Befejeződött az Álarcos énekes izgalmas sorozata, és végre lelepleződött, ki volt az idei legkiválóbb álcázott előadó.
A három utolsó jelmezest is leleplezték a nyomozók.
Vasárnap este befejeződött a 2024-es Álarcos énekes verseny, ahol a nyomozók végre leleplezték az utolsó három fináléba jutott résztvevőt is.
Az első szavazás végeztével Rozmárnak le kellett vetnie álarcát, és kiderült, hogy valójában Gergely Róbert rejtőzik mögötte, amit ketten is helyesen sejtettek.
Az ezüst- és aranyérem sorsa Teknős és Jegesmedve között dőlt el, de második produkciójuk után már senki számára nem volt kérdés, előbbi jelmezében az X-Faktor győztes mentora bújt meg. Leleplezése után kiderült, tényleg Valkusz Milán énekelt a páncélosként:
Tehát az évad győztese nem csupán a verseny végső nyertese, hanem egyben...
Noha a nyomozók számára igazi rejtélyt jelentett a titokzatos figura kiléte, végül mind a négyen helyes megoldással rukkoltak elő: a maszk alatt Brasch Bence rejtőzött, aki fergeteges szórakozást nyújtott a közönségnek. Még Istenes Bencét is sikerült jól átvernie, ám a gratulációk ennek ellenére nem maradtak el.
„Egyszerűen lenyűgöző voltál!” – lelkendezett Csobot Adél, miközben állva tapsolt.