Éjszaka, a katasztrófa sújtotta Parajdon, a helyiek szívében mély félelem költözött. A sötétség vastag fátyla alatt, az emberek suttogva osztották meg egymással aggodalmaikat, miközben a múlt árnyai még mindig ott lebegtek a falvak felett.
Este tíz órakor a parajdi utcák kihaltak, mintha a világ minden lelke eltűnt volna. Csak az eső eszeveszett kopogása hallatszik, a megáradt Korond patak örökös csobogása és a mély bányából lehulló sótömbök tompa zaja zúg a vészjósló csendben. A falubeliek nem csupán a megélhetésükért aggódnak - hiszen a sóbányába érkező turisták jelentik számukra a létfenntartást -, hanem az életükért is rettegnek, hiszen a víz eláraszthatja a bányához közeli otthonokat, egész utcákat sodorhat el. A meteorológiai előrejelzés nem ígér sok jót, az eső egész hétre kitart, és a bányába betörő víz megállítása eddig nem sikerült; az áradat már alámossa a sófalakat, a bánya beomlásának veszélye folyamatosan fenyeget. Szerda este érkeztünk Parajdra, és most megosztjuk veletek az első éjszaka élményeit!
Csendőrök állnak a lezárt bánya előtt, kordonnal zárva el az utcát is. A bejárat előtt a tegnap kimentett munkagépek, bokáig ér a sár. A bánya bejáratát őrző két fiatal csendőr is környékbeli, mindkettőjük családja Parajdon dolgozik. A parancsnokuk engedélyt ad, hogy beszéljünk velük... Nem boldogok, ez a szolgálat nem csak az eső, az egy helyben állás miatt nehéz. Miközben beszélnek, riasztást kapnak, s a mi telefonjaink is csipogni kezdenek, a Nagy Küküllő és a Kis Küküllő patak is kilépett a medréből, hidakat kell lezárni. A rendőrök idegesek lesznek, visszavonulnak, udvariasan megkérnek bennünket, menjünk biztonságos helyre, mert az áradás miatt a medvék is bemenekülnek a falvakba, s a riadt állatok nagyon veszélyesek.
- Pénteken falugyűlés lesz, talán akkor kapunk hírt arról, hogy mi is ránk vár a sors - mondta könnyeivel küszködve Kovács Regina, a helyi panzió háziasszonya. - Ilyenkor ilyenkor a falu szíve-lelke pezseg, éjfélig süti a kürtős kalácsot, fogy a pálinka, és az élet vidám forgatagában minden szálláshely teljesen megtelik. Azt mondták, ha mi meg is ússzuk, idén már nem lesz turizmus, a bánya veszélyes üzemmé vált. Még ha sikerül is megfékezni a víz áradását, a mérnököknek még ki kell találniuk valamit, hogy a víz ne mossa alá a sófalakat. A probléma nem most kezdődött; már 10-15 éve észlelték, hogy a víz betör, és tavaly már egy komolyabb belső áradás is történt. Betonozni kellett volna a bánya alját, el kellett volna terelni a Korond patakot, de senki sem szánt rá pénzt, és most itt állunk a bajjal. Ezt már visszacsinálni nem tudjuk, csak imádkozunk, hogy a víz itt megálljon, mert ha a bánya beomlik, oda az egész életünk, amit eddig felépítettünk.
A közeli Szováta éjjel-nappal nyitva tartó benzinkútján néhány tucat fáradt önkéntes vásárol be, kartonszámra viszik az üdítőt, a szendvicseket. Őket is hazaparancsolták, erdőszentgyörgyi, sóvárdai, gyulakutai magyarok:
Most indulunk haza, pihenünk egy keveset, reggel pedig munkába megyünk. Délután újra itt leszünk, hogy feltöltsük a homokzsákokat, hátha ezzel segíthetünk, és lassíthatjuk az áradás előrehaladását. A helyiek már évek óta tudják, hogy a baj elkerülhetetlen. A sóbányára költött milliárdok csupán a felszínt díszítették, és most itt állunk a következményekkel. Szívszorító. Minden, ami eddig volt, most véget ér. Parajd sorsa megpecsételődött. A víz olyan hatalmas lyukakon tör be, hogy egy teherautó is elférne bennük. A patak vízhozama olyan mértékben nőtt, hogy az már messze meghaladja a meder kapacitását, a geotextilt, amit arra szántak, hogy megakadályozza az áradást, olyan könnyedén elmosta, mint ahogy az eső a libaürüléket. Igen, siralmas a helyzet.
