Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki egy táblával fejezte ki tiltakozását Orbán Viktor október 23-i beszéde során.
Már bírósági szakaszba lépett, vagyis megtörtént a vádemelés a Csőgör Péter volt gazdaságvédelmi főnyomozóval szemben indított szabálysértési eljárásban - írja a Népszava.
A férfi Orbán Viktor október 23-i beszéde közben került rendőri intézkedés alá, miután egy táblát emelt fel a beszéd alatt. Az átvizsgálás során a hatóságok egy 4 centiméter hosszú pengéjű sniccert találtak nála. Ezt követően rendzavarás és szabálysértés vádjával indítottak eljárást ellene.
A sniccer használatának indoklása szerint azért volt rá szükség, mert a táblát kezdetben egy másik felirat borította, amelyet csak később távolított el.
Ahogy a Népszava is írja, a rendőrség és a vádhatóság szerint Csőgör a sniccert nem vihetett volna be a rendezvényre, de arra nem reagáltak, hogy kinek a felelőssége, hogy a tüntető mindenféle biztonsági átvilágítás nélkül bejuthatott a sniccerrel, miközben az október 23-i kormányünnepségen szigorú beléptetési előírások voltak, még az újságírókat is egy elkordonozottt részre terelték.
A transzparensen, amelyet tartott, a következő felirat állt: "Mi a fene történik ebben az országban?!", valamint egy rajzolt pénisz is látható volt, amely Orbán Viktor arcvonásait idézte meg.
Nemrégiben Hadházy Ákos közzétett egy biztonsági kamerafelvételt, amely szerinte világosan bizonyítja, hogy az illetőt csupán a véleménye kifejezése miatt hurcolták el egy mélygarázsba. A felvételen látható, hogy bilincsbe verik, majd erőszakkal a falhoz nyomják, és HÉT ÓRÁN ÁT fogva tartják.
Csőgör a Népszavának azt mondta, a miniszterelnöktől nagyjából 6-7 méterre lehetett, amikor megpróbálta kihajtani a tábláját, a hirtelen mozdulatra pedig a TEK ott lévő munkatársai azonnal lefogták és távolabb vitték. Előbb egy félreeső falnál őrizték, majd a Millenáris mélygarázsához vitték. Csőgör szerint az eljárás során a TEK emberei durván bántak vele, hónaljába markoltak, illetve nem válaszoltak arra az egyszerű kérdésre sem, hogy miért intézkednek vele szemben. Csőgörnél a mélygarázsban találták meg a vágóeszközt. A TEK végül háromnegyed órával később adta át Csőgört a II. kerületi rendőrségnek, akik közölték vele, hogy a sniccer miatt szabálysértési eljárást indítanak vele szemben. Csőgör szerint viszont a véleménynyilvánítási szabadsága sérült, és a sniccer birtoklása nem ütközik jogszabályba. Az ügyben emiatt feljelentést tett hivatali visszaélés, hivatalos eljárásban történt bántalmazás, illetve jogellenes fogva tartás bűntettének gyanújával.