Ursula von der Leyen térdre ereszkedett, ám Trump feszülten szorítaná a kést a torkához.

Fedezd fel a magyar gazdaság jövőjét és szerepét az átalakuló világgazdasági környezetben a Portfolio gazdasági csúcskonferenciáján, a Budapest Economic Forumon! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, jelentkezz most, és légy részese a párbeszédnek!

Rengetegen beszélnek arról, hogy az Európai Unió behódolt Donald Trumpnak, és Ursula von der Leyen a nyár végén egy rossz alkut kötött, amellyel valójában térdre kényszerült Európa.

A német Handelsblatt részletes tudósítása egy brüsszeli diplomaták által készített, több hónapos, bonyolult diplomáciai játszmát bontogat, amely végül egyértelműen lezárult. Az EU célja az volt, hogy megerősítse pozícióját és felkészültségét a nemzetközi porondon, ám a végkimenetel mégis egy megalázó kompromisszummal zárult. A lap szavaival élve, a folyamatot úgy festi le, hogy a résztvevők folyamatosan húzták az időt, miközben látszólagos erőfeszítéseket tettek a megoldás megtalálására, csakhogy a végeredmény messze elmaradt a várakozásoktól.

Képzeld el, hogy a kontinens legerősebb gazdasági hatalmai egy sötét, elegáns irodában ülnek, ahol a fények éles kontrasztban állnak a füstös légkörrel. Az asztalon egy üveg whiskey, a háttérben pedig a város fényei villódznak, mintha csak a legújabb maffiafilm forgatása zajlana. A főszereplő, egy karizmatikus, de félelmet keltő amerikai elnök, akinek a tekintete olyan, mint egy ragadozóé, aki már régóta a zsákmányra vadászik. „Figyeljetek, fiúk!” – szólal meg, miközben az asztalra csap. „Ti vagytok a legnagyobbak, de most jött el az idő, hogy megmutassátok, mit tudtok. Az én játékom szabályai szerint játszunk, és ha nem tetszik, az ajtó ott van. De tudjátok, mi történik azokkal, akik a játékszabályokat megszegik… nem szeretném, ha a következő üzletetek a mélybe süllyedne.” A szobában csend honol, mindenki tudja, hogy nem csupán gazdasági érdekek forognak kockán, hanem a hatalom és a túlélés is. A nagyágyúk, akik eddig magabiztosan uralták a piacokat, most ijedten néznek egymásra, és próbálnak kitalálni valamit, amivel kedvére tehetnek ennek a titokzatos elnöknek. Az árak, a tőke és a befolyás mind a kezei között forognak, mintha csak egy maffiafőnök irányítaná a szálakat. „Ha együttműködtök, mindannyian nyerhettek. De ha megpróbáltok átverni, nos… az nem lesz kellemes. A városban nemcsak a pénz, hanem a hűség is számít. Én a barátaimnak adok esélyt, de az ellenségeimnek nem marad más, mint a bánat.” Egy új világ küszöbén állunk, ahol a gazdasági hatalom és a bűnözői mentalitás határvonalai eltűnnek, és mindenki tudja, hogy ez a játszma életre-halálra megy. Az elnök mosolya mögött ott rejlik a hatalom sötét varázsa, amely mindent elmond arról, hogy ki irányít valójában.

Brüsszelben már hónapokkal a választások előtt felállították a "Trump Task Force"-ot, amelynek feladata volt kidolgozni az esetleges vámtarifák elleni válaszlépéseket, köztük egy új, erőteljes eszközt, az úgynevezett anti-coercion instrumentet, amely szankciókat és kitiltásokat irányzott volna elő amerikai cégek számára. A számítások szerint már egy 10 százalékos vámtarifa is 150 milliárd eurós kárt okozott volna az európai exportban. A forgatókönyvekben gyors és masszív ellencsapás szerepelt, ám amikor Donald Trump áprilisban a Fehér Ház kertjében kihirdette a "felszabadulás napját", és 30 százalékos vámtarifát helyezett kilátásba, minden összeomlott.

A Handelsblatt beszámolója szerint a fordulópont egy skót golfklubban zajlott, ahol Ursula von der Leyen és Donald Trump mosolyogva pózoltak a kamerák előtt. A fénykép első ránézésre egy partnerséget sugallt, valójában azonban az európai megadás pillanatát örökítette meg. Egy brüsszeli diplomata később így fogalmazott: "Ha maffiaszervezettel tárgyalsz, fel kell készülnöd arra, hogy az asztalra csapsz. Mi azonban nem tettük meg." A cikk emlékeztetett arra is, hogy az EU eredetileg 21 milliárd euró értékű ellenvámot kívánt bevezetni, de ezt von der Leyen, a német és francia kormány támogatásával, végül visszavonta. Ez a lépés azt az üzenetet küldte Trumpnak, hogy az Unió nem rendelkezik a kitartó küzdelemhez szükséges erőforrásokkal, és a belső megosztottság miatt kénytelen lesz engedni. A végső megállapodás 15%-os vámtarifát állapított meg az európai export túlnyomó részére, míg a vas- és acéltermékekre 50%-os teher maradt érvényben. Trump viszont megígérte az amerikai szereplőknek, hogy az uniós nyersanyagokhoz való olcsó hozzáférés érdekében kvótákat fognak bevezetni.

Az EU egy olyan homályos és nehezen betartatható kötelezettséget vállalt, amely szerint három éven belül 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai gázt és nukleáris fűtőanyagot, emellett pedig 600 milliárd dollárnyi befektetést tervez az Egyesült Államokban. A Handelsblatt által megkérdezett tisztviselők közül többen úgy látják, hogy ez nem egy valódi megállapodás, hanem inkább egy egyoldalú diktátum. Ennek elfogadásával Európa kétségtelenül elvesztette korábbi tekintélyét a világkereskedelem színpadán.

Az elemzések világában nem mindenki osztja a sötét képet: az amerikai szakértők egy jelentős hányada - függetlenül attól, hogy republikánus vagy demokrata nézeteket vallanak - úgy véli, hogy éppen Trump az, aki engedett az EU-nak.

A Peterson Institute for International Economics elemzése alapján a megállapodás értelmezhető úgy, hogy a 15%-os vámtétel jelentős előnyöket kínál a Trump által javasolt 30 vagy akár 50%-os mértékhez képest, amely súlyos következményekkel járhatott volna. Cecilia Malmström, a PIIE kutatója és az Európai Bizottság korábbi kereskedelmi biztosa hangsúlyozta, hogy bár a megállapodás nem klasszikus értelemben vett szabadkereskedelmi egyezmény, és számos nyitott kérdés még mindig fennáll, a várható gazdasági hatások sokkal kedvezőbbek, mint amilyennek azt sokan elképzelik.

Az Egyesült Államok gazdasága esetén a bruttó hazai termék csökkenése akár 1%-ra is rúghat, míg az Európai Unióban a várható veszteség a becslések alapján csupán 0,3-0,5%-ra tehető.

Ráadásul az amerikai infláció 1,5 százalékponttal emelkedhet, ami közvetlenül rontja az amerikai fogyasztók helyzetét. Ebből a szempontból tehát a rövid távú politikai siker ellenére Trump valójában az amerikai gazdaságot terheli meg jobban.

Az International Capital Group (ICG) is azt hangsúlyozza, hogy a bejelentett tarifák hatása Európa számára összességében csekélynek bizonyul. Nick Brooks, az ICG vezető közgazdásza rámutat, hogy az EU exportja az Egyesült Államok felé a bruttó hazai termék (GDP) kevesebb mint 3%-át képviseli, míg a kontinens gazdasági tevékenységeinek túlnyomó része a szolgáltatások szektorában található, amelyek nem esnek a vámok hatálya alá. Az ICG elemzései alapján Németország várhatóan a legnagyobb veszteséggel szembesülhet a megállapodás következtében, ahol a GDP akár 0,4%-kal is csökkenhet. Franciaországban és Olaszországban ez a csökkenés 0,3%-ra tehető, míg Spanyolország esetében az arány szinte elhanyagolható. Magyarországot illetően azonban nem készült külön becslés.

Szektorális szinten az autóipar és a vegyipar szenvedi el a legnagyobb csapást. Az autóipari vámok a korábbi 25 százalékról 15 százalékra mérséklődnek, ami jelentős könnyebbség, de még így is hatszorosa a Trump előtti 2,5 százalékos szintnek. A gyógyszeripar szintén érintett, bár egyes generikus készítmények kivételt képeznek. Érdekesség kettősség, hogy az európai gyártmányú félvezetőkre lesz vám, de az amerikaiakra nem.

Eddig az európai import uralta a piacot, és az EU-ban gyártott félvezetők általában elengedhetetlenek az amerikai termelés számára. Most viszont úgy tűnik, hogy a helyzet megváltozik: a jövőben olcsóbbá válik chipeket importálni az unió területére.

Továbbá az is fontos, hogy az EU-s gyártóberendezések mentesülnek, amelyek az export egyik legfontosabb részét teszik ki.

Ezek a tényezők világosan jelzik, hogy Brüsszel sikeresen elérte néhány kulcsfontosságú ágazatban a jelentős kedvezményeket, ami azt is eredményezi, hogy a belső piacon működő gyártók olcsóbb beszerzési árakkal találkozhatnak.

A BNP Paribas gazdasági szakértői kifejtették, hogy a megállapodás a "kárenyhítés sikerének" tekinthető. Míg politikai körökben sokan a kapituláció szinonimájaként értelmezik a helyzetet, gazdasági szempontból sikerült elkerülni a legrosszabb kimeneteleket, sőt, bizonyos aspektusokból még kedvezőnek is számít az Európai Unió számára az egyezmény.

a bank szakértői rámutattak, hogy a valódi kockázat nem csupán a vámtételek bevezetésében rejlik, hanem a kialakuló bizonytalanságban. A vállalatok hosszú távú stratégiáik megtervezésében gátlásokkal szembesültek volna, ha folyamatosan újabb fenyegetések merülnek fel. Ezt a piaci reakciók is tükrözik: a tőzsdék a bejelentést követően emelkedni kezdtek, a befektetők pedig megkönnyebbültek, mivel elkerülték egy átfogó kereskedelmi háború kitörését. A BNP Paribas szakértői szerint az Európai Unió ugyan engedett az Egyesült Államok energiaszállítási és fegyverbeszerzési követelményeinek,

de elutasította az amerikai követeléseket a digitális szolgáltatási adó vagy az uniós szabályozások terén, így a legfontosabb stratégiai területeken nem történt visszalépés.

A Bruegel think tank elemzése szerint a gazdasági következmények mérsékeltnek és kezelhetőnek bizonyulnak az unió területén. Az elemzők hangsúlyozták, hogy a 15%-os átlagvám a legmagasabb szintet képviseli az elmúlt hét évtized transzatlanti kapcsolataiban, azonban a rendelkezésükre álló modellek alapján...

Az Európai Unió gazdasági teljesítménye csupán 0,3%-kal csökkenhet, míg az Egyesült Államok gazdasága akár 0,7-1%-os visszaeséssel is szembenézhet.

Bruegel figyelmeztetett arra, hogy a legnagyobb kockázat a regionális és szektorális koncentrációban rejlik. Írország különösen sebezhető helyzetben van, mivel gazdasága erősen az exportra épít, gyógyszeripara pedig nagyrészt az amerikai piac ellátására fókuszál. Olaszországban a divat- és autóipar, míg Németországban a gépjármű- és vegyipar számít a legérzékenyebb szektoroknak. Ezen túlmenően az elemzők arra is figyelmeztetnek, hogy a kínai termékek európai piacra történő esetleges irányítása – ahogyan azt a 2017-2019-es amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek során tapasztalhattuk – új kihívások elé állíthatja a régiót. Például, ha az amerikai piacon háttérbe szoruló kínai lítiumion-akkumulátorok nagy számban érkeznek Európába, az komoly nyomást gyakorolhat az uniós gyártókra, akik éppen most kezdik el saját gyártási kapacitásaik fejlesztését.

Matthias Matthijs, a Council on Foreign Relations elemzője, arra figyelmeztet, hogy a legnagyobb kockázat az, hogy Trump a jelenlegi engedmények után is zsarolási eszközként tekint majd Európára. A Fehér Ház nézőpontja szerint a vámok bármikor emelhetők, ami folyamatos bizonytalanságot teremt. Ez a helyzet súlyosan alááshatja az Európai Unió hosszú távú tárgyalási erejét és pozícióit.

A Center for Strategic and International Studies elemzése hasonló megállapításra jutott: a geopolitikai logika szerint Washington győzött, hiszen Brüsszel sem az anti-coercion instrumentet (nyomásgyakorlás elleni eszköz) nem vetette be, sem az előkészített 90 milliárd euró értékű ellenvámcsomagot nem aktiválta, sőt el is halasztotta. A CSIS szerint azonban

a gazdasági tankönyvek logikáját követve az EU a kisebbik rosszat választotta, mert a viszontvámok csak még mélyebb recessziót okoztak volna.

Federico Steinberg Európa eközben alacsonyan tartotta az inflációs kockázatok mellett megőrizte mozgásterét, hogy az Európai Központi Bank a kamatpolitikai lazításhoz, és lehetőséget teremt arra, hogy a gyenge szektorokban célzott támogatásokkal enyhítse a károkat.

A kép tehát nem egyértelmű. A Handelsblatt által vázolt drámai forgatókönyvben az EU a tárgyalóasztalnál megalázott félként távozott, míg a washingtoni retorika világosan vesztesként jellemzi. Ugyanakkor a PIIE, az ICG és a BNP Paribas elemzései azt sugallják, hogy a tényleges gazdasági következmények korántsem olyan súlyosak, sőt, a makrogazdasági adatok alapján az Egyesült Államok lehet a nagyobb visszaesés elszenvedője. A politikai retorikával ellentétben a gazdasági mérleg az EU javára billen.

A lehetséges forgatókönyvek három különböző irányba terelnek minket:

A politikai kommunikáció színpadán egyértelműen Trump ünnepelheti a győzelmet, hiszen a skót golfpályán kötött megállapodás révén sokan a sikerét látják. Ursula von der Leyen és az uniós vezetők képei, amelyek a mosolygó amerikai elnökkel készültek, sokak szemében a behódolás szimbólumává váltak. Azonban ha a számokat és trendeket vizsgáljuk, úgy tűnik, hogy az EU akár kedvezően is kijöhet ebből a helyzetből. A mély recesszió elkerülésével, az alacsonyabb inflációs nyomással és a szolgáltatási szektor dominanciájával a legtöbb európai iparág viszonylag érintetlenül átvészelheti az új vámhelyzetet. Ráadásul, rövid távon az amerikai fogyasztók tűnhetnek a legnagyobb veszteseinek e fejlemények következtében.

A kulcskérdés az, hogy Brüsszel mennyire lesz képes a mostani, kényszerű kompromisszumot hosszú távon stratégiai előnnyé formálni. Ezt új kereskedelmi szövetségek létrehozásával, az EU belső piacának megerősítésével és a gazdasági önállóság növelésével érheti el. Ha sikerül megvalósítania ezeket a célokat, akkor öt év múlva talán már nem csupán egy kapitulációként, hanem egy okos időnyerési stratégiaként fogunk emlékezni a 2025-ös nyári megállapodásra.