Kisgyermeki ártatlansággal figyelte, ahogy az öccse váratlanul az autó elé lép, és a világ körülötte egy pillanat alatt megváltozik.

A földön, magzatpózban feküdt az ötéves kisfiú, míg körülötte a felnőttek kétségbeesetten kiabáltak. Két évvel idősebb bátyja, aki most ünnepelte élete első biciklijének megérkezését – egy menő, fekete BMX-et, vastag vázzal – izgalommal telve próbálta ki új szerzeményét. A kisfiú boldogsága azonban hamarosan aggodalommá változott, hiszen a biciklizés rejtelmeivel még nem volt teljesen tisztában. Az udvaron az anyjával gyakoroltak, de a kicsi bátortalanul egyensúlyozott, és még egyenes vonalon sem tudott haladni. Ekkor hallották meg a felnőttek sikítását, és a következő pillanatban a bicikli már a tujafa tövében hevert, a kisfiú pedig a földön ült, bátorságát vesztve.

Az öccse a kék Trabant előtt feküdt, összegömbölyödve. Megállt az idő. A fiúcskát az apja kapta fel, a szomszéd háza elé vitték, másvalaki hívta a mentőt. Hamar kiértek, nem telt bele tizenöt perc.

Másnap hazaengedték a gyereket. Kötözni kellett hosszú napokig, de szerencsére nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A lelki trauma valószínűleg nagyobb volt, mint a fizikai. Még évekig bepisilt.

Három év elteltével, a nyári szünetben az unokatestvérükkel együtt hármasban felfedezték a falut. Mindannyian már általános iskolások voltak, és az idő lassan csordogált, ahogy az óra egyre közelebb került az egyhez. A nap tűzőfénye alatt sétálni indultak, hogy egy kis szellőzés és friss levegő jót tegyen nekik. Hosszú, érdekes beszélgetések kísérték őket, miközben a főúton haladtak, és a forróság egyre inkább elnehezítette a levegőt. Éhségük sem volt, hiszen útközben a régi iskolaudvarban felfedezett fosószilvákból csemegéztek, ott a hátsó részen, ahol a bunkit szokták kialakítani.

A falu szívét egy széles főút vágta ketté, ez volt a leghosszabb és legforgalmasabb útvonal. Az arra járók könnyedén észrevehették a tüzép impozáns épületét, két kis boltot, egy barátságos kocsmát, a csendes temetőt, a hatalmas Jézus-szobrot, valamint a sorban álló, többségében Kádár-kocka stílusú házakat. A nyári nap kegyetlenül sütött, az aszfalt forrósága szinte fojtogatóvá vált. A fiúk papucsban sétáltak, élvezve a szabadságot, ám egyikük lábáról váratlanul lecsúszott a papucs - a talpán azonnal megérezte a tűző nap égető hőségét.

Amint elhaladtak egy kanyar mellett, a távolban, legalább ötszáz méterre, jól láthatóvá vált, hogy közeledik-e jármű. De végső soron ez lényegtelen volt, hiszen a jobb oldalon haladtak, a lakk által megformált, de valójában sosem létezett "járdán".

Szemből látták, hogy a másik sávban egy kocsi halad el. Ezért is volt váratlan, amikor egy újabb jármű közeledett, és az az ötéves gyerek - aki ekkor már nyolc volt - hirtelen átszaladt az úton. Az autó azonnal fékezett, nagy üggyel-bajjal. A sofőr megijedt, a másik két gyerekben pedig megállt a szívverés. A bátyja azt hitte, itt a vége - most végleg elveszíti. Az ő hibája, nem fogta a kezét. Lehetetlen. Lemondott mindenről, és megrökönyödve látta, hogy a sofőrnek épphogy sikerült megállnia az öccse előtt, aki lefagyva állt az úttesten.

Ahogy hazaértek, a bátyja szinte végig kiabált, mint egy vihar, ami nem akar elülni. Megálltak, és jó félórát töltöttek el a nagyszüleik háza előtti padon, ahol a bátyja türelmetlenül oktatta a kisfiút. Ő maga nem tudta, miért csinálja mindezt. A kisfiú csak csendben ült, némán hallgatva a szavakat, amelyek elárasztották őt. Talán ő sem értette igazán, mi történik, csupán tűrte a bátyja dühét, ami a félelemből táplálkozott. Az öccse iránti szeretet és a halál gondolatának réme keveredett a bátyjában, akinek vállát a felelősség súlya nyomta. Különös ellentmondás ez: a félelem, ami védi, és a düh, ami bánt.

A múltbeli balesetet is saját magának rótta fel, hiszen az anyja éppen vele foglalkozott az udvaron, nem pedig az öccsére figyelt. Hiába voltak a közelben felnőttek és gyerekek, hiába próbált egy asszony segíteni, és fogta a kisfiú kezét, ő mégis kiszabadult a szorításból, és nekivágott az útnak. Az autó hiába vágott bele a fékezésbe, a két test találkozása elkerülhetetlen volt.

A testvérek és az unokatestvér összeszedték a kis zsebpénzüket. A kocsmában, amely a kertjük végén húzódott, harminc forintért kínálták a csavaros fagylaltot. Amikor megérkeztek, azonnal észrevették a kék Trabantot, ami már messziről felkeltette a báty figyelmét. Belépve két dolog is váratlanul érte őket: egyrészt a fagylalt ára öt forinttal megugrott - ez a hír súlyosan nehezedett a szívükre -, másrészt Erika állt a pult mögött, a kék Trabant büszke gazdája.

Kissé kényelmetlen volt a szituáció. De aznap nem érintette őket a drágulást. A fagyit ingyen kapták, aminek talán az ízét sem érezték.