Mészáros Árpád Zsoltot mélyen érintette, hogy tavaly, hosszú 23 év után búcsút kellett mondania a Budapesti Operettszínháznak.

22 évesen sikerült legyőznie a rákot, és ma már bátran néz a jövő elé, hiszen nem fél attól, hogy a betegség visszatér.

Nem volt más választásom, rá kellett kényszerülnöm. Ragaszkodó természetem miatt hosszú ideig megmaradtam abban a megszokott kuckóban, ahol a büfé sarkában ücsörögtem. Minden, ami ott körülöttem zajlott – a közönség, a szerepek, az emberek, akikkel a színpadon megoszthattam az élményeket – mind hozzátartoztak az életemhez. Olyan ez, mint egy fájdalmas szakítás: bár az ember nem vágyik a búcsúra, mélyen belül tudja, hogy eljött az idő a továbblépésre.

Miután megtörtént, egyfajta gyászidőszakot élt át, vagy tele lett újult erővel?

Az első hetekben mély űrt éreztem magamban. Felkeltem reggel, és nem volt hova mennem. Az átállás nem volt zökkenőmentes, hiszen ez a lépés nem volt előre tervezett. Közben azonban az ötvenedik születésnapi koncertem előkészületei lekötötték a figyelmemet, hiszen a szervezés komoly kihívásokat jelentett. A zenekarom, akikkel már egy évtizede együtt játszom, és a táncművész barátaim, kollégáim ott maradtak a színházban, ami különösen nehéz volt megélnem. Olyan érzés volt, mintha belém rúgtak volna. Főleg, miután hónapokig próbáltam jelezni a vezetőségnek, hogy nem jó ez így, hogy alig van lehetőségem dolgozni, de közben nem engedtek el máshova. Az Operettszínház sikereihez bőségesen hozzájárultam, ezért különösen fájt, hogy így kellett elválnunk. 23 év után semmit sem kaptam, még azt sem mondták, hogy gyere be, és pakold össze a dolgaidat.

Nem hozott el semmit?

Nem. A büfében eltávolították a gyerekeim fényképét, és most fogalmam sincs, hol lehetnek azok a régi emlékek, azok a relikviák, amelyek éveken át táplálták a lelkemet, amikor fáradtabb voltam vagy nehezebb időszakokat éltem át. Ilyenkor ránéztem ezekre a képekre, és éreztem, hogy bár fizikailag távol vannak, lélekben mindig velem vannak, és tudják, hogy mindezt értük, miattuk teszem.

Még mindig érzi a haragot?

- Inkább elszomorít, de nagyon remélem, hogy felismerik a hibáikat. Én ott nem bántottam senkit, mindig is csapatjátékos voltam. Ha mégis volt kolléga, akire megharagudtam, akkor alkalmaztam egy régi öregektől tanult módszert: egy évig megszüntettem vele a kapcsolatot, nem volt része a színpadon kívüli életemnek, nem is köszöntem neki. Általában az egy év leteltével belátta, hogy nem jó, ha valaki nem köszön neki. A színházi vezetéssel még ez sem történt, egy emailt kaptam, hogy erre és erre a paragrafusra hivatkozva felmondjuk a szerződését.

Nem ön volt az, aki benyújtotta a felmondását?

- Előtte írtam egy levelet, hogy elválnék, de az "Árpi, gyere már be, beszéljük ezt meg!" vagy "te, mi ez a levél, ittál egy pohárt bort?" helyett egyszerűen a szerződésem felbontásával válaszoltak. Először nehéz volt, de aztán mintha a bilincseket levették volna rólam vagy egy szűk pulóvert. Fellélegeztem. Azóta pedig akárhányszor a színpadra lépek, akkora szeretetet kapok a közönségtől, hogy tudom, hogy jó lépés volt.

A Magyar Színházhoz tartozik, de nem társulati tag. Nem akart az lenni?

A Magyar Színházban jelenleg vendégművészként szerepelek, de izgalmas tárgyalások zajlanak arról, hogy a közeljövőben komolyabb szerződést köthessek, hiszen több szerepet is felajánlottak a következő évadra. Különösen izgalmas, hogy egy Frank Wildhorn musical bemutatójára is készülünk; vele már többször dolgoztam együtt, és ő jegyzi a Rudolfot is. Emellett a Koldus és királyfi produkció is folytatódik. Most úgy érzem, olyan szerencsés vagyok, mint a kétezres évek elején az Operettben, hiszen a belváros szívében van egy színház, ami minden színész álmát megtestesíti, és ahol engem igazán szeretnek. Nemrég zártuk az évadot, és Nagy Viktor igazgató egy bográcsos ebédet készített a társulat számára. Rengeteget énekeltünk, pingpongoztunk és társasoztunk, mint gyerekkoromban. Ez az élmény igazán felemelő volt, imádtam minden pillanatát.

A színházváltás mellett egy másik kudarc is érte, a korábbi üzlettársa átverte. Ennek ellenére úgy tűnik, továbbra is a keblére ölei a világot. Hogyan képes erre?

Az üzleti ügyeknek meglesz a jogi következménye, és jelenleg is zajlik a rendőrségi nyomozás egy jelentős értékű csalás ügyében. Sajnos ilyen világban élünk, de ez arra is tanít, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani azokra a régi barátokra, akik az évtizedek során igazán mellettem álltak. Hiszek abban, hogy a karma mindig végzi a dolgát. Elvesz valamit, de cserébe ad is. Elvett tőlem a nagy szerelmem, az Operettszínház, de azóta a MÁZS - Őszintén produkcióval és más projektjeimmel olyan sikereket érek el, amik ötszörösen meghaladják azt, amit a színházban kerestem, mindezt pedig negyedannyi munkával és stresszel. Jelenleg éppen egy vacsoraestre készülök, ahol nemcsak az elmúlt évek ikonikus musicaljeiből és filmjeiből kérhetnek dalokat, hanem bármilyen kérdést is feltehetnek nekem, amire őszintén válaszolok.

Az őszinteség otthon is jelen van? Mesélt például a gyerekeinek a fiatal korában átélt nehézségekről és kalandokról?

- Mindent tudnak. Olyan, mintha minden felnőtt vagy kamasz a gyerekem lenne, akikkel valahogy azonosulok, mintha az apám vagy az anyám volnék. Rózsa, Bende és Merse is nevelgetnek, de már Árpika is bátran kifejti a véleményét, amikor szükséges, sőt, Ámor is megmondja a magáét. Nálunk nincsenek merev hierarchiák; persze, tudjuk, hol vannak a határok, de nem vagyok az a fenyegetőző apa. Ha szükség van rá, akkor határozottan szólok, de szerencsére a gyerekeim jól neveltek. Nem azt állítom, hogy mintagyerekek, mert mindegyikük megélte a saját kis bolondságát, de összességében úgy érzem, rendben vannak.

Mennyire eltérő lehet manapság egy kisgyermekes apa, mint amilyen Bendének volt harminc évvel ezelőtt? A mai apák gyakran más kihívásokkal néznek szembe, és a társadalmi normák is jelentősen megváltoztak. Míg régen talán inkább a hagyományos férfi szerepek domináltak, addig ma már sok apa aktívan részt vesz a gyereknevelésben, otthoni feladatokban és a családi élet minden aspektusában. Az apaság ma már nem csupán a családfenntartásról szól, hanem a gyerekek érzelmi támogatásáról és a közös élmények megéléséről is. A technológia fejlődése, a közösségi média és a modern nevelési elvek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a mai apák más szemlélettel és eszközökkel közelítsenek a szülői szerephez, mint ahogyan azt Bende tapasztalhatta a múltban.

- Akkor ezt az időszakot nem tudtam megélni. Ahogy megszületett Bendegúz, pár hónapig láttam, mint csecsemő, aztán jött a daganatos betegségem. Akkor azzal foglalkoztam, hogy egyáltalán életeben tudjak maradni. Utána jött a rehabilitáció, három-négy éves koráig kimaradtam abból a szakaszból, amiből most nem maradok ki, a nap 24 órájában, kivéve ha munkám van, Ámorkával vagyok. A kedvesemmel, Krisztával ráadásul együtt szoktunk fellépni, pont a minap voltunk úgy egy birkafőző fesztiválon, hogy mivel nem tudtunk nagyszülőkre támaszkodni, jött velünk a kisfiam és Rózsa. A gyerekek sokat vannak így velünk, Bendegúz is öt-hat éves korától, amikor én már jobban voltam, jött velem fellépésekre szerte az országban, a hátsó ülésen aludt, miközben én koncerteztem.

Jól megfigyelhető, hogy bár a gyerekek különböző anyáktól származnak, mégis kiváló kapcsolatot ápolnak egymással.

- És nem csupán ők. Az ismerőseim és barátaim is csodálkozva nézik, ahogy az exeim egymással beszélgetnek, sőt, néha még engem is kibeszélnek, és megpróbálnak egyfajta szövetkezést kialakítani ellenem. Nemrég részt vettünk a fiam ballagásán Erikánál, ahol ő készítette az ételt, és végül ott is aludtunk mindannyian. Most pedig készülődünk egy közel két hetes nyaralásra Árpikával és az édesanyjával. Nekünk ez így teljesen természetes, ilyen formában kerek az életünk.

Említette a daganatot. Mennyire nehezedik rá a múlt súlya, és mennyire fél attól, hogy ez a betegség esetleg újból megjelenik az életében?

- Nem, ha tartanék, előjönne. Nem vagyok oltásellenes, se pro, se kontra nem akarok senkit befolyásolni, de amióta megkaptam a Covid-oltást, másképp viselkedik a szervezetem, sokkal betegesebb vagyok. Emiatt is vannak mélypontok, így ötven felett, amikor ez fáj vagy az fáj, akkor elgondolkozom, hogy ez most vajon mi lehet. De próbálok nem foglalkozni vele, mert hiszem, hogy meg van írva minden az életünkben. Verebes Pista, amikor megtudta, hogy 22 évesen rákos vagyok, felhívott a kórházban, és azt mondta, hogy Bruce - mert a nyíregyházi Bruce Willisnek hívott , te 22 év alatt megéltél már annyit, mint más száz év alatt, úgyhogy úgy sem mész el, túléled, mint a macska. Igen, volt, hogy két végén égettem a gyertyát, voltak zűrös időszakok az életemben, hazudik, aki azt mondja, hogy neki nincs, de azt szeretném bebizonyítani, hogy igenis, lehet mosolyogva, poénkodva élni a komolyság mellett is.

Ezért jött létre a "Celebmese" című szám, amely nyilvánvalóan egy szórakoztató poén.

Az olyan, mint egy színházi műsorban a komédia. Persze, vannak drámai dalaim is: például a Kenéz Gábriellel közösen készült Szédült világ albumon szereplő szám, amely barátom emlékére készült, aki tragikus módon motorbalesetben vesztette életét. Emellett ott van még egy másik dal is, amely egy gyermekkori barátom öngyilkosságáról szól. De most inkább egy kicsit szórakozunk Mészáros Tomival, ami sajnos nem mindenkinek jön át; például a kommentelők közül többen azzal kerestek meg, hogy mekkora a csöcsöm a klipben. Pedig ez is a játék része, ahogyan az is, hogy egy több százezres ingben, gumicsizmában lapátolom a ganét.

Ki az, aki igazán részt vesz a kommentek világában? Valaki, aki folyamatosan aktívan jelen van a közösségi médiában. Talán élvezi ezt a tevékenységet, vagy csupán a szükségszerűség hozza rá?

- Fontos, hogy lépést tartsunk a korral, hiszen különböző korosztályú gyermekeim vannak, és együtt fedezzük fel a különböző videókat. Nagyon élvezem, amikor velük együtt újra fiatalnak érezhetem magam, és ha szükséges, akár a legkisebbel is belemerülök a játékos kalandokba.

Most merre tovább, mik a közelgő terveink?

- Az augusztusi naptáramban 19 fellépés szerepel, lesz Rómeó és Júlia turné, Oltári srácok arénakoncert, szeptembertől pedig színház.

Ezek a szakmai tervek. Mik a magánéleti tervei? Mit szólna, ha Bende bejelentené például, hogy nagypapává teszi?

A legnagyobb boldogságra vágyom, esküszöm, alig várom, hogy elérkezzen az idő, de jelenleg még nem jött el az a pillanat. Most még csak kispapa vagyok, Ápi apaként ismert, ahogyan Ámorka is hív. Jelenleg a hűvös szobában pihenünk, és később strandolni készülünk. Ami az első kérdését illeti, hiányzik például az a varázslatos élmény, amikor az operettel mentünk a Szegedi Szabadtérire. De tudom, hogy ami késlekedik, az nem múlik; hiszek abban, hogy a türelem és a mostani hozzáállásom végül meghozza a maga gyümölcsét.