Vajon véget ért a zöld ígéretek időszaka? Egyre több nagyvállalat dönt úgy, hogy visszavonja klímacéljait.

Üdvözöljük az "on the other hand" rovatban, ahol a Portfolio egyedi véleménycikkei találhatóak. Ezek a publikációk a szerzők saját nézőpontját tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Amennyiben szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A megjelent írásokat itt találja.

Ajay Banga, a Világbank új elnöke, 2023-ban történt hivatalba lépése óta jelentős lépéseket tett a szervezet küldetésének kibővítése érdekében. Az ő kezdeményezései középpontjában a szegénység felszámolása mellett a klímaváltozás elleni küzdelem és a bolygó "élhetővé" tétele áll. Tavaly novemberben, amikor részt vett az azerbajdzsáni klímacsúcs eseményein, a Time magazin klímaváltozással foglalkozó különkiadásának címlapján tűnt fel, ahol arra figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás mindennel összefonódik, és jelentős kihívásokat jelent az emberiség számára. Ironikus módon, manapság a klímaváltozással kapcsolatos nézeteit kissé ellentmondásosan fogalmazza meg, amikor azt állítja: "Nem vagyok klímaevangelista".

Az önazonosság átalakítása önmagában nem tűnik célszerűnek, ha nem áll mögötte valódi, mélyreható változás. A fejlesztési bankok előtt még jelentős feladatok állnak a szegénység megszüntetése érdekében.

Meglepetésre a Világbank és az Afrikai Fejlesztési Bank éves költségvetésük jelentős részét, 45 és 55%-át, a klímaváltozással kapcsolatos projektek támogatására szánja.

Mindkét intézmény a klímavédelmi forrásaik jelentős részét, akár felét is olyan kezdeményezésekre allokálja, amelyek célja a hátrányos helyzetű emberek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése. Ez azonban egy abszurd helyzetet teremt, hiszen az energiaszegénység továbbra is komoly gátat jelent a fejlődés számára.

Képmutató és végső soron erkölcstelen dolog ahhoz ragaszkodni, hogy a szegényebb országok a nem mindig rendelkezésre álló nap- és szélenergiára támaszkodjanak, miközben minden egyes gazdag országnak hatalmas mennyiségű megfizethető, biztosan elérhető energia áll rendelkezésére, többnyire fosszilis energiahordozókból. Valójában Afrika arra kényszerült, hogy saját energiabankot hozzon létre a fosszilisenergia-projektek finanszírozására, mivel a nagy fejlesztési bankok nem hajlandók befektetni ezekbe.

Még mindig kérdéses, hogy az Egyesült Államok élni fog-e a Világbankban és az Afrikai Fejlesztési Bankban birtokolt jelentős részesedésével annak érdekében, hogy elősegítse a kevésbé feltűnő fejlesztési projektekhez való visszatérést, vagy csupán annyira korlátozódik a Trump-adminisztráció, hogy csak a kommunikációs stílusát változtatja meg ezen a területen.

A fejlesztési bankok példát vehetnének az amerikai vállalatoktól.

A magánszektor egy része végre letett a zöld erényfitogtatásról, és újra fókuszálni kezdett a valódi üzleti tevékenységeire.

A klímaváltozás vitathatatlanul egy olyan valós probléma, amely komoly gazdasági következményekkel jár. A környezetvédelmi intézkedések bevezetése azonban nem mentes a költségektől; sok esetben a vállalatoknak és a magánszemélyeknek drágább, illetve kevésbé megbízható energiaforrásokhoz kell folyamodniuk. Ezért a klímavédelmi politikák költségeinek és hasznainak mérlegelése a kormányok feladata, nem pedig a profitmaximalizálásra összpontosító cégek felelőssége.

Az utóbbi évtized során még azok a szereplők is, akik jelentős mértékben hozzájárultak a klímaváltozáshoz – mint például a fosszilisenergia-ipar – zöld politikákba kezdtek invesztálni. Például öt évvel ezelőtt a BP merész ígéretet tett: 2030-ra 40%-kal csökkenteni kívánja az olaj- és gázkitermelését, miközben a megújuló energia előállítását tizenkétszeresére tervezi növelni, a kibocsátása pedig nettó zéróra állítaná be magát.

Mostanra a többi jelentős nyugati olajvállalathoz hasonlóan felhagyott a megvalósíthatatlan zöld ígéretek hirdetésével, és ismét a fosszilis energiahordozókra összpontosította erőforrásait és tevékenységét.

A zöld aktivisták nyilvánvalóan kétségbeesett hangon fognak reagálni erre a fejleményre. Az igazság azonban az, hogy ezek az ígéretek mindig is hatástalan megoldásokat jelentettek a bolygónk problémáinak kezelésére, és a fosszilis energiahordozókkal foglalkozó cégek számára rendkívül rövidlátóak voltak. Annak ellenére, hogy a világ 14 ezer milliárd dollárt költött klímavédelmi intézkedésekre, a globális energiaellátás több mint négyötödét még mindig fosszilis energiaforrások adja.

Az utóbbi öt évtizedben a fosszilis energiaforrásokból származó termelés több mint kétszeresére emelkedett, és 2023 újabb csúcsokat döntött ezen a területen. A fogyasztók és a cégek egyre nagyobb mennyiségű energiát igényelnek, miközben a közel-keleti állami olajvállalatok továbbra is jelentős mennyiségű fosszilis energiaforrást kínálnak. Az az energiavállalat, amelyik azt állítja, hogy csökkenti az energiaellátását, valójában figyelmen kívül hagyja a piaci igényeket és a versenyt.

A bankok korábban vonzalmat mutattak a zöld politikai irányelvek iránt, ám mára úgy tűnik, hogy elfordultak tőlük.

Bár egyes iparágak gyorsabb ütemben fejlődnek, mint mások, egyre több jel mutat arra, hogy sok vállalat csupán a kommunikációs stratégiáján kíván változtatni, miközben a hatékony klímapolitikájuk továbbra is stagnál. Egy friss, 1400 vállalatvezető bevonásával készült globális felmérés megmutatta, hogy a válaszadó cégek 58%-a "tervezi a klímavédelmi intézkedésekkel kapcsolatos külső kommunikáció csökkentését", holott a legtöbb vállalat a korábbiakhoz képest még többet kíván költeni ezen intézkedésekre. A részvényeseknek érdemes komoly kérdéseket feltenniük arról, hogy ezek a klímavédelmi lépések valójában milyen hatással vannak a bolygóra, és mennyire járulnak hozzá a vállalatok végső pénzügyi teljesítményéhez.

Ahogy a nemzetközi szervezetek és vállalatok vezetői próbálnak alkalmazkodni egy teljesen új világképhez, elengedhetetlen, hogy túllépjenek a puszta szavak szintjén bekövetkező átalakulásokon. A korszak, amikor minden zöld ígéretet és fogadalmat tapsvihar fogadott, már a múlté — függetlenül attól, hogy azok mennyire voltak értelmesek vagy éppen ellenkezőleg, károsak. Most van itt az ideje annak, hogy ezek a vezetők újra fókuszáljanak valódi küldetésükre.

Bjorn Lomborg egy dán statisztikus és politikai elemző, aki világszerte ismert a környezeti problémák és a globális fejlődés terén végzett munkájáról. Lomborg legfőbb üzenete, hogy a környezeti kihívásokat racionális, tudományos alapú megközelítéssel kell kezelni, és hogy a forrásokat a leghatékonyabb módon kell allokálni. A "Skeptical Environmentalist" című könyvében kritikai szemmel vizsgálja a globális felmelegedés és más környezeti problémák mértékét, valamint a lehetséges megoldások hatékonyságát. Lomborg hangsúlyozza, hogy a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem nem feltétlenül ellentétes egymással, és hogy a fenntartható megoldások keresése során figyelembe kell venni a társadalmi és gazdasági tényezőket is. Munkásságával hozzájárul a globális párbeszédhez a környezeti fenntarthatóság és a társadalmi jólét összekapcsolásáról.

A Copenhagen Consensus Center elnökeként, amely több száz közgazdász, köztük hét Nobel-díjas szakember együttműködésével foglalkozik a világ legégetőbb problémáival – mint például a betegségek, az éhezés megszüntetése, az oktatás fejlesztése és a klímaváltozás elleni harc – olyan megoldási javaslatokat dolgoz ki, amelyek az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítását célozzák. Emellett a Stanford Egyetem Hoover Intézetében vendégkutatóként is tevékenykedik. Elemzései és publicisztikái főként a klímaváltozás elleni fellépés és a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kihívásait tárgyalják.