Ma ünnepeljük Nagyboldogasszony napját, amely Szűz Mária mennybemenetelének szentelt jeles alkalom. Ezen a napon emlékezünk meg Mária égi hazatéréséről, amely a keresztény hit egyik fontos pillére.

Ma van az istenszülői címmel illetett Szűz Mária mennybemenetelének napja, ami a világegyházban a legnagyobb Mária-ünnep. Nekünk, magyaroknak azonban nem csak ezért kedves ez a nap. Régi nagy pátrónánkhoz, vagyis Nagyboldogasszonyhoz ugyanis évezrede imádságos lélekkel fordulunk, s kérjük tőle: "Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!"

Magyar népünk különleges és mély lelki köteléket ápol Szűz Máriával. Egyrészt a Biblia tanításai szerint Jézus földi édesanyjaként tiszteljük őt. E címet egy zsinat döntése nyomán nyerte el 431-ben, a Nyugat-római Birodalom bukása előtt, Efezus városában. Ez a település, amely Kis-Ázsia nyugati partvidékén helyezkedik el, kulcsfontosságú szerepet játszott a kereszténység korai éveiben. Pál apostol hosszú időt töltött itt, és e falak között írta meg a korintosziakhoz írt első levelét is. Efezus a Jelenések könyvében is említett hét város egyike, ami nem véletlen. Az első század végén János apostol is itt élt, és valószínűleg itt fogalmazta meg evangéliumát is.

Nos, ebben a városban tartották azt a zsinatot, amely Alexandriai Szent Cirill érvelése alapján elfogadta, hogy Szűz Máriát megilleti az Istenszülő cím. A dogmát a kereszténység két nagy ága, tehát Róma és Bizánc egyaránt vallja.

A Biblia Mária életéről meglehetősen tömören fogalmaz, ám a lényeget mégis világosan közvetíti. Részletesen mesél a Jézus születését megelőző, valamint a világra jövetelét körülvevő csodás eseményekről, amelyek mélyen megérintik a hívőket.

Lukács evangélista művének kezdetén Mária története kerül a középpontba. "Isten egy különleges küldetést bízott Gábriel angyalára, aki Galilea Názáret városába érkezett, hogy egy szűzhöz, Máriához szóljon, aki Józsefnek, a Dávid házából származó férfinak volt a jegyese. Amikor az angyal megjelent, így köszöntötte őt: 'Üdvözlégy, kegyelemben részesült, az Úr veled van!' Mária szívében meglepetés és kérdések fogalmazódtak meg e szavak hallatán. Az angyal megnyugtatta: 'Ne félj, Mária, mert Isten előtt kedvező helyet találtál! Fiad fog születni, akit Jézusnak fogsz nevezni. Ő nagy lesz, és a Magasságos Fiának hívják majd; az Úr Isten neki adja Dávid trónját, és ő örökké uralkodik Jákób házán, uralkodása pedig soha nem ér véget.'"

Mária válasza, amelyben elfogadta az istenanyaság különleges küldetését, így hangzott: "Íme, az Úr szolgálóleánya vagyok, legyen meg nekem a te szavad szerint!" (Lukács 1,38). E szavakban nem csupán az alázat és a hit tükröződik, hanem egy olyan döntés is, amely megváltoztatja az üdvtörténet menetét. Mária bátorsága és készsége arra, hogy Isten akaratát teljesítse, példaként szolgál mindannyiunk számára.

Mária szerepe Jézus első csodájában, a kánai mennyegzőn, rendkívül jelentős. János evangélista szavaival élve: "A harmadik napon menyegzőt tartottak a galileai Kánában, ahol Jézus anyja is jelen volt. Jézust és tanítványait is meghívták az ünnepségre. Amikor a bor elfogyott, Mária így szólt Jézushoz: 'Nincs boruk.' Jézus válasza meglepő volt: 'Ezt nekem vagy neked kellene tudnom, asszony? Még nem jött el az én időm.' Mária azonban így utasította a szolgákat: 'Bármit mond nektek, tegyétek meg.' A helyszínen hat kőveder állt, a zsidó szokásoknak megfelelően, ezekbe egyenként két vagy három métréta víz fért. Jézus utasította a szolgákat: 'Töltsétek meg a vedreket vízzel.' A szolgák engedelmeskedtek, és a vedrek színültig megteltek. Ezt követően Jézus azt mondta nekik: 'Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak.' Amikor a násznagy megkóstolta a vízből lett bort, meglepődött, mivel nem tudta, honnan származik, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették. Odahívta a vőlegényt, és így szólt: 'Mindenki az első helyen a jó bort szolgálja fel, és amikor az emberek már megittasodtak, akkor a silányabbat; te viszont a legjobb bort tartogattad idáig.' Ezzel Jézus tette meg első csodáját a galileai Kánában, így nyilvánvalóvá tette dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Ezt követően Mária, Jézus testvérei és tanítványai Kapernaumba mentek, ahol néhány napig tartózkodtak" (János 2.1-12).

Mária tehát jelen volt Jézus földi pályafutásának kulcsfontosságú pillanataiban: csendes hűséggel, háttérben, de mindig megbízhatóan. Ott állt a kezdeteknél, és ott volt a megváltás drámai csúcspontján, a kereszt alatt is. Ezt követően azonban eltűnik a szent írásokból, és csupán a szent hagyományok mesélnek arról, hogy valószínűleg Efezusban zárta le földi életét. Nem meglepő tehát, hogy az üdvtörténeti szerepét vizsgáló zsinatot éppen e városban tartották.

Jacques de Voragine dominikánus szerzetes (1228-1298) az Arany Legendában egy különleges történetet oszt meg, amelyet a "második angyali üdvözlet" néven ismerünk. Ebben a narratívában Gábriel arkangyal másodszor is megjelenik Mária előtt, hogy átadja neki a hírt: hamarosan el fog távozni a földi életből, ám ezt romlatlan állapotban teszi, méltón a mennybe. A történet szimbolikus jelentősége és a szentélyi látomás mélyen tükrözi a hit és az isteni kegyelem kapcsolatát.

Az asszony, akinek lelkét Isten megóvta a bűn romboló hatásaitól, tiszta testtel távozott e világból. Az egyház mindig is ezt a tanítást hirdette, ám valódi hitigazsággá csak 1950-ben vált, amikor XII. Pius pápa a Miserentissimus Deus című apostoli bullában megerősítette ezt. E szerint Szűz Mária testben és lélekben érintetlenül emelkedett a mennybe, közvetlenül a mennyei boldogság szférájába lépve.

A test és lélek egysége a teljes üdvösség üzenetét hordozza magában. Krisztus testi valóságban támadt fel, és ezzel megmutatta, hogy az anyagi világ is része az isteni tervnek. Minden hívő, aki csatlakozik Krisztus titokzatos testéhez, részesedik a kegyelem csodálatos erejében. Mária nem csupán Krisztus édesanyjaként volt vele szoros kapcsolatban, hanem hit, kegyelem és szeretet által is összeköttetésben állt vele. Ráadásul mivel mentes volt az áteredő bűntől, így a kegyelem ereje benne különösen intenzíven tudott megnyilvánulni, lehetővé téve számára, hogy a szent élet példájaként ragyogjon.

A magyarság ugyanis ezer és ezer szállal kötődik Jézus anyjához, kit többnyire Boldogasszonynak hívunk, vagy a Magyarok Nagyasszonyaként emlegetünk. Patrona Hungariae - mondjuk, és az Istenfélők közben az égre tekintenek és keresztet vetnek.

Kultuszunk gyökerei Szent Istvánhoz, első szent királyunkhoz nyúlnak vissza. Különös, hogy a mai nap emlékezetében két fontos esemény is összefonódik nagy királyunk életével. Az első említést Szent Gellért legendájában találjuk. Az olasz származású szent 1015-ben indult el életének legnagyobb kalandjára, elhatározva, hogy a Szentföldre zarándokol. Azonban hajója heves viharba került, és végül a Póla közelében fekvő Szent András szigetén kötött ki. Itt találkozott Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy mielőtt folytatná zarándoklatát, látogassa meg István magyar királyt. Bizonyára a király támogatásával könnyebben eljuthatott volna a Dunán Konstantinápolyig, majd onnan Jeruzsálemig. A legenda szerint Székesfehérvárra augusztus 15-én érkezett, és azóta nem is folytatta tovább útját, hanem tudását és tehetségét a magyar nép szolgálatába állította, egészen életének végéig.

Így érkezünk el Szent István királyunkhoz, akinek szívében különös helyet foglalt el a Szent Szűz. Élete és halála legteljesebb megörökítője Hartvik győri püspök volt, aki nemcsak a király, hanem Endre királyunk fiának, a később "Könyves" Kálmán néven ismert uralkodónak is a nevelője volt. Hartvik püspök művében a szent király kisebb és nagyobb legendáit, valamint a Szent István uralkodása alatt készült királyi könyvet vette alapul. Legendáját végül III. Ince pápa 1201-ben hitelesítette, így Szent István hivatalos életrajzává vált. Ez a tény különösen jelentős, mivel Hartvik legendája hangsúlyozza, hogy Szent István királyunk 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján ajánlotta fel Magyarországot Szűz Máriának.

Ezt fejtegette:

Kedves Mennyek Királynője, e világ kivételes újjáépítője, könyörgésemben a szentegyházat a püspökökkel és papokkal, az országot a népével és a nemesekkel a te védelmedre bízom; nekik az utolsó istenhozzádot mondva, lelkemet a kezedbe helyezem.

Szent István ezt követően, de még ezen a napon meghalt.

Ez a hit, tudás és szeretet köti össze az eget és a földet.

Ezért tudjuk a Deák-Szentes féle 1774-es kéziratos gyűjtemény szövege alapján ezt a fohászt, ezt az ősi imát és szívbe markolóan szép könyörgést tiszta lélekkel énekelni:

Kedves Boldogasszony, édes Anyánk, régi, nagy védelmezőnk!

Miközben a nehéz idők súlya alatt roskadozunk, hazám így szólít meg engem: