Sötét éj leple alatt hódítottuk meg a világ legszentebb hegyét.
Örömteli hír: Két év szünet után végre újra színpadra lép ez a zenekar Budapesten! (x)
Amikor Ázsiára terelődik a figyelmünk, először sokunknak Thaiföld és az utóbbi években különösen Bali jut eszébe, ahonnan a magyar hírességek folyamatosan osztanak meg lenyűgöző pillanatokat a közösségi médiában. Azonban éppen amiatt, hogy ezek a desztinációk egyre népszerűbbé váltak, már nem biztos, hogy mindent meg tudnak adni ahhoz, hogy valóban kiszakadjunk a hétköznapokból. A zsúfolt tengerpartok és üdülőtelepek hangulatában nehezebb megtalálni a lelki nyugalmat, mint azokon a rejtett helyeken, ahol valóban van lehetőség a teljes elvonulásra és a belső béke megteremtésére. Érdemes tehát felfedezni azokat a titkos szegleteket, ahol a természet és a kultúra harmóniája lehetővé teszi a valódi feltöltődést.
A buddhizmus egyik bölcsőjeként emlegetett, a gyarmatosítás idején Ceylon néven ismert Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság egy könnycsepp alakú szigetország Indiától délre, amelynek vonzereje a gazdag kulturális öröksége mellett elsősorban a természeti adottságaiban rejlik. Egyszerűen nem lehet betelni a sziget burjánzó növényzetének látványával - szabályosan káprázik a szem, ahogy a termésük alatt roskadozó banáncserjék, kókuszpálmák, illetve egyéb bokrok és fák a zöld ezerféle árnyalatában pompáznak. A Magyarországnál kisebb, ám több mint kétszer annyi népességgel rendelkező szárazföld belsejét teaültetvények, rizsföldek és egzotikus állatvilágban gazdag, trópusi esőerdők tarkítják, míg a buja növényzettel szegélyezett, homokos tengerpartjait a mindig langyos Indiai-óceán hullámai nyaldossák, a szörfözéshez is kiváló terepet biztosítva.
Srí Lankára több légitársaság is indít járatokat, ideális esetben egyszeri átszállással, nagyjából kétszer öt órát a levegőben töltve. Ha időben foglal jegyet az ember, 300 ezer forint körül megúszhatja az utat - fapados járatokkal variálva persze ki lehet hozni valamivel olcsóbban is, de akkor biztos, hogy többszöri átszállásra, és jóval hosszabb tortúrára kell számítani, míg elérjük Colombót. Fontos, hogy a magyaroknak vízum kell ahhoz, hogy beutazhassanak az országba. Az online kiváltható engedély 52 dollárba kerül és kétszeri belépéssel összesen 30 napot lehet kinn tartózkodni vele - valamivel drágábban persze helyben is be lehet szerezni, amennyiben ezt elmulasztotta előzetesen megtenni az ember. A tapasztalat az, hogy a reptéren nem igazán foglalkoznak a papírokkal, csak rápillantanak az útlevélre, aminek minimum 6 hónapig érvényesnek kell lennie, ám ez nem jelenti azt, hogy érdemes megkockáztatni beutazási engedély nélkül a nyaralást.
A szállásfoglalással nem feltétlenül kell előzetesen bajlódni, még akkor sem, ha a szigeten állandó mozgásban van az ember. Lépten-nyomon lehet kiadó szobát találni - ha valakinek nincsenek luxusigényei, akár 5-10 ezer forint is elég ahhoz, hogy egy éjszakára fedél legyen a feje felett. Az ázsiai utakban pont az a jó, hogy bár a repülőjegy sok esetben húzós, a kintlét hihetetlenül olcsónak számít, a trópusi klímának köszönhetően pedig akár egy közepes bőrönddel is meg lehet oldani a nyaralást, hiszen nagykabátra és pulóverekre nincs szükség. Amire viszont igen, az egy angol "G" típusú áramátalakító, az országban ugyanis brit konnektorok vannak.
Mivel Magyarországon az egzotikus valuták beszerzése meglehetősen korlátozott, és a kínálat is csupán kis mennyiségű, az utazóknak gyakran a szigetországban kell megoldaniuk a pénzváltást. Fontos tudni, hogy csak tökéletes állapotú, elsősorban euró és dollár bankjegyeket fogadnak el a Srí Lanka-i rúpiáért, amelyeket közvetlenül a megérkezés után lehet átváltani. A terminálon a helyiek teljes mértékben a turisták igényeire koncentráltak: az érkezők egy hagyományos öltözékbe bújtatott hölgy üdvözli, míg néhány lépéssel arrébb internetkártyák állnak rendelkezésre, s ezt követik a valutaváltó kioszkok, taxisok és a körutazásokat szervező helyiek. Ez nem meglepő, hiszen a tea, kávé, kaucsuk, kókusz és fűszernövények termesztése és exportja mellett a helyi lakosság jelentős része a turizmusból szerzi meg a megélhetését.
Az ázsiai szigetországok, mint például Srí Lanka, különleges élményt kínálnak a turisták számára, és ennek részeként a sofőrszolgáltatások is rendkívül népszerűvé váltak. A privát sofőr bérlése nemcsak elérhető árú, hanem a közlekedési kihívások miatt is rendkívül praktikus választás, különösen azokban a régiókban, ahol a bal oldalon zajlik a forgalom. Srí Lankán a motorosok és a tuktukok tömege egy sajátos, szinte kaotikus közlekedési kultúrát teremt, amely nemcsak a sofőröknek, hanem a gyalogosoknak is komoly kihívást jelenthet. Az úttesten való átkelés igazi kaland lehet, ezért sokan inkább az autós megoldás mellett döntenek. A közösségi médiumokon számos csoportot hoztak létre, ahol a sofőrök ajánlják szolgáltatásaikat, és a potenciális utasok könnyen rátalálhatnak a számukra legmegfelelőbbre. Bár a helyi tömegközlekedés – különösen a híres vasúthálózat – izgalmas lehetőséget kínál a felfedezésre, ha szoros időbeosztással rendelkezünk, érdemes privát sofőrt választani, hogy a lehető legjobban kihasználhassuk a sziget varázslatos látnivalóit.
Srí Lankán rengeteg a látnivaló, épp ezért ideális esetben legalább 2-3 hét kell ahhoz, hogy a legfontosabbakat végigjárja az ember. A természeti csodák mellett a sziget tele van templomokkal és különleges vallási helyekkel. Itt található a világ legszentebb hegyeként ismert Sri Pada, azaz az Adam's Peak, amelynek misztikumát az adja, hogy mind a négy világvallás elismeri, azzal a különbséggel, hogy a sziklába nyomódott, csaknem 180 centis lábnyomot másnak tulajdonítják. A lenyomat
A hegy, amely 2243 méteres magasságával büszkén emelkedik az ég felé, 5500 lépcsőfokon keresztül járható. Az első decemberi teliholdtól kezdődő márciusi szezonban a felfelé vezető utat ezrek róják le, hogy elérjék a csúcsot. Ekkor a lépcsősort fényárba borító lámpasor biztosítja a tájékozódást, hiszen a legtöbben éjfél körül indulnak, hogy napfelkeltére felérjenek az Adam's Speak tetejére. A helyiek számára ez a zarándoklat életük egy fontos mérföldköve, hiszen úgy vélik, hogy a hegy megmászása pozitív karmát vonz. A turisták viszont ritkábban vállalkoznak a kihívásra, mivel a meredek lépcsők hosszú órákon át tartó megmászása fizikailag is megterhelő. Ha valaki pihenés közben túrázni vágyik, inkább az 1200 lépcsőből álló Sigiriya sziklára vagy a mellette magasodó Pidurangala kilátóra esik a választása.
Ha valaki mégis úgy dönt, hogy nekivág a kúp alakú Ádám-csúcs megmászásának, és a hagyományos, éjszakai indulás mellett teszi le a voksát, két alternatíva áll a rendelkezésére:
Tavaly decemberben elhatároztam, hogy felfedezem a hegyet, de nem voltam teljesen egyedül, hiszen a „nem luxusnak számító” privát sofőröm is elkísért, ami jól jött, mert az ismeretlen, sötétben való órákon át tartó felfelé menetel kicsit ijesztő tud lenni. A hegy lábánál több vendégház várja a zarándokokat, akik itt pihenhetnek meg az út előtt. A legjobb helyzetben a csúcstámadáshoz mindent megkap az ember: zseblámpát, esőkabátot, és persze élelmet, italt – ezek különösen fontosak a szezonon kívüli időszakban, amikor a heves esőzések gyakoriak lehetnek, és a felfelé vezető lépcsősor mentén található vendéglátóegységek közül sok zárva tart. Noha Srí Lanka egy trópusi sziget, a túrához érdemes meleg ruhát hozni, mert az éjszakák hűvösek, és a hegycsúcs sem kivétel ebből a szempontból.
Furcsa és elgondolkodtató érzés volt a sűrű dzsungelben haladni. Ahogy csak a lábam előtt lévő pár lépcsőfokra tudtam koncentrálni, az egész egyfajta meditatív állapotba került, ahol minden energiámat arra kellett összpontosítanom, hogy a következő lépést megtegyem. Ennek a fókusznak köszönhetően szinte teljesen kizártam a körülöttem zajló, ismeretlen hangokat, mintha egy másik világba léptem volna. Az út maga rendkívül kimerítő volt; többször is megálltunk, hogy egy kis pihenőt tartsunk, és ezek a rövid szünetek mindig feltöltöttek. Azonban ahogy haladtunk felfelé, különösen az utolsó száz méteren, már csak a kitartásom tartott életben - itt a lépcsők szinte függőlegesen tornyosultak előttem, és az akarat ereje lett a legfőbb hajtóerőm.
Nem árt tudni, hogy szezonon kívül nem csak a lámpák alszanak, a hegy tetején álló templomba sem lehet bemenni, ahol egy lábnyomot szimbolizáló aranyozott szentély található. Ezt azért tudom, mert volt akkora szerencsénk, hogy a helyi szerzetes némi unszolás után végül beengedett minket, azzal a feltétellel, hogy nem fotózhatunk, amit persze csak azután közöltek, hogy már lőttem egy képet az épületről. Van fönn egy óriási harang is egyébként, amit szezonban pontban napfelkeltekor kongatnak meg - most ez is némaságba burkolózott.
Meg kell vallanom, hogy a magasból körülnézni valami egészen varázslatos élmény volt. Amikor végre felértünk a csúcsra, úgy éreztem, mintha a fizikai határokat legyőzve új dimenziók nyílnának meg előttünk. Ha valaki nem értené, miért érdemes belevágni egy ilyen kimerítő, és első pillantásra szinte lehetetlennek tűnő kihívásba, annak csupán ennyit mondhatok: képzelje el azt a lélegzetelállító panorámát, ami a lábaink alatt terült el, és azt az érzést, hogy mindezért megérte a fáradtságot.
A csúcsra való feljutás során a leereszkedés bizonyult a legnagyobb kihívásnak - a meredek lépcsőkön lefelé haladva éppoly nehézségekbe ütközik az ember, mint felfelé. Azonban volt egy kellemes oldala a dolognak: a napfényben végre lehetőség nyílt arra, hogy fényképeket készítsünk, és csodálkozzunk mindazon csodákon, melyeknek hangját a sötétben csak sejtettük. Időnként megállva elmerültünk a táj lenyűgöző szépségében – csodáltuk az Adam's Peak körüli hegyormokat, a sziklafalak mentén lezúduló vízeséseket, a dzsungel mélyén megbúvó buddhista szentélyeket, és a burjánzó növényzet különféle árnyalatait. Persze nem hagyhattuk ki a majomcsaládok látványát sem, akik időnként felbukkantak, és jóízű nevetésekre adtak okot. Az, hogy a zarándoklatunkat a főszezonon kívül tettük, csak fokozta a belső békénket – órákon át lépcsőzni szótlanul, távol a tömegtől, és csak ritkán találkozni másokkal, egészen különleges és felemelő élményt nyújtott.
