Az Üvegtigris születése egy különleges történet, amely tele van inspirációval és kreativitással. Az alkotók a magyar filmipar sokszínűségét és a mindennapi élet humoros pillanatait ötvözték, hogy egy olyan vígjátékot hozzanak létre, ami generációkat köt ö

Megjelent egy lenyűgöző kötet, amely 37 magyar filmet mutat be, mindegyikhez tartozó étellel, recepttel és alkotói írással. Ez a kulturális kincs egyszerre ötvözi a filmtörténetet, a fotóművészetet, az irodalmat és a gasztronómiát. Matinénk keretében Kálloy Molnár Péter színművész, rendező, drámaíró és műfordító írását választottuk ki, amely még inkább gazdagítja e páratlan összeállítást.

A neves író kétségbeesetten bámult a fehér lapokra, amelyek előtt ült. Gondolatai olyan távolinak tűntek, mint egy elérhetetlen csillag, és az inspiráció teljesen elkerülte.

"Jézusom! - futott át az agyán. - Talán most tényleg eljött a vég! Nem maradt más, amiről mesélhetnék. Minden szót kiadtam magamból. Az összeset!"

A kétségbeesés lassan, de biztosan bekebelezte. Alkotói válságai már nem voltak ismeretlenek számára, ám ez a mostani szorítás valami egészen új volt: a szavak elpárologtak belőle! Kezdetben egy tapasztalatlan miskolci újságíróként szívesen merült el könnyedebb témákban. Írt a disznóvágások izgalmáról, falusi pletykák szövevényes hálójáról, vagy a foci mérkőzések szenvedélyes légköréről. De a "Nagy Bumm" - ahogyan sajátos módján elnevezte irodalmi fellépésének kezdetét - óta már csak a legmélyebb és legkomplexebb kérdésekhez nyúlt. A társadalmi problémák, a filozófiai dilemmák, a lét értelme vagy éppen a szerelem megfoghatatlan mivolta foglalkoztatta, és mindezt egyre inkább súlyosbította a szavak eltűnése.

A siker egyre csak halmozódott. Nem csupán Magyarország határain belül, hanem Németország, Franciaország, sőt az angolszász világ is felfedezte a könyveit, alig várták, hogy elolvassák minden egyes mondatát. Az antikváriumokban a legnagyobb várólisták első helyezettje lett. Igazi világsiker. Gyermekkori álma vált valóra, hiszen mindig is vágyott arra, hogy írásai ilyen szintű elismerésnek örvendjenek. Jöttek a könyvek, a meghívások: Berlin, London, Párizs, Róma, mindenhol üdvözölték. De most, két hete, mintha megállt volna az idő. A telefon csendes maradt, az e-mailekben csak a hirdetések és az ajánlatok keringtek, mint üres, céltalan levélhullás. Ráadásul az egyik könyve már egy hete elérhető egy antikváriumban! Mintha minden, amit eddig elért, hirtelen semmivé vált volna. A végső kudarcnak tűnt. Felkérések új könyvre? Sehol. Csak egy apró, de annál megalázóbb kérés érkezett: egy szakácskönyvhöz kellett volna írnia egy 4000 karakteres rövid szöveget. Ő, aki egykor a Nobel-díjra is esélyes volt! És ráadásul, a legrosszabb: a papír üres maradt, egy betű sem született.

Az isztambuli Nagy Bazár nem csupán egy bazár, hanem egy élő legenda, amely a helyiek és a világ minden tájáról érkező turisták számára is elengedhetetlen úti cél. A Hagia Sophia mellett osztozik a város szívének rangsorában, és még a The Times is méltatja varázsát. A régi falak tanúi voltak már a bőrkabátok halmazainak, a vízipipák színpompájának, a hamis Aladdin-lámpák mesés világának és a török Levi’s farmerek alföldjének. A bazár olyan, mint egy időgép, amely a múlt titkait őrzi. De kedves olvasó, ma valami különleges történik, hiszen új termék érkezett a piacra. Az isztambuli árusok fülest kaptak: Európában egy állatkertből kiszabadult egy tigris, és ez a hír most mindenhol terjed. Husszein, Jemal és Ali, a bazár legfőbb marketingesei (bár a legnagyobb pultjuk is a piacon található), azonnal megrendelték a tigriseket: "Jöjjenek, csak gyertek!" A reggel elérkezett, és a migráció megindult. Tigrisek érkeztek a világ minden tájáról: ordító, szunyókáló és cuki példányok. Igen, a legutóbbi valóban cukorból készült, egy igazi édes élmény. A bazár pezsgése felerősödött, és hamar gazdára talált a sok tigris: az ordító, a szunyókáló, a cuki, a fa, a kő és a műanyag. De a nap végére egyedül egy kicsiny üvegből készült tigris maradt gazdátlanul a bazár sarkában. Giccses és átlátszó, mégis tarka csíkokkal díszített, semmilyen állatkertbe nem illene, a svájci állatvédők is elfordulnának tőle. Egy elkésett magyar anya és kisfia azonban észreveszik ezt az árva kis példányt. A tigris családját már rég befogadták, de a kis üvegtigris nem kerül másnap állami gondozásba; a kisfiú hisztizve kiharcolja, hogy megvegyék a bazár egyetlen tigrisét. És így, a Nagy Bazár varázslatos forgatagában, egy új családra talál.

Az állat boldog volt. Világot látott, repült és végre nem szőnyegen. Aztán városnéző buszon (az éjszakai 8-ason) megnézte Budapestet. Boldog volt. Csak hát a szállás! Egy régi polcon kapott helyet, egy nagy lámpa mögött, ami kitakarta a panorámát. A budai polgári lakás miliőjéből semmit sem látott. Egyedül a lámpa hátára volt egy kis kilátása, amit nem véletlenül fordítottak a fal felé. Törött volt. Törés! Maga a rettegés egy üvegtigris számára, nagyapja, a háromlábú fatigris sokat mesélt erről. Amit nem látott soha, a szoba maga szép volt: régi bútorok és rengeteg könyv. Egy író lakása.

A neves író már két órája ült az üres füzet előtt, mint egy hajótörött a szigeten, akinek minden reménye elillant. Képzeletében már tudta, hová került a kevés festék, amely a lapok nyomtatásához kellett, tisztában volt a marginok méretével, és a papír lapjainak gazdag lehetőségei is megfordultak a fejében. Csak egy dolog maradt homályban: a gondolat, hogy talán neki is írnia kéne a papírra, amely már annyi dicsőséggel volt tele. Dühétől fűtve, hirtelen odadobta a füzetet a polcra, egyenesen a lámpa mögé, ahol éppen az üvegtigris árnyéka vetült. Kettes számú főhősünk, mintha egy váratlan lövést kapott volna a dzsungelben, hirtelen elborult, és azonnal zuhanni kezdett, mint egy megsebzett madár.

Az estében lassan kibontakozott előtte a kis élete, mint egy régi film, amelyet újra és újra lejátszanak. Ahogy a születése után Jemal, a bazáros, lelkesen felkiált: "De gyönyörű lett!", úgy az anyja, Jemálné (született Haszibe Görecski), azonnal megtöri a varázst: "Dehogy is, nézd csak, milyen csúf!" Ez a megjegyzés mély nyomot hagyott benne, nem szavakkal, hanem egy apró repedéssel a szívében, mintha csak egy törékeny üveget ejtettek volna le. Aztán ott voltak a testvérei, akiket a piacról vittek el, és a kisfiú, aki az ablak melletti ülésen utazott a 8-as buszon, lassan felidézte az emlékeket. Az a pillanat, amikor ajándék gyanánt átadta magát a híres írónak, aki álságosan azt mondta: "Jaj, de szép!", majd elrejtette őt a polc mögé, a lámpa fényében. Most meg, mintha csak egy füzettel dobálnák! Az agya elborult, és sajnos az üvegteste is megremegett, de csodák csodájára, nem tört el! Ez volt a legjobb hír egy üvegtigris számára. Örömében megcsóválta a farkát, de hirtelen... az letört. Ordítani akart, de az író gyorsabb volt: "Hát persze! Az üvegtigris! A giccs megtestesülése!" Ez a kifejezés idegen volt a kicsi tigris számára, de az örömét, azt ösztönösen megérezte. "Róla írok! Egy útszéli, vidéki kisbüfé lesz, a cégérén: Üvegtigris! Egybeírva." Az álmok és a valóság határvonalán egy új történet kezdődött, ahol a kicsi üvegtigris végre megtalálhatja a helyét a világban.

Az író tollából dőltek a szavak, mint az esőcseppek egy nyári viharban, de a nyugdíjas Parker számára ez a tempó egy örök küzdelem volt, mintha a szavak egy végtelen táncot jártak volna, ő pedig csak akadozva lépett be a ritmusba. A büfé pultján Rudolf Peti, a helyi büfés, várta a vevőket, akinek menüje csupa egyszerű, de szívből készült ételből állt: hotdog, rántott húsos szendvics, hamburger – mindez a legjobb minőségben. Az első vevő, Kálloy Molnár Peti, akiről mindenki tudta, hogy a falu legnagyobb okosságainak forrása, belépett a büfébe: "Hamburger van?", kérdezte, mintha a világ legnagyobb találmánya lenne. "Inkább hotdogot!" – folytatta, amikor Rudolf Peti már készülődött a hamburgert összerakni. "Mustárral vagy ketchuppal?" – jött a következő kérdés, miközben a büfé falai között elkezdett gyűlni a napi dráma, amely elengedhetetlen része volt a falusi életnek. "Ásványvíz van?", "Hány bubis?" – jöttek a további, szokásos kérdések. A toll továbbra is futott, és születni kezdtek a karakterek: a helyi vadász, akinek mindig volt valami fura története, a helyi bolond, aki sosem tudta, mikor kellene csendben maradnia, a rendőr, akinek az egyenruhája sosem fért el a helyi pletykák között, a spekuláns, aki mindig a legjobb üzletet kereste, és a falusi ügyeskedő, aki mindig tudta, hogy hol találhat jó árat. Egy kis vidéki település, ahol a kulináris és társadalmi élet csomópontja az Üvegtigris lakókocsibüfé volt, egy horgásztó partján. Itt mindenki Lalihoz járt, a normalitás sziklaszilárd bástyájához, aki mellett mindenki más egy kicsit zakkantnak tűnt. Ez az!

Az író szívét elöntötte a boldogság, mint a reggeli napfény, miközben a tigris, akinek szemeiben az élet tüzének fénye ragyogott, vidáman dorombolt mellette. Ott, a varázslatos pillanatban, az állat farkát ügyesen visszaragasztották, mintha a mesék világából léptek volna elő.