Minden út Kétegyházára vezet – és most egy 1,8 km hosszú szakasz új, friss aszfalttal gazdagodik!

Kétegyháza főutcája, amely 1839 méter hosszú, közel 140 millió forintos beruházás révén újul meg. Ez az út egyben a vasútállomáshoz vezető főcsomópont is. A projekt megvalósítása egy hármas konzorcium együttműködésének eredményeként történik, amelyben a kivitelező cég mellett a Magyar Közút és a helyi önkormányzat is részt vesz.
A felújítás a hét közepén kezdődött és várhatóan szeptember közepén fejeződhet be. Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja úgy fogalmazott, hogy minden út Kétegyházára vezet, hiszen a településre vezető négy útszakasz felújítása közül kettő elkészült, kettő pedig folyamatban van. A kétegyháziak részéről pedig volt egy újabb kérés, mégpedig az, hogy a főutca is kapjon új burkolatot.
- Ez az út, amely a vasútállomáshoz vezet, itt van a legtöbb közintézmény, itt közlekednek a kétegyháziak a legtöbbet. Lehet látni, hogy milyen rossz állapotban volt ez az útszakasz, ez korábban nem volt benne a pályázatban, de számtalan egyeztetést, tárgyalást követően az önkormányzat is vállalt benne önrészt, a közút is hozzátette még a saját önrészét, és a kivitelezővel is sikerült megegyezni, hogy a többit meg fogják valósítani, ezért ez az 1,8 kilométeres szakasz is megújul a településen belül - fogalmazott a főispán.
Kétegyháza polgármestere hangsúlyozta, hogy ez a szakasz kiemelkedő forgalmú a település életében, mivel itt található a legfontosabb közintézmények többsége, például a polgármesteri hivatal, a gyógyszertár és az orvosi rendelő. Rákócziné Tripon Emese kiemelte, hogy ezen az úton nem csupán a helyi szolgáltatásokhoz való eljutás biztosított, hanem egy fontos összekötő útról is beszélünk, amely a nemzetközi vasútvonalhoz vezet.
- Ez egy történelmi pillanat, hiszen több évtizede már, hogy ezek az utcák nem voltak felújítva, csak javítgatva, kátyúzva voltak. Ezzel, hogy sikerült megállapodni a Magyar Közúttal, és a kivitelezővel, így közösen tudjuk ezt a projektet véghez vinni. Azt gondolom, hogy ez egy nagy esemény Kétegyháza életében - fejtette ki a polgármester.
Cserkúti András, a közút vármegyei igazgatója kiemelte, hogy az érintett útszakasz teljes szélessége, azaz hat méter, megújulásra kerül. Az új burkolat öt centiméteres kopórétegből fog állni, ezt követi a padkák kialakítása és a tartós burkolati jelek felfestése. Hozzátette, hogy a felújítás ideje alatt a közlekedőknek a kivitelezés előrehaladásától függően sebességkorlátozásokra, útszűkületekre, valamint jelzőlámpás vagy akár jelzőőrös forgalomirányításra is fel kell készülniük.
- Autóbuszok közlekedtek itt az állomás miatt, tehát ez a szakasz jelentős terhelésnek volt kitéve, nagyon régen volt, sőt talán nem is volt ennek korábban felújítása. Rendkívül erőltetett, 30-40 éves burkolattal találkozott az, aki erre közlekedett. Jelentős javulás várható a forgalombiztonság, illetve a közlekedés terén a felújításnak köszönhetően - húzta alá az igazgató.
Az útfelújítások sora ezzel még nem ért véget Kétegyházán, hiszen a település önkormányzata sikeresen pályázott a TOP Pluszon belül útépítésre és felújításra, több mint 300 millió forint összértékben.