Jakupcsek Gabriella gondosan megfontolja, hogy hol és kivel lép a nyilvánosság elé.

Lebukott Marics Peti, híres focista lányával jöhetett össze - árulkodó fotó

Kevés olyan női tévés arc van a szakmában, aki a pályafutása során mindvégig olyan stabilan jelen lett volna a nézők mindennapjaiban, mint Jakupcsek Gabriella. Több csatornán is volt saját műsora, de magazinos formátumokban is dolgozott, a kereskedelmi csatornák pedig mindig előszeretettel invitálták meg a szórakoztató produkcióikba. Az elmúlt pár évben viszont ritkán látni a képernyőn, utoljára az ATV-n vezette a Jakupcsek Plusz, illetve a Jakupcsek Night című talkshow-kat, majd miután 2022-ben elköszönt a csatornától, más "hangszeren" kezdett játszani, a könyvírásban kiteljesedve. A napos B oldal, illetve a Csakazértis szerelem után ebben a hónapban érkezik a Jóanyád! című kötete - erről is beszélgettünk Jakupcsek Gabriellával, aki szombat délelőtt Havas Dóra gasztroműsorában vendégeskedik majd. Az interjúban szóba került többek között, hogy

Ez már a második gasztroélménye egy éven belül – legutóbb Sági Szilárddal közösen varázsoltak valami különlegeset egy videósorozat keretein belül. Mennyire érzi magát otthonosan a háziasszony szerepében a képernyőn? Hiszen ha végigböngésszük a karrierjét, a nézők nem feltétlenül ezt az oldalt szokták látni tőle.

Ilyenkor mindig "vendégháziasszony" vagyok, amit nagyon fontos kiemelni, mert annak ellenére, hogy én egy olyan nő vagyok, aki 40 éve vezet háztartást, gyerekei vannak, és naponta kell gondolkoznia azon, hogy mi van a hűtőszekrényben, az időbeosztásom miatt a gasztronómia sosem tudott az életemben komolyabb teret betölteni. Egyetlen kivétel volt csak, amikor az RTL főzős műsorában szerepeltem. Emlékszem, iszonyú büszke voltam magamra, hogy egy ilyen erős mezőnyben majdnem két hétig versenyben tudtam maradni - amikor megláttam, milyen jól főz Anger Zsolt, úgy éreztem, itt csak tanulni lehet. A gasztronómia nekem egy olyan világ, amit mindig szerettem volna nagyon jól csinálni - iszonyatosan izgat és lenyűgöz, ha egy férfi vagy egy nő ügyes a konyhában, épp ezért mindig boldogan jövök ilyen jellegű műsorba.

A társműsorvezetést mennyire érzi komfortosnak?

Ugyanolyan érdeklődő vagyok, mint a saját műsoraimban. Annyi a különbség, hogy ilyenkor hármat visszalépek, és csak minden harmadik kérdésemet teszem fel, mert pontosan tudom, hogy a kolléganőm a műsorvezető. Fordított esetben nyilván más aspektusból nézném, tolnám és irányítanám a dolgokat, de nekem ez a szerep sem okoz gondot - szeretek vendég lenni, így legalább tudok szemlélődni.

A vendéglátó személye és a rendezvény helyszíne rendkívül fontos tényezők lehetnek. A vendéglátó stílusa és személyisége meghatározza az esemény hangulatát, míg a helyszín atmoszférája és elhelyezkedése hozzájárul a szórakozás szintjéhez. Egy jól megválasztott vendéglátó képes a résztvevőket könnyedén összekapcsolni, míg egy különleges helyszín emlékezetessé teheti az élményt. Tehát a két tényező együtt teremt egy olyan környezetet, ahol a kapcsolatok és élmények igazán kibontakozhatnak.

Mindenképpen fontos számomra. Ezt a műsort a régi kollégáim készítik, és külön öröm volt újra találkozni Radnai Péterrel, valamint a rendezőkkel és a szerkesztőkkel. Még ha csak látogatóként érkeztem volna, akkor is boldog lennék. Dórával egyébként soha nem találkoztam még ilyen környezetben; eddig mindig ő volt az én vendégem. Ezért számomra ez egy igazán izgalmas élmény, hiszen nagyon kedvelem az ilyen szituációkat.

Van olyan felkérés, amit kifejezetten elutasítana? Hallottam, hogy az Ázsia Expresszre például már többször is nemet mondott. Milyen szempontok alapján határozza meg a határokat?

Az életünk során vannak olyan események és lehetőségek, amelyeknek a megfelelő időben kell bekövetkezniük, hiszen csak akkor találhatják meg a valódi helyüket a mindennapjainkban. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük, kik azok a személyek, akikkel ezeket az élményeket megosztjuk. A megfelelő társak kiválasztása ugyanis ugyanolyan jelentőséggel bír, mint maga a pillanat.

Persze, itt van egy egyedibb megfogalmazás: "A kölcsönei miatt?"

Az számomra sokkal fontosabb, hogy akikkel körülveszem magam, milyen értéket képviselnek, és kiben mit tudok tisztelni. Ez az alapvető kérdésem. Az érdeklődésem kulcsa abban rejlik, hogy lássam, mitől válik számomra érdekessé egy másik ember. Számomra elengedhetetlen, hogy jól érezzem magam a társaságban, és ahogy már említettem, a dolgoknak meg kell találniuk a megfelelő időpontot a megvalósulásra. Megfigyeltem, hogy sokan késlekednek a megfelelő lehetőségek megragadásával, és a koruk, stílusuk vagy felkészültségük miatt nem biztos, hogy a legjobb döntéseket hozzák. Vannak olyan műsorok, amelyekre visszatekintve azt mondom, milyen jó lett volna, ha néhány évvel ezelőtt részt vehettem volna bennük – akkor még szívesen belevágtam volna. De ami megtörtént, az már a múlté.

Nem vállal olyan eseményeket, ahol politikai vonatkozások merülhetnek fel. Legutóbb például lemondta a Női Sikernapra való részvételt, mivel egy aktív politikai szereplőt is meghívtak.

Mert ahol ott a politika, az ember könnyen válik akaratán kívül eszközzé egy-egy politikus kezében. Innentől pedig megállíthatatlan a címkézés, a megbélyegzés. Felfokozott időszakban ez gyűlölködést, fenyegetéseket jelent. Ettől függetlenül én még magánemberként felelősséggel várok egy változást, de ezt nekünk is meg kell tenni magunkban. Nem fordulhatunk egymás ellen, nem láthatunk egymásban azonnal ellenséget, nem sorolhatjuk be a másikat rögtön ide vagy oda. Mert nem ez számít. Nagyon szeretek kiállni ügyek mentén, de nem szeretem magam eszköznek érezni. Ettől eddig is távol tartottam magam, az elmúlt 15 évben is, és most is szeretném magam ahhoz tartani, hogy bár a nagyon fontos társadalmi kérdéseket minél szélesebb körben jó megvitatni, a pártpolitika beszűkít, leegyszerűsít. Ez nem az én terepem.

A TV2-n újra induló Napló műsor vezetését nem vállalná el, amit a #Bochkor című adásban szakmai és etikai szempontból is vitathatónak ítélt.

Ezt is mindenki maga dönti el. Legyen a szabadságunkban az is benne, hogy valaki mondhasson nemet olyan dolgokra, amelyek nem biztos, hogy a hitvallásával összeegyeztethetők.

Nemrég volt egy bejegyzése a Facebookon, amelyben a régi MTV-székház elhagyatott épületéről nosztalgiázott. Azt írta, a páternoszter remekül szimbolizálja a körforgást, és hogy a mi szakmánk is valahol itt tart ma: hol fent, hol lent... Most éppen hol van a szakma?

Ahogy írtam, hol fent, hol lent. Nagyon sok tehetséges ember van, és nagyon megosztó, ki mikor jut lehetőséghez, ráadásul szerintem sokkal színesebb a mi szakmánk, mint ahány műfajt most megjelenít. Nagyon szeretném ezt megint egy virágzó műfajú szakmaként látni, hogy ne csak a politika és a primer szórakoztatás legyen terítéken, hanem például a magazinműsorok is, amelyekben rengeteg érdekességet, értékes embert meg lehet mutatni. Valahogy az értékek mentén kellene haladnia a televíziózásnak, amire a pályafutásom kezdetén egyébként ez volt a jellemző, mert akkor az volt a dolga, hogy ismereteket terjesszen. Nyilván azóta az internet nagyon sok mindent levett a válláról, de a civilséget, és hogy a civilekkel együtt a tehetségük is képernyőre kerüljön, azt nem. Havas Dóra műsora például pont ilyen. Rá kellett csodálkoznom, hogy miközben a felvétel alatt olyan dolgokról beszélgetünk, amikről mindenki szeret, mert a gasztronómia az érzékszerveinken keresztül hat, tehetséges fiatalemberek ülnek a stúdióban, akik valamit létrehoznak, akár egy vállalkozást, vagy épp a kultúrát menedzselik. Épp azt mondtam a főszerkesztőnek, hogy ugyan egy gasztroműsorról van szó, érdemes elgondolkodni azon, hogy pont itt jelennek meg olyan emberek, akiknek sokkal nagyobb publicitást lenne érdemes adni.

Akkor a magazinműsor valahol egy különleges világ kapuját nyitotta meg, ahol a friss hírek, érdekes interjúk és színes programajánlók találkoznak. Itt minden epizód egy új felfedezést ígér, legyen szó kultúráról, gasztronómiáról vagy éppen a legújabb trendekről. Az adások során a nézők betekintést nyerhetnek a háttérbe, megismerhetik a szakértők véleményét, és inspirációt meríthetnek a mindennapi élethez. Minden egyes részben új történetek, izgalmas vendégek és meglepetések várják a közönséget, hogy soha ne legyen unalmas a képernyő előtt eltöltött idő.

... mindig is a szívem csücske volt! Annak idején a Napközi című műsorban kezdtem, ami az összes ilyen típusú formátum elődjeként indult. Egy napi magazinműsor van szó, amelybe belefért a kultúra, egy közismert ember teljesítménye, vagy egy társadalmi ügy is, de a gasztronómia, a zene és a játék is helyet kapott benne. Ez az életünk, és egy jó magazinműsornak le kell fednie azt, ami az életünk különböző részeit kiteszi, épp ezért szerintem mindig aktuális műfaj marad.

2022 óta nem rendelkezik saját műsorral, ekkor távozott az ATV-től.

Akkor ért véget a Jakupcsek Plusz, ami egy csodálatos széria volt.

Hiányzik?

Annak ott volt a vége, de nagyon sok adást készítettünk. A talkshow műfaj persze hiányzik, de nem csak nekem, szerintem az egész országnak, mert pont emiatt a civil emberek most nincsenek jelen a televízióban. És én ezért a könyveimben kiállok - ezért is kezdtem el írni, mert úgy érzem, hogy a civil emberek csak akkor kerülnek be a televízióba, ha elüti őket a mozdony, és bemondják a hírekben, ezen kívül nem igazán. Márpedig, ha abból indulunk ki, hogy az életünk nagy része egy szolgálat, a televízió leginkább azzal szolgál, hogy jó vagy rossz példákat mutat, vagy éppen tájékoztatja az embereket. Én ebben nagyon hiszek.

Akkor az írás valahol egyfajta pótcselekvés is a tévézés helyett?

Nem csupán pótcselekvés. Eleinte azt gondoltam, hogy a televíziózás egy életre szóló elköteleződés, de valójában csak egy része annak, ami az évek során sokat metamorfózison ment keresztül. Számomra ez olyan, mint egy hangszer; hasonlóan az íráshoz, van mondandóm és rengeteg kérdésem, amelyeket hegedűn, brácsán vagy akár zongorán is kifejezhetek. A televíziózás az egyik hangszereim közé tartozik, emellett előadásokat is tartok, és az írás szintén kulcsszerepet játszik az életemben. Amit könyvben fogalmazok meg, nem mindig fejezhető ki a televízió képernyőjén, ezért az írás egy rendkívül fontos platform lett számomra. Sok esetben a könyvekben bővebben kifejthetem gondolataimat, mint ahogy azt a televízió lehetőségei megengedik.

Miért van annyi tévés megkeresése? Gondolok itt arra, hogy saját műsorral rendelkezik, vagy esetleg olyan projekteket keres, amelyek valóban lázba hozzák?

Érkeztek megkeresések, és nem lenne helyes azt mondanom, hogy ezeket figyelmen kívül hagyom. Ugyanakkor fontos, hogy alaposan mérlegeljem, mi lenne számomra igazán vonzó egy adott műsor keretein belül. Az új műfajok iránti érdeklődésem korlátozott, hiszen szívesen visszatérnék a már jól bevált formátumokhoz, amelyekkel korábban dolgoztam. De számomra kulcsfontosságú, hogy ki kér fel, milyen koncepcióval, és milyen környezetben zajlik a munka. Az is lényeges, hogy kikkel fogok együtt dolgozni, hiszen ez nagyban befolyásolja, mennyire érzem jól magam a projekt során. Jelenleg már nem a karrierépítés időszakában vagyok, hanem abban a fázisban, amikor a tudásomat szeretném hasznosítani, lehetőség szerint úgy, hogy ez örömet is okozzon. Mivel több hangszerem is van, a jövőbeni lehetőségekkel kapcsolatban nem támasztok túlzott elvárásokat.

Két éve debütált A napos B oldal című könyve, amely a 40-en túli nők kihívásait helyezi a középpontba. Korábbi nyilatkozatában kifejtette, hogy meglepte a kiadvány népszerűsége. Kíváncsi vagyok, hogy szerinte ez a siker milyen mértékben függ a könyv témájától, illetve az ő személyes karakterétől?

Nem biztos, hogy teljes mértékben ki tudom fejezni a gondolataimat, de talán én voltam az első, aki komolyan foglalkozott ezzel a témával. Mindez a Jakupcsek Plusz ATV-s műsorának zárása után történt, és az a fajta ageizmus, amivel manapság találkozunk, számomra teljesen elfogadhatatlan. Amikor lejöttem a képernyőről, és visszanéztem, azt tapasztaltam, hogy a nálam húsz évvel fiatalabb nők is alig kapnak lehetőséget értékes műsorokban, ami azt jelenti, hogy bizonyos korosztályok kimaradnak a képből. Úgy érzem, hogy a társadalom sokszor torz elképzelésekkel bír, és a civil nők érdekeit senki sem képviseli. A Napos B oldal projekt valójában azzal a céllal indult, hogy felfedezzem, hogyan lehet a második élet szakaszát tartalmasan eltölteni, és mit tehetünk magunkért. Ebből a gondolatból született a boldogságkeresésről szóló Csakazértis szerelem, és most érkezik a Jóanyád!, amely az anyaság kérdését és a nőkkel szembeni társadalmi elvárásokat vizsgálja. Ezek az elvárások sokakat megnehezítenek, különösen az új generációs nagymamák számára, akiknek még aktívan dolgozniuk kell. A női szerepek a társadalomban drámai módon átalakulnak, és ez a jelenség rendkívül izgalmas számomra.

Milyen területeken tudsz nekik értékes tanácsokat nyújtani?

Olyan embereket szeretnék bemutatni, akik bátran szembenéztek a kihívásaikkal, vagy akik nem félnek bevallani, ha egy problémát nem tudnak megoldani. Tabu témákkal foglalkozom, és nem tartom tiszteletben őket, mert meggyőződésem, hogy minél kevesebb a tabu, annál inkább érezzük, hogy nem vagyunk egyedül a nehézségeinkkel. Az őszinteség és a nyitottság segíthet abban, hogy közösen találjunk megoldásokat, és támogassuk egymást az utunkon.

Úgy tűnik, hogy a könyvben nem találhatóak önmagával kapcsolatos információk.

Bár a könyvek nem csupán az én életemről szólnak, mégis minden oldalon ott tükröződnek az érzéseim és gondolataim a feldolgozott témák kapcsán. Nem pusztán kérdéseket teszek fel, hanem valódi párbeszédet igyekszem kialakítani. Mivel ezek a problémák mélyen foglalkoztatnak, civil példákkal is igyekszem illusztrálni a mondanivalómat. Noha a könyv segítő szándékkal készült, valójában a saját tapasztalataimon keresztül szűröm le a tanulságokat. A kérdéseim mellett a véleményem is fontos szerepet kap, de nem egy önéletrajzi írásról van szó, hanem egy olyan kötet létrejöttéről, amely merész témákat elemez, például azt a tényt, hogy a mesékben sincsenek tökéletes anyák.

Amikor ilyen témákról ír, önmagának is segít? Bármiben.

Természetesen, mindig arról írok, ami a szívemhez közel áll – ez valójában egyfajta terápia számomra. Két évvel ezelőtt, amikor betöltöttem a 60. életévemet, mélyen megérintett, ahogyan a társadalom ezt a korszakot kezeli. A külsőségekre, a magányra, a láthatatlanságra és a nők küzdelmeire való reflektálás egyfajta megdöbbenést okozott bennem. Akkoriban ez inspirált arra, hogy könyvet írjak. Nyilvánvaló, hogy egy téma magával hozta a másikat – így kezdett foglalkoztatni a boldogság keresése is. Sokan úgy vélik, hogy ez csupán a fiatalok privilégiuma, hiszen a filmek többsége fiatal szerelmesek történeteit meséli el, míg az idősebb párokat gyakran csak vígjátékokban láthatjuk. Később az anya-nagymama kapcsolat is egyre inkább foglalkoztatott, hiszen napjainkban három generációnak kellene együtt élnie, ami hatalmas kihívást jelent. A generációk közötti eltérések gyakran feszültséget szülnek, miközben a társadalom elvárásai csak növelik a nőkre nehezedő terheket. Pedig nem kellene, hogy így legyen.

Mire jutottál a témával kapcsolatban? Van-e lehetőség arra, hogy módosítsunk azokon a kihívásokon, amelyeket említettél?

Fontos, hogy nyíltan beszéljünk róluk. Úgy vélem, hogy minden, amiről őszintén eszmét cserélünk, hozzájárul a problémák megoldásához. Arra buzdítok mindenkit, hogy együtt gondolkodjunk, és a könyveim segítségével szeretnék példákat és lehetőségeket bemutatni, lehetőleg egyensúlyban a humorral és az empátiával.