A női hátra tetovált bálna – ez az a lenyűgöző alkotás, ami még a legnagyobb rocksztárokat is lenyűgözi.
"Mutatóujja önálló életre kelt, közelíteni kezdett az egyik mellúszó felé." Nővel matinézunk.
A hőn áhított csendet Simon idegesítő hangja törte meg, mint egy váratlan vihar a nyugodt tengeren. Még mindig elviselhetőbb volt, mint a backstage kaotikus zaja, ahol a technikusok és a munkások sürögtek-forogtak, és a fesztiválozók zaja is csak beleivódott a háttérbe. Délelőtt még jól bírta a dolgot, de most, ahogy a VIP-budi vécéülőkéjén ült, úgy érezte, mintha az agya apró szilánkokra hullana, ha egy lépést is tennie kellene innen.
Rég a nagyszínpadon lenne a helye, a koncert két perc múlva kezdődik. Vagyis két perc múlva énekelnie kell. Az összes új dalt le kell játszani, az összeset. Azt a számot is.
Ez az egész a seggarcú influenszer tevékenységének következménye – gondolta keserűen. "Nem lesz probléma azzal a dallal?" – idézte fel a youtuber szavait. Miféle gondot okozhatna ez? Nincs itt semmi baj, próbálta megnyugtatni magát, miközben erősen masszírozta a halántékát. Csak annyira ment el a kedvem a zenészélettől, hogy már-már feleslegesnek tűnt. Valójában ez csak egy aprócska semmiség.
- Dani, a jó életbe, mit csinálsz ott bent? Gyere ki, de azonnal! - kiáltott Simon, a dühös szavak szinte kiszakadtak belőle. - Mi a fene ütött beléd? - tette hozzá, hangját egy kicsit csillapítva, de a feszültség még mindig érződött.
Dani magában mosolygott, mert tudta, hogy a kiabálásnak semmi értelme. Az efféle dühöngés csak a levegőbe beszél, és ő ezt jól tudta. Az este folyamán egyetlen lépést sem tesz a mosdóból, ez már biztos, mint a napfelkelte. Nincs az a pénz, ami meggyőzhetné, és semmilyen ígéret, ami elcsábíthatná.
Minden izma feszülten dolgozott, a testét körülölelő műanyag fellépőruha átnedvesedett a forróságban. A harminchat fokos kánikula súlya alatt teljesen átázott, a víz patakokban csordogált le a felkarján, a combján, majd a lábszárán, mintha az izzadság egy kis folyót indított volna útnak.
Agygutát fogok kapni, emelte fel a fejét. Igyekezett sorra venni a menekülési útvonalakat, azonban látását elhomályosította a kicsapódó pára. Egyszerűen felállok és elfutok. Nem, inkább lassan megyek, emelt fővel. Egyszerűen kisétálok. És aztán meg sem állok külföldig. Mondjuk, Kanadáig. Igen, Kanadáig, az jó lesz! Ott kevés az ember és sok a hó. Szépen elzenélgetek, és keresek valami kétkezi munkát. Nem lesz itt semmi baj, nyugtatgatta magát.
Éppen nyitotta volna ki az ajtót, mikor egyszer csak meghallotta az anyja hangját.
- Danikám! Édesem! Ott vagy? - könyörgött egy ismerős hang a telefonvonal másik végéről, miközben a budiajtóhoz közelítettek.
Dani arca hirtelen megfeszült, mintha egy rejtett gondolat küzdene a felszínre jutásért.
Simon, te aljas alak, a tetves nénikédet csak úgy átszaladtál, mint aki nem is látja. Felhívtad anyát, te ocsmány kis görény?
- Simon hívott. Mi történt?
Dani fújtatott, majd felrántotta az ajtót, gyilkos pillantást vetett barátjára, és kitépte a kezéből a készüléket.
- Minden a legnagyobb rendben, anya. Csak egy kicsit ideges vagyok. Meg... elég fáradt is vagyok...
Dani mérgesen intett Simonnak, hogy húzzon el a közeléből. Simon azonban nem vette komolyan a dolgot, flegmatikusan legyintett egyet, majd hallani lehetett, ahogy kint próbálja megállítani a világ zűrzavart.
Simon azt mondta, hogy már ideje lenne megjelenned a színpadon, de te valahogy eltűntél, és nem reagálsz.
Nagyon kimerültem. Ezt már többször is mondtam neked, anya. Nem fogom megcsinálni, a koncert nem lesz megtartva.
- De hát ott van az a rengeteg rajongó, a barátaid és a zenésztársak... Mindannyian rád várnak! Mi fog velük történni?
- Jaj, anya! Senki sem ismer itt engem.
- Oké, persze. Kit érdekel, hogy ők mit akarnak! De veled mi lesz, Dani? Mi lesz ezután? Hogyan magyarázod meg nekik, mi történt?
- Majd azt mondom, hogy megbetegedtem - és ebben a pillanatban úgy érezte, hogy ez teljesen igaz is. Belül, a lélek legmélyebb zugában, ott bujkált a betegség.
- De tényleg nincs semmi problémád, igaz? - kérdezte az anyja, hangjában egy kis kétely csengett.
- Dehogyis, anya! Ne aggódj, minden rendben van - vágta rá szinte reflexszerűen, hiszen nem akarta, hogy a szülei feleslegesen aggódjanak. Valójában nem is hazudott olyan nagyot; a fizikai állapota kiváló volt, a teste jól működött, nem volt vele semmi probléma. Azonban Jenő emléke, mint egy árnyék, állandóan követte, és ez megnehezítette az alvását, ráadásul a munkáját is alig tudta végezni. De a belső vívódásairól soha nem beszélne az anyjának; kizárt, hogy ezzel terhelje, főleg nem olyan dolgokkal, amik csak félelmet keltenének benne.
Az anyja nagyot sóhajtott a vonal végén. Jól van, tehát megnyugodott, hunyta le a szemét Dani.
Mi a probléma tehát?
- Nem vagyok benne biztos. Úgy érzem, nem fogom tudni megvalósítani. Valahogy úgy tűnik, nem elég erős vagyok ehhez.
- Te? Gyenge? - nevetett fel óvatosan az édesanyja. - Ne viccelj, kisfiam! Te vagy az egyetlen, akit ismerek, aki ilyen erős! Még fiatalon elindultál a nagyvilágba, csak egy váltás ruhával, zsebpénz nélkül és diploma nélkül. Most pedig nézd meg, hova jutottál! Egy egész ország rajong érted! Dani, ezt mind te valósítottad meg! Teljesen egyedül!
- Nem vagyok egyedül - mondta Simon, miközben Dani elé lépett, és az arca egy pillanatra felderült. - Ráadásul a szerencse is mellettem állt.
- Miért vagy ilyen kemény magadhoz? - kérdezte az anyja olyan gondterhelt hangon, hogy Daninak elakadt tőle a lélegzete.
Nem az önsajnálat szorongása fojtogatta, hanem az a rémítő tudat, hogy éppen annak a lénynek okoz szenvedést, aki a legnagyobb jelentőséggel bír az életében.
Hosszú csend állt be közöttük. A nyomás lassan akkorára nőtt Daniban, hogy áttörte a fáradtság és félelem védőfalát.
Rendben van. Megcsinálom, anya. Érted, és a fiúkért is.
- Biztosan nagy örömöt okozna neki...
Dani újra lehunyta a szemét, és a szemöldöke mély ráncokat húzott az arcára. Az anyja azonnal érezte, hogy kire gondol, ami Dani számára még inkább valóságossá tette az érzéseit. Szíve fájdalmakkal teli volt, de a teste minden más része meglepően ellazult. Így már talán menni fog az a dal is.
- Köszi, anya - mondta, miközben megpróbálta kisimítani az izzadságcseppekkel átszőtt ruháját.
- Szeretlek.
Tíz perccel később Dani mély levegőt vett, majd bátran átlépett a színpad küszöbén, ahogy a több ezer fős tömeg őrült ujjongása körülölelte. "Nem tudjátok, ki vagyok, és azt sem, miért ünnepeltek" – zúgott a gondolat a fejében. De ahogy az adrenalin szétáradt a vénáiban, egyre inkább úgy érezte, hogy minden a helyére kerül.
Mikor elsőre meglátta az asztaltársaságot, önkéntelenül is grimaszolnia kellett. Többüket ismerte futólag, de legalább is a médiából. Volt köztük azonban néhány, Dani számára teljesen ismeretlen ember, ők viselték a legdrágább és egyben legszolidabb ruhákat, arcukon a társadalmi elit felsőbbrendű arckifejezése ült. Ez volt az a kör, ahová Dani popsztárként sem nyerhetett bebocsátást, lett légyen bármennyi pénze és rajongója. Oda kapcsolatok kellettek, rang, értelmiségi felmenők.
"Kapcsolatépítés, Danikám, net-work-ing!" – mondta Szabi, a szavakat szándékosan nyújtva, miközben Dani mélyet sóhajtott. Tudta, hogy a menedzserének igaza van, a kapcsolatok kulcsfontosságúak az ő területén, még ha néha undorral is gondol rájuk. Az asztalon csillogó pezsgő töltötte meg a poharakat, és egy fehér por is megjelent, ami csak tovább fokozta az est fényűző hangulatát. Szabi hirtelen integetni kezdett, és Dani, bár vonakodva, végül mégis megadta magát, és odalépett a többiekhez.
A koncert végén a tomboló ováció és a siker édes mámorának hatása még mindig a levegőben lógott, különösen annak fényében, hogy sikerült átvészelnie a kezdeti nehézségeket. A jókedve így is megmaradt, és a körülötte lévő elit társaság sem tűnt annyira zavarónak. Különösen, amikor észrevette a gyönyörű, kék szemű afro lányt, aki közöttük ült. Dani lecsapott egy üres székre mellette, és úgy érezte, hogy a pillanat varázsa csak fokozza az élményt.
Még több por szállt fel a levegőbe, és Dani szívében valami különös vonzalom ébredt e fura jelenség iránt. Miért is ne élvezné ezt az érzést? Elvégre, ha már egyszer megkapta a lehetőséget, miért ne hagyná, hogy elragadja a pillanat? A körbe lépve észrevette, hogy a lány csábító ajkai egy titokzatos mosolyra húzódnak, miközben okos, fürkésző szemeivel őt bámulta.
Simon egy távoli asztalnál ült, a zenészek körében, és a tekintete messze nem volt olyan vonzó, mint a többieké. Mi történhetett vele? Talán nem ismeri a kokózás örömét? Jó lesz, testvér, intett neki egyet.
Simon elfordult, így Dani teljes figyelmét a mellette ülő, fűszeres illatú szépségnek szentelhette. A lány sokkal vonzóbb volt Katánál, igazi szemet gyönyörködtető. Dani addigra megszabadult a ragacsosra izzadt ruháitól, frissen és euforikus hangulatban érintette meg a lány selymes bőrét, szívében lázasan pulzáló izgalommal.
Lenyűgöző hangzás, magával ragadó énekelt dallamok, tiszta érzelmek és szenvedélyes rajongótömeg. Most pedig itt ül mellette egy olyan lány, akinek varázsa mindenkit elbűvöl. Mi másra lenne szükség?
Az észak-alföldi gyerekkor emlékei, mint halvány képek, Jenő és Kata nevei lassan elhalványulnak, de a kokó, az mindig ott lebegett a közelben, csupán egy karnyújtásnyira tőlem.
- Nekem csak a tököm kivan az elképzeléssel, miszerint szenvednem kell ahhoz, hogy alkossak. Én nem akarok szenvedni - kortyolt a teából Dani.
Ahogy a folyadék simogatta a testét és lelkét, egyre inkább meg volt győződve arról, hogy ebben mindenképpen van valami igazság. - Muszáj találnia egy olyan utat, amely lehetővé teszi, hogy ne veszítse el a józanságát az alkotás során. Valószínűleg minden azzal kezdődik, hogy valahogyan el kellene kerülni az élet őrületébe való belemerülést is.
Mirjam szemei, mint az erdő mélyének titkai, mélyen és áthatóan figyelték őt, nem engedve, hogy bármi elvonja a figyelmét a dzsungelzöld pillantásáról.
- Az a benyomásom, hogy itt az emberek eléggé jól érzik magukat - mondta újra Dani, miközben körbenézett.
Mirjam válasz helyett felkelt a helyéről, és lehajolt, hogy egy régi újságot vegyen le a komód tetejéről. Hirtelen mozdulattal Dani elé hajította, mintha azt akarta volna mondani, hogy a szavak helyett inkább a tények beszélnek.
- Kösz szépen, de pár nap nem volt elég arra, hogy megtanuljak izlandiul.
- Arra pár hónap sem elég.
Mirjam az egyik cikkre bökött. A lap tetején három egyházi személynek tűnő alak volt látható egy pulpitusnál. Sajtótájékoztató-féleséget tarthattak, legalábbis Daninak ez volt a benyomása. Egy kukkot sem értett a szövegből, de a fotó baljós érzést árasztott.
Salka összefoglalta a lényeget. A miniszterelnök vizsgálatot indított annak érdekében, hogy kiderüljön, hány gyermeket értek bántalmazások az izlandi bentlakásos intézményekben. Az esemény hátterében egy súlyos egyházi botrány állt - mutatott a képen látható papokra Mirjam -, ahol egy bíboros, vagy valami hasonló, kisfiúkat zaklatott. Már nem is tudom, mi a hivatalos elnevezése ezeknek a díszes uraknak - húzta el a száját.
Dani elmosolyodott Mirjam arckifejezésének különös vonásain, majd egy kis hitetlenkedéssel a hangjában kérdezte:
- Magyarországon. Itt még elnézhető, hogy ilyen dolgok előfordulhatnak, de hogy itt? Otthon már megszoktam, hogy a média tele van hasonló botrányokkal. De azt nem hittem volna, hogy ez a helyszín is megérett az ilyesfajta eseményekre.
Az emberi gonoszság nem köthető a gazdasági mutatókhoz, ahogy a patriarchális struktúrák hatása is független a társadalmi helyzettől.
- Rendben, rendben. De lehetne inkább valami mókásabb téma? - mondta Dani, miközben próbálta leplezni a feszültséget a mosolyával, és a szemöldökét felhúzva tett egy játékos mozdulatot.
- Te indítottad el az őrület kérdését - mondta Mirjam, miközben csücsörített a szájával.
Elbűvölő pillanatokban gazdag volt az este, Dani csendben, szinte lélegzetvisszafojtva figyelte a lány arcának finom rezdüléseit.
- Ez a valóság, Dani - mondta a lány, miközben mélyen a szemébe nézett. - Folyamatosan zajlik körülöttünk. Nők bántalmazása, gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak... Lehet, hogy mindez a közvetlen közelben történik, csak éppen észre sem veszed, mert az könnyebb.
Dani pillantása a papokra irányult. A gyomra tájékán egy diszkrét, de zavaró feszültség kezdett el terjedni, mintha a régi, kísértő álmok árnyai köszöntek volna vissza.
- Te aztán igazán képes vagy varázslatos atmoszférát létrehozni - próbálta elterelni a figyelmet a beszélgetésről.
- Igen, abban igazán otthon vagyok!
- Kicsit olyan vagy, mint Wednesday az Addams Familyből. Ismered?
Mirjam hirtelen felnevetett, és ezzel Dani szívében egy kis súly gördült le. Tekintete ismét Mirjam vonásain időzött, aki pirospozsgás mosollyal viszonozta a pillantását. Igazán lenyűgöző lány volt, és nem csupán akkor, amikor a könnyek csillogtak a szemében.
- Wednesdaynek mondjuk nincs akkora tetoválás a hátán - vigyorgott Dani -, pláne nem egy ekkora bálna.
Dani bólintott, miközben újra kortyolt a teájából. Ha nem így van, akkor nem így van.
Az anyám sokszor mesélt nekem a bálnákról; ezek a hatalmas tengeri lények mindig lenyűgöztek. De talán jobb, ha most inkább elfelejtem anyám történeteit.
Mirjam egy apró kortyot vett a teájából, miközben Dani kíváncsian szemlélte őt.
Ezekről a nyugodt óceáni lényekről szívesen megosztom veled a gondolataimat. Tudtad, hogy egy cethal élete mennyire felbecsülhetetlen értékkel bír?
- Hát, mit is mondjak... Talán egy kicsit?
Rengeteg erőfeszítést tesznek az éghajlatváltozás mérséklésére, ezért sokat beszélek erről a fontos témáról.
Hogyan is valósíthatnám meg ezt?
- Amikor egy ilyen állat elpusztul, szenet köt meg a tengerfenékre süllyedve, ami így nem jut vissza az atmoszférába. Ezenkívül az ürüléke planktonokat táplál, melyek a szén-dioxid-felvétel négy amazonasnyi munkamennyiségét végzik.
Mirjam szeme felcsillant, amikor a bálnák védelméről kezdtek beszélni, mintha egy titkos világ kapui nyíltak volna meg előtte. A szenvedélye szinte tapintható volt, és Dani érezte, hogy ez a téma mélyen megérinti őt. Mielőtt tovább faggathatta volna, hirtelen egy furcsa ötlet ugrott be a fejébe: „Mi lenne, ha bálnák helyett a szuperhősökről beszélnénk? Végül is, ők is védelmeznek valakit!”
- Tehát az ő feladata csupán annyi, hogy eszik, ürít és végül elbúcsúzik az élettől? - vonta le a következtetést.
- Igen - kuncogott Mirjam, szemeiben egy kis fénycsillanás játszott. - De a lényeg talán inkább abban rejlik, hogy életben van.
- Nincs valami mód arra, hogy pénzben is kifejezzük, mennyit ér ez pontosan?
Természetesen! Íme egy egyedi változat: - Dehogyis! Egy bálna annyi szén-dioxidot semlegesít, mint ezerötszáz fa, ami piaci szempontból körülbelül kétszázmillió dollárt ér!
- Kétszázmillió? Egyetlen bálnáért? Az igazán lenyűgöző - mondta Dani, és elkerekedett szemekkel nézett a hírekre.
A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy ha ennyire értékesek, akkor miért nem fordítunk több figyelmet és gondoskodást róluk?
- Nem figyelünk oda?
- Dehogyis! A tengeri szállítmányozás során számos kárt okozunk nekik: a hajók dübörgése és az ütközések hatalmas problémát jelentenek. Ráadásul ott vannak az olajfúró kutak, a sonárhasználat, és nem feledkezhetünk meg a bálnavadászatról sem.
Dani feje szinte zsongott a hallottaktól, Mirjam szavai egy része teljesen elkerülték a figyelmét, mint egy elillant árnyék.
- Talán jobb lenne, ha elfelejtenénk ezt a témát, csak ránk hoz a világra - felelte Mirjam.
- Kétszázmillió dollár nem kis összeg. De vajon tényleg ennyit ér egy bálna élete? Ha megölök egyet, csak annyit kell fizetnem, és máris el van intézve az ügy? - tette fel a kérdést Dani, miközben elképedve nézett a körülötte lévőkre.
Mirjam szemei lágy fényben ragyogtak, mintha a világ minden szépsége összegyűlt volna bennük.
Mennyire furcsa és abszurd ez az értelmezés! Szinte felveti a kérdést, hogy vajon az emberi élet is így mérhető-e? Valóban megállapíthatjuk, hogy mennyit ér egy-egy élet? De ki jogosult erre a megállapításra, és milyen kritériumok alapján?
Dani bólintott, és felidézte Jenő képét, meg a többi szabolcsi fiút. Vajon, ha a sorsuk úgy hozná, valaha is lenne valaki, aki hajlandó lenne bármit feláldozni az ő boldogságukért?
Egy ideig csak ültek egymás mellett, a csend körülölelte őket, mint egy puha takaró. Végül Dani szólalt meg, megtörve a nyugalom varázsát.
- Megmutatnád a szobádat? - érdeklődött, miközben utolsó korty teáját is felhörpintette.
Mirjam arca mintha egy kicsit megnyúlt volna, de végül bólintott, majd felkelt. Dani követte őt a szűk, szűkös folyosón, amely az apró ház egy még kisebb szobájához vezetett. Ebben a helyiségben csupán egy ágy és egy szekrény fért el, ülőalkalmatosság pedig sehol sem volt.
Elsőként Mirjam terítette ki a sárga pokrócot a matracon, majd Dani is csatlakozott hozzá, lehuppanva az ágy peremére.
- Hihetetlenül kimerült vagyok. És végtelenül hálás vagyok neked - mondta Mirjam, miközben a tekintetét a mennyezetre irányította.
- Hálás? - Dani a magas ablakon át igyekezett felfedezni, mi is terül el előtte pontosan. Sejtése szerint a ház e szegmense félig-meddig a földbe süllyedt, mintha csak a természet ölelésében pihenne.
- Hát, tudod, a bálna miatt. Hogy hittél nekem, és folytattad az éneklést.
Arca a párnába fúródott, hasra fordulás közben a pólója félrecsúszott, és majdnem teljes terjedelmében láthatóvá vált a hátára tetovált bálna.
Abban a pillanatban Daniban sehol nem volt már a korábbi hónapok sok-sok nehéz érzése, csak a kecses, erős női hát volt, rajta az izmok mentén tekeredő cettel. A hosszú, széles uszonyok bekígyózták Mirjam felsőtestét, az állat vízből kiugró, csavarodó törzse bámulatos látványt nyújtott.
Dani hirtelen nagyot nyelt, mintha egy belső kényszer hívta volna. Mutatóujja szinte külön életet kezdett élni, és lassan, óvatosan közelített az egyik mellúszó irányába. Amikor már csak egy hajszálnyi távolság választotta el őt Mirjam íves derekától, megállt egy pillanatra. Azonban a vágy, amely szinte mágnesként vonzotta, olyan erős volt, hogy nem tudott ellenállni. Alig észrevehetően, de végül mégis megérintette Mirjam hátát, mintha ezzel egy titkos határvonalat lépett volna át.
Mirjam lassan nemet intett a fejével, de a párnából továbbra sem nézett fel. Dani ujja megindult felfelé, az egyik oldalsó uszony vonalát követve; Mirjam csupa libabőr lett mindenütt. Dani jóleső békét és magabiztosságot érzett, lassan még feljebb mozdította az ujját, mire a lány ismét megremegett. Picit továbbhaladt, mire Mirjam remegése állandósult, ritmikus ütemet vett fel.
Dani testében iszonyú forróság terjedt, ahogy a medence vize felforrósodott körülötte. Férfiassága határozottan eltolta magától a nadrágot, az érzések szinte elviselhetetlenül felerősödtek. Orrcimpái kitágultak, és figyelmeztetnie kellett magát, hogy ne felejtse el lassan kifújni a levegőt. Mirjamra összpontosított, a borzongásokat figyelte, ahogy azok ritmusosan követték a lány mozdulatait, az anyajegyek és izmok összhangját, ahogy együtt ringatóztak. Olyan volt, mintha az óceán mélyének áramlatai simogatnák, és Mirjam valósággal elbűvölő látványt nyújtott. Dani szívében a vágy lángolt, és úgy érezte, megőrül, ha nem ragadhatja meg őt, ha nem teheti magáévá, és mindezt azonnal.
