Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a Fidesz és a Tisza Párt hasonlóan manipulatív módon közelít a valósághoz, mindketten ugyanazt a hazugságot terjesztik.

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán arról értekezett, hogy a Fidesz által indított véleménynyilvánító és a Nemzet Hangja nevű Tisza párti kezdeményezés egyaránt nem alkalmas arra, hogy a magyar nép véleményét képviselje. Szerinte két módon lehetne megismerni azt, felméréssel vagy népszavazással, előbbinél úgy véli, hogy a magyarok többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, míg utóbbiról még nem döntött a Nemzeti Választási Bizottság.
Gyurcsány Ferenc kedd reggel a közösségi médiában osztotta meg gondolatait a Fidesz és a Tisza Párt által kezdeményezett nemzeti konzultációkkal kapcsolatban. A Demokratikus Koalíció elnökeként úgy véli, hogy ezek a konzultációk „ugyanannak a hazugságnak a variációi”. Kifejtette, hogy a két párt a konzultációt kitöltőket a magyar nép képviseleteként mutatja be, és azt sugallják, hogy az egész ország támogatja az álláspontjaikat.
Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc úgy véli, hogy "egy szakmailag becsületes kutatás" jobban megmutatná, hogy mit támogat a magyar emberek többsége. Ezt követően utalt egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérésre, mely szerint a többség támogatja Ukrajna EU-tagságát.
A Republikon Intézet legfrissebb kutatása alapján a magyar lakosság körében a válaszadók körülbelül egyharmada kedvezően viszonyulna az ukránok uniós felvételéhez, amelyre várhatóan 7-10 éven belül kerülhetne sor. Ezzel szemben más intézetek, mint a Nézőpont és a Századvég, eltérő eredményeket mutatnak. A Nézőpont Intézet szerint a megkérdezettek kétharmada ellenzi Ukrajna csatlakozását, míg a Századvég még magasabb, 71%-os elutasítást tapasztalt.
A felmérések mellett a DK elnöke nem tartja lehetetlennek, hogy népszavazást kezdeményezzen a magyar társadalom véleményének megismerésére. Az ellenzéki párt már javasolta ezt az elképzelést, ám eddig sem a kormány, sem pedig a Nemzeti Választási Bizottság nem nyilvánított véleményt az ügyben.
Gyurcsány Ferenc azzal vádolja az ellenfeleit, hogy "szolgalelkű és gyáva egyének", akiknek Orbán Viktor mondja meg, hogyan kell reagálniuk a Demokratikus Koalíció javaslataira.