Oroszország nagyszabású evakuációs műveletbe kezdett, amelynek keretein belül elhagyják az egyik legfontosabb katonai bázisukat.


Két orosz hadihajó érkezett a szíriai Tartúsz kikötőjébe, ahol elkezdődött az orosz katonai bázisok fokozatos kiürítése – számolt be róla a BBC.

A közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy Moszkva és Szíria új kormánya között nem sikerült megállapodást kötni a tartúszi katonai kikötő jövőjéről. A témával kapcsolatos részletes elemzésünket itt találhatod:

A Szparta és Szparta II-es hajók tegnap érkeztek meg Tartúsz kikötőjébe, ahol valószínűleg megkezdték az orosz haditechnika felvételét, amely az utóbbi hetek során halmozódott fel a város kikötőiben.

A hajók heteket töltöttek a Földközi-tengeren, azt várva, hogy engedélyt kapjanak a kikötésre.

Tartúsz Oroszország egyetlen katonai kikötője volt a Földközi-tengeren, a létesítmény bérletére 49 éves szerződést kötött Moszkva Bassár al-Aszad szíriai elnökkel. Decemberben azonban az ellenzék egy nagyszabású offenzívával megbuktatta a szír vezetőt, az Oroszországgal kötött megállapodást a héten mondták fel.

Oroszország számára Szíriában egy másik fontos katonai létesítmény is található, mégpedig a Hmeimim légibázis. Jelenleg még nem tisztázott, hogy mi lesz ennek a támaszpontnak a sorsa, de szinte biztosra vehető, hogy az orosz erők fokozatosan elhagyják ezt a bázist is.

Related posts