A műkorcsolyázás világában Téglási Tamara neve már régóta fogalommá vált. Ma már nem csupán a jégpályák királynője, hanem inspiráló személyiség is, aki példájával és történetével sokakat motivál. Jelenlegi életvitele a sport iránti szenvedélyét és elkötel

Katarina Witt kortársa és ellenfele volt, akit mindig is bálványozott. Megveszekedett horgász, aki tervei szerint nyugdíjas korában a Holt-Körösön lógatja majd be a pecabotját. Az EB 7., VB 8., nyolcszoros magyar bajnok, a Ferencváros és a Bp. Spartacus egykori műkorcsolyázónője, kisebb-nagyobb megszakításokkal már tíz éve él az arab világban férjével.

Íme Hajnal-Téglási Tamara, vagy ahogy az újságot olvasó sportkedvelők nevét ismerték: Téglássy Tamara!

Szeretném azonnal tisztázni, hogy most éppen Téglási vagy Téglássy néven kellene hivatkoznom?

- Téglási. A Téglássy név felvételének oka, hogy egy másik korcsolyázó is volt a mezőnyben, így a versenyeken könnyebben meg tudták különböztetni minket.

- Gondolom Dohában ezzel nincs gondja. Mennyire számít különlegesnek, hogy magyarként, korcsolyaedzőként tanítja az ottani gyerkőcöket, és honnan jött az ötlet, hogy odaköltözzön?

Több külföldi edző is tevékenykedik itt, de az elején a jelenlétem igazi különlegességnek számított, mivel mára már számos fiatal magyar nő is edzőként dolgozik a pályán. 2009-ben a "Sztárok a jégen" című televíziós show koreográfusa megkérdezte a felkészítő tanárokat, köztük engem is, hogy ki lenne hajlandó az Egyesült Arab Emírségekben oktatni. Az ajánlat vonzó volt, de először haboztam, mert nem akartam magukra hagyni az idős nagyszüleimet. A kötelék velük rendkívül szoros, hiszen ők neveltek fel, mivel a szüleim nagyon fiatalon vágtak bele a szülői szerepbe. Édesanyám fodrásztanonc volt, míg édesapám a világot akarta felfedezni, így Vancouverbe költözött, ahol végül le is telepedett. Ezért kerültem a nagyszülőkhöz, és amikor nagypapám 90 éves korában elhunyt, végül összeszedtem a bátorságomat, és ide érkeztem.

El tudnád képzelni, hogy mindez történt volna, amikor még csak 6-7 éves voltál?

- Nem, viszont azt jól tudom, hogy kifejezetten makacs kisgyerek voltam, akinek a mozgás jelentette az életet. Ezért is kezdtem el tornázni, ami később remek alapot adott a műkorcsolyázáshoz. Nagyon élveztem, de egy edzés során a gerendáról leesve elrepedt két bordám, ami sajnos félelmet ébresztett bennem, így végül sportágat kellett váltanom.

- A jég sem éppen lágy tapintású...

Valóban nem volt kérdés, hogy miért így alakult, hiszen a Kisstadion közvetlen közelében laktunk a Hungária körúton. Nagyapám, aki hivatásos katona volt, kézen fogta unokáját, és elvitt korcsolyázni. Minden reggel elkísért, és én azonnal beleszerettem ebbe a csodás sportágba.

A korosztályomhoz képest kicsit lemaradtam, de a rendszeres edzéseknek hála, gyorsan felzárkóztam, és sorra jöttek a sikerek. Ma is élénken él bennem az 1984-es budapesti debütálásom emléke, amikor a BS jégpályáján a Monti Csárdás dallamára léptem a jégre. A több ezer néző biztatása körülölelt, és olyan csodálatos érzés volt, amit sosem fogok elfelejteni.

Mint ahogy az is, hogy 1988-ban eljuthattam a téli olimpiára, Calgary-ba, ami óriási szó volt. Négyen képviseltük hazánkat, és mikor a magyar lobogó alatt lépdeltünk a záróünnepségen..., most is libabőrös leszek. De amire a legbüszkébb vagyok, az a szarajevói EB-n elért 7. helyezésem. A kötelező gyakorlatokban voltam gyengébb, de a szabadon választottban a harmadik helyen végeztem, olyan vetélytársnő mögött, mint Katarina Witt. Számomra ő az igazi nő. Nem tagadom példaképem volt.

Lehetséges, hogy az ő inspiráló történetéből merített bátorságot, amikor külföldi munkalehetőség után nézett. Katarina Witt, miután befejezte karrierjét, jégrevükben mutatta meg tehetségét és kreativitását.

Természetesen! Íme a szöveg egyedi változata: - Igen, így van. Az említett tévéműsor után Dubai-ba költöztem. Mielőtt belevágtam volna, alaposan felmértem a lehetőségeket, és nagy segítségemre volt Szabadi Ildikó, egykori erdélyi úszó, aki rengeteg hasznos tanáccsal látott el. Ezután egy teljesen új világ nyílt meg előttem. Egy hatalmas klubban találtam magam, ahol körülbelül 200 versenyző tevékenykedik, javarészt külföldiek, így a nyelvvel nem akadt problémám, mert az angol a közös nyelv. Arabul csupán néhány vezényszót kellett megtanulnom, mint például: "lassan", "csöndben maradni" és "lendületesebben".

Meg kellett szoknom a kultúrát. Itt nem hordtak a nők rövid szoknyát, a férjemnek nem adhattam puszit az utcán, még a kezét sem nagyon foghattam. Gyönyörű 7,5 évet töltöttem Dubai-ba, utána Győrbe költöztem, hogy aztán újra itt legyek, igaz most már Dohában, egykori tanítványom, Lénárt Ildikó csábításának engedve, de élvezem az edzősködést, mert világéletemben ezt akartam csinálni. Az a típus voltam, aki hétfőn még korcsolyázott, kedden pedig már dirigált a versenyzőinek. Olyan kézen fekvőnek, magától értetődőnek tűnt.

- Szokatlan a jeget sivatagra cserélni. Nem hiányzik Magyarország?

- Hogyne hiányozna. Vannak még terveim odahaza, és biztos, hogy egy tóparti ház mellett szeretnék megöregedni. képzelem el, például Szarvason, a Holt-Körös.

Hajnal-Téglási Tamaráról kevesen tudják, hogy mindene a horgászat, és nem ám az a díszpecás. Alaposan műgonddal veszi meg magának a hozzávaló kellékeket, mert mint mondja, nem bízná senkire sem.