Súlyos fertőzés gyanúja miatt a hatóságok döntése értelmében bezárták a magyarok által kedvelt helyszínt.


A fiú egy életveszélyes állapotot okozó parazitával fertőződhetett meg.

Egy ritka és súlyos bakteriális fertőzéssel fekszik egy tizenegy éves fiú az egyik pozsonyi kórházban. A fiú egy olyan, életveszélyes állapotot okozó parazitával fertőződhetett meg, amely belélegezve, az orron keresztül jut az agyba. Mint kiderült, a fiú a párkányi Vadas fürdőben járt, mielőtt jelentkeztek nála a tünetek, írta az Új Szó.

A fiú egy úszótanfolyamon vett részt a fürdőben, június másodika és hatodika közt, és tizenkettedike körül tört ki rajta a fertőzés.

Az érsekújvári tisztiorvosi szolgálat ma délelőtt a párkányi Vadas fürdőbe látogatott, miután fertőzés gyanúja merült fel. A szakemberek az összes medencéből vízmintát vettek elemzésre. Amennyiben a minták eredményei kedvezőek lesznek, a fürdő már hétfőn reggel kinyithatja kapuit. Ha viszont bármilyen probléma adódik, a hatóságok megfelelő intézkedéseket fognak tenni.

- közölte az igazgató a portál megkeresésére, aki kiemelte, hogy az illetékesek szerint olyan baktérium okozta nála a betegséget, amely már több évtizede nem fordult elő.

Egyelőre nem igazolódott be, hogy a fürdő bármelyik medencéjének vize fertőzött lenne

- tette hozzá a Vadas fürdő igazgatója.

A hatóság óvintézkedésként a minták kiértékeléséig és a laborvizsgálatok befejezéséig ideiglenesen lezárja a Vadast. Ezért június 15-én, vasárnap, valamint június 16-án, hétfőn a fürdő összes kültéri medencéje nem lesz elérhető. A benti wellness szolgáltatások azonban továbbra is rendelkezésre állnak.

Ahogy már jeleztük, kiemelt jelentőséggel bír a külföldi nyaralások előkészítése, mivel az utasbiztosítások költségei növekedtek. Emellett arról is beszámoltunk, hogy a hévízi polgármestert megkeresték azzal a kérdéssel, hogy valóban be fogják-e zárni a gyógytavat.

Related posts