Kapu Tibor újabb időpontot kapott az indulására | 24.hu


Hosszas várakozás után végre megvan az új időpont az Ax-4 űrküldetés startjára, amely során Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) látogat. A HUNOR - Magyar Űrhajós Program bejelentése alapján a magyar űrhajós június 22-én, vasárnap kezdheti meg az utazását, de a pontos időpontot még nem hozták nyilvánosságra.

A korábbi tervek szerint Kapu Tibor űrutazása már 2024 októberében megkezdődhetett volna, azonban a legfrissebb információk szerint a küldetés időpontját augusztusban 2025 tavaszára módosították. A NASA tájékoztatása alapján a halasztás oka az volt, hogy a küldetés legénysége nem kapta meg időben a Multilateral Crew Operations Panel, azaz a többoldalú űrhajós műveleti testület hivatalos jóváhagyását. A jelenlegi szabályok értelmében minden űrhajós számára kötelező ez az engedély, mielőtt az űrállomásra léphetne, így a misszió bürokratikus akadályok miatt csúszott.

2025 januárjában Kapu Tibor és a legénység többi tagja is megkapta a szükséges engedélyeket, így úgy tűnt, minden sínen van, a felbocsátás dátumát ki is tűzték május 29-ére. Napokkal az indulás előtt viszont június 8-ára módosították, mivel a NASA szerint ez a dátum jobban összhangban volt az ISS menetrendjével.

Kapu Tibor űrhajós küldetése tehát a tavaszi időszakról nyárra csúszott, és sajnos ezzel még nem zárultak le a halasztások. Néhány nappal az újabb tervezett indulás előtt újabb bejelentés érkezett: ismét várakoznunk kell, mielőtt magyar űrhajós léphet a Nemzetközi Űrállomásra. A legfrissebb időpont június 10-re került kijelölésre, azonban a halasztás okáról ezúttal nem érkezett információ. A június 10-i startot végül az erős szél miatt egy napra elhalasztották.

Június 11-én egy komolyabb kihívás várta a csapatot, mint csupán az időjárás viszontagságai: a rakétából folyékony oxigén szivárgott. Ez az anyag, a kerozinnal együtt, kulcsszerepet játszik az űrrakéta hajtóművében. A szivárgás vagy a nem megfelelő adagolás rendkívül kockázatos lehet, akár robbanásos balesethez is vezethet.

Az emberes űrrepülések során nem ritka, hogy egy küldetést többször is elhalasztanak. Ennek hátterében a NASA "a biztonság az első" filozófiája áll, amely azt jelenti, hogy a legkisebb kétség esetén is inkább elhalasztják a küldetéseket. Ez a megközelítés elengedhetetlen, hiszen ezzel próbálják megelőzni a Challenger és Columbia űrrepülőgépek tragikus baleseteit, amelyek mindkét esetben hét ember életébe kerültek. A NASA számára a biztonság minden más szempontnál fontosabb.

Bár a következő magyar űrhajós indulása több alkalommal is csúszott, egy biztos: az űrügynökség mindent megtesz azért, hogy a küldetést biztonságban végrehajthassák. Kapu Tibor, a négyfős legénység egyik tagjaként, a Nemzetközi Űrállomásra látogat, ahol várhatóan 14 napot tölt el. Társaival együtt rekordszámú, mintegy 60 tudományos kísérletet fognak végrehajtani. A csapat parancsnoka a NASA nyugalmazott asztronautája, Peggy Whitson, aki jelentős tapasztalattal bír az űrutazás világában. A pilóta szerepét az indiai Shubhanshu Shukla tölti be, mellette pedig a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewski kutatóűrhajósként csatlakozik a küldetéshez.

Az emberes űrutazás több mint hat évtizedes múltja során rengeteg emlékezetes pillanatot és fájdalmas tragédiát élt meg. E történet során a tudományos felfedezések és a technológiai fejlődés mellett számos emberi sors is összefonódott az űr felfedezésével. Lapunkban már számos írásban mélyedtünk el az űrrepülés izgalmas történetében, amelyeket az alábbiakban találhatnak.

Related posts