Németh Kristóf felesége most először lép a kamerák elé a Nyerő Páros legújabb évadában.


Ahogy már értesülhettetek róla, az RTL népszerű sztárpárshow-ja, a Nyerő Páros, különkiadással készül, amely december 9-től debütál. Ez alkalommal a Barátok közt című sorozat szereplői mérik össze tudásukat és érzéseiket, hogy kiderüljön, mennyire erős a kötelékük. A műsorban feltűnik majd Németh Kristóf és felesége, Németh-Szikriszt Zita is. A Fókusz legutóbbi adásából megtudhattuk, hogy Zita eddig még sosem állt kamera elé, és nem igazán érzi magát komfortosan a nyilvánosság kereszttüzében.

Újdonság számomra, hogy kamerák kereszttüzében játszom, és bevallom, nem igazán érzem magam otthonosan ebben a helyzetben. Az igazság az, hogy a játék lényegét, a napokig tartó, kettesben töltött időt, amikor csak egymásra figyelünk és együtt játszunk, azt teljes szívemből élvezem, és alig várom, hogy megélhessem. Csak azt kívánom, bárcsak ne sugároznák mindezt a tévében!

- idézte a 24.hu Németh-Szikriszt, aki később azt is megosztotta, hogy férjével nagy rajongói a TV2-s műsornak, a korábbi évadokat nézve pedig gyakran el is játszották a tévé előtt, mi lenne, ha ők lennének épp versenyben: válaszoltak a kérdésekre, illetve azt is megkérdezték egymástól, mennyi pénzt tennének fel egy-egy feladat előtt.

Related posts