Varázslatos török hétvége a Balaton Parkban!


Razgatlioglu a pole pozícióból rajtolva diadalmaskodott a szombat délutáni első futamban, majd a vasárnap délelőtt megrendezett Superpole-viadalon – amely a géposztály történetének 1000. világbajnoki versenye volt – szintén magabiztosan hódította el az első helyet.

A vasárnap délutáni versenyre a pole pozícióból vághatott neki, és bár a rajt után egy helyet hátrált, azonnal visszavágott. Az első adandó alkalommal sikerült megelőznie ellenfelét, és visszafoglalta az első helyet. Innentől kezdve folyamatosan növelte az előnyét az üldözőkkel szemben. Bulega, aki a 10. helyről indult, hihetetlen felzárkózást mutatott be, és néhány kör után már a második helyen haladt, ám csak akkor lett volna esélye utolérni Razgatlioglut, ha az török versenyző hibázik. A címvédő azonban nem adott esélyt riválisának, sorra futotta a leggyorsabb köröket, és végül több mint 10 másodperces különbséggel zárta a versenyt.

Related posts