Beszélj nyíltan az érzéseidről, miközben ügyelsz arra, hogy a másikra ne hasson negatívan a hangulatod. Használj „én” üzeneteket, például „Én úgy érzem, hogy...” ahelyett, hogy másokat hibáztatnál. Ez segít kifejezni a saját érzéseidet anélkül, hogy a más
Íme egyedi megfogalmazásban: "A radiátor pormentes és tiszta állapota nemcsak esztétikai szempontból előnyös, hanem a fűtés hatékonyságát is jelentősen növeli."
Ahhoz, hogy az ember képes legyen megbirkózni a sérelmeivel és csillapítani a felhalmozódott feszültséget, elengedhetetlen, hogy megossza másokkal a benne kavargó negatív érzéseket. Azonban egy idő után ez már nem csupán a feszültség levezetéséről szól, hanem a terhek átruházásáról, valamint arról, hogy a traumák észrevétlenül átszivároghatnak a beszélgetéseken keresztül.
Amikor valaki traumatikus élményeken megy keresztül, vagy folyamatos stressznek van kitéve, gyakran előfordul, hogy mentálisan eltávolodik az eseményektől. Ez a védekező reakció segíti őt abban, hogy megóvja magát a fájdalomtól és a lelki sérülésektől.
Ezekben a pillanatokban az adott személy talán még csak nem is sejti, hogy milyen mély nyomokat hagytak benne a múlt traumái. Szabadon, akár egy anekdotát mesélve, beszél a negatív élményeiről, mintha az csupán egy egyszerű történet lenne. Ők azok, akik nem érzékelik a traumatikus események súlyát, így könnyedén osztják meg tapasztalataikat barátaikkal vagy családjukkal. Ez a helyzet sokszor zavarba ejtő lehet a hallgatóság számára, hiszen a mesélő szavai gyakran éles ellentétben állnak a hangzásukkal és a kifejezéseikkel, így az érzelmek és a tapasztalatok közötti szakadék még inkább kiemelkedik.
De miért is lehet ez káros? A fájdalmakról való túlzott, felületes beszéd azt az üzenetet közvetítheti, hogy az egyén képtelen az önreflexióra, és nem tudja megfelelően értelmezni a saját élményeit. A traumák ostromának kitéve a hallgató gyakran kényelmetlenül érzi magát, és nem tudja, hogyan reagáljon a traumatikus tapasztalatokra. Azok, akik így zúdítják másokra a nehézségeiket, általában magányosnak érzik magukat, és a megosztásuk fő motivációja az, hogy érvényesítést nyerjenek. Ironikus módon, ez még inkább elszigetelheti őket, hiszen a másik fél gyakran frusztrált és neheztelő érzéseket él át, amiért a traumatizált személy nem ismeri fel saját sebeit.
Ha úgy érzed, hogy meg szeretnéd osztani a traumatikus élményeidet, de szeretnéd elkerülni, hogy a másikra átragasztanád a fájdalmadat, érdemes így indítani a beszélgetést:
Olyan élményben volt részem, amelyet rendkívül nehéz feldolgozni, és tudom, hogy talán neked is kihívást jelent majd meghallgatni. Készen állsz arra, hogy megosszam ezt veled?
Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor egy barátnős beszélgetés nem elegendő ahhoz, hogy a lelkünket megkönnyebbítsük. Ha úgy érzed, hogy a múltbéli traumák súlya alatt roskadozol, érdemes lehet naplóba önteni a gondolataidat, vagy akár szakemberhez fordulni. Ha a beszélgetés során nem érzitek magatokat komfortosan, fontos, hogy empátiával közelítsetek egymáshoz, miközben érvényesítitek saját érzéseiteket is. Ilyenkor hasznos lehet külső támogatást javasolni, és segíteni a másikat abban, hogy megtalálja az utat a gyógyuláshoz és a sérelmeinek feldolgozásához.
