Cím: Szökés a londoni tetováló műhelyből A szürke felhők alatt, a londoni utcák zajában egy különös hely rejtőzködött: egy tetoválószalon, amely a város éjszakai életének pulzáló szívveréséhez hasonlított. Az ajtó mögött a festékek és a tűk szikrázó tánc
Tandori Dezső élete 1977. július 12-én radikális fordulatot vett. Ezen a keddi napon, Budapesten, a napfény éppen hogy elérte a 24 fokot, miközben az égen felhők vonultak, és néha frissítő záporok hullottak. "Eldőlt a sorsom" - emlékezett vissza Tandori az emblematikus napra, amikor először tett kísérletet egy veréb életének megmentésére, de sajnos nem volt sikeres. "Ami eldől, nem áll" – tette hozzá, miután a kismadár még aznap délután elhunyt, és ez a tragédia mély szomorúsággal töltötte el. Az esemény hatására elhatározta, hogy újra próbálkozik, hogy megsegítsen egy másik verébnek, bármennyire is tudta, hogy a cselekvés kockázatos. Szerencséjére 1977 nyaraiban a budapesti parkokban még rengeteg veréb csicsergett, és a szárazság, valamint a hőség nem okozott olyan komoly problémát, mint manapság.
A hírhedten korán kelő költő kora hajnalban átkelt a Lánchídon, hogy egy pesti talponállóban, a szürke, dohányfüstös félhomályban inkognitóban megkávézzon, majd igyon egy-két korty fehérbort, valamint leadja fordításainak, verseinek, prózáinak újabb adagját. Talán Robert Musil: Tulajdonságok nélküli ember című művének utolsó oldalait, a szükséges javításokat, hogy még abban az évben megjelenhessen magyar nyelven is a háromkötetes monstrum, a világ irodalmának egyik legjelentősebb alkotása.
Tandori sosem gondolta volna, hogy hamarosan egy újabb verébre bukkan. A bárányfelhők tovaillantak, és miközben a Tabán csendes utcáin sétált a ragyogó napsütésben, szeme sarkából észrevett egy csapat kismadarat. Ahogy közeledett, a verébcsapat tagjai egyöntetűen szétrebbenek, csupán egyetlen, repülésre képtelen kis madár maradt a földön. Ő lett az a különleges Szpéró, aki tizenegy évnyi boldogságot hozott Tandori és felesége életébe. Érkezése után a nyaralások és a különféle tanulmányutak eltűntek, Tandori visszavonult a világ forgatagából, és madaraival, valamint kedvesével élt és alkotott a Lánchíd utcai otthonukban.
Szpéró 1988 őszén meghalt. Szárnyai kifehéredtek, ezzel üzente meg a költőnek, hogy ideje nemcsak a verebekkel, hanem a lovakkal, a lóversennyel is foglalkoznia. "Szpéró azt mondta, hogy utazzál, öcsi."
Tandori teljesen összetört, és megtörve az utazási tilalmat még '88 őszén Londonba repült, hogy írjon, fordítson, maratoni sétákat tegyen a város elit és kevésbé fényűző negyedeiben, hatkor keljen és egy üveg borral a Hyde Parkban elmélkedjen, vagy lóversenypályákon töltse szabadidejét. Nehezen elítélendő módon szeretett idegen országokban eltévedni. Hazájában ekkor már rég kívülállónak érezte magát, de tudta, hogy művészetével felelősséggel tartozik másokért, miközben értette a munka kényszerét.
Szpéró halála után, amikor Tandori első londoni látogatására indult, a koránkelő költő egy üres fogadóiroda ajtajába ütközött, amely a szállásához közel helyezkedett el. Az ajtó zárva volt, de Tandori megérzéseire hallgatva, megállás nélkül az univerzális jeleket és Szpéró szellemének üzeneteit dekódolva próbálta megérteni a világot. Pár fontot nyert a fogadásokon, hogy csökkentse utazásának egyébként is szűkös költségeit. A számmisztikában való hite és a veszteségtől való félelme miatt mindig csak egy fonttal fogadott a lovakra. Csalódottan állt meg az üres fogadóiroda kirakata előtt, ahol felfedezte a szemközti tetováló szalon cégérét. Az ajtón egy díszes tollazatú madár, egy kis veréb képe díszelgett. Az üzenet olyan világosan csapott le rá, hogy majdnem lepottyant híres barna sapkája a fejéről. Tandori mindig készen állt a meglepetésekre, de most elbizonytalanodott. Vajon tetoválást kellene csináltatnia? Egy színes Szpérót a szíve fölé, a lapockájára, a vádlijára vagy akár az alkarjára? Mi lenne, ha társnéja tudomást szerezne róla?
Tandori belépett a Tattoo Bird, vagyis Madártetkó nevű szalonba, ahol hangosan zakatolt a tetoválógép, fülsiketítően forrt a teavíz, és éppen egy félrészeg vörös kamasz hátára varrták George Best arcképét. A költő az árakat, az arcokat, a kínt, a serkenő vért látva menekülőre fogta, és meg sem állt a legközelebbi fogadóirodáig, ahol egy a nyolchoz fogadott Summer Birdre, és arra jutott, hogy Szpéró így is örök, hiszen élete nem erről a földről való.
