Hihetetlen, hogy mennyi étel végzi a szemétben! A rövid ellátási láncok jelentősen mérsékelhetik ezt a pazarlást.

A globális élelmiszerrendszer egyik nagy kihívása, hogy

a megtermelt élelmiszer közel egyharmadát nem fogyasztjuk el.

Ez nemcsak erkölcsi és gazdasági kérdés, hanem a klímaváltozás elleni küzdelem kulcsterülete is: a veszteség és a pazarlás évente a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának közel 10%-át teszi ki. A probléma két fő forrása:

Friss kutatásunk az élelmiszer-pazarlás problémáját vizsgálja, különös hangsúlyt fektetve a közvetlen termelő-fogyasztó kapcsolatokra, illetve azokra a rövid ellátási láncokra, ahol legfeljebb egy közvetítő szerepel. A legtöbb szakmai és technológiai újítás ugyanis a nagyüzemi működéshez lett optimalizálva, ami arra a kérdésre irányítja a figyelmet: milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a kisebb léptékű termelők számára?

Célunk az volt, hogy felfedezzük, milyen innovatív betakarítás utáni (post-harvest) megközelítések révén lehet hatékonyan csökkenteni az élelmiszer-veszteséget. Közben arra is figyeltünk, hogy ezek a stratégiák erősítsék a fenntarthatósági céljainkat, és támogassák a helyi közösségek népességmegtartó képességének növelését.

A kutatás három fő megoldási terület köré szerveződött:

1. Klasszikus megoldások A hagyományos módszerek olyan időtálló technikákat és eljárásokat jelentenek, amelyek generációkon át megőrizték értéküket. Ezek a megoldások gyakran a tapasztalaton és a helyi kultúrán alapulnak, és számos területen alkalmazhatók, a mezőgazdaságtól kezdve a kézművességen át egészen a tanításig. A klasszikus megoldások nemcsak hatékonyak, hanem a közösség összetartozását is erősítik, hiszen sokszor közös élmények és tudásformák révén terjednek. Az ilyen módszerek megőrzése és továbbadása hozzájárul a kulturális örökség fenntartásához, és segít megérteni a múltat, miközben a jövő kihívásaival is szembenézünk.

Ezek a tudásalapú technikák (például aszalás, savanyítás, erjesztés, pincés vagy vermeléses tárolás, hagyományos közvetlen értékesítési formák) már generációk óta részei a vidéki gazdaságok működésének. Előnyük, hogy költséghatékonyak, könnyen tanulhatók, és tapasztalati tudáson alapulnak.

2. Technológiaorientált újítások

Ide tartoznak például a mobil feldolgozók, vákuumcsomagolók, precíziós tárolási megoldások, digitális készletnyilvántartók, útvonal-optimalizációval támogatott házhozszállítás, vagy éppen az értékesítő automaták üzemeltetése. Bár ezek az eszközök drágábbak, hosszabb távon jelentős veszteségcsökkenést eredményezhetnek.

3. Közösségi és együttműködésen alapuló megoldások A közösségi megoldások és az együttműködésre épülő kezdeményezések kulcsszerepet játszanak a társadalmi kihívások kezelésében. Az ilyen jellegű megközelítések lehetővé teszik, hogy az emberek közvetlenül részt vegyenek a problémák megoldásában, miközben erősítik a közösségi kötelékeket és a szolidaritást. Ezek a megoldások gyakran helyi szinten indulnak, ahol a közösség tagjai közösen dolgoznak a fenntartható fejlődés érdekében, például közösségi kertek létrehozásával, helyi termékek népszerűsítésével vagy oktatási programok szervezésével. Az együttműködés nem csupán a közvetlen érintettek között zajlik, hanem gyakran magában foglalja a helyi hatóságokat, civil szervezeteket és vállalkozásokat is, amely hozzájárul a szélesebb körű társadalmi változásokhoz. A közösségi megoldások sikeressége abban rejlik, hogy a résztvevők aktívan hozzájárulnak a tervezéshez és a megvalósításhoz, így a megoldások valóban a helyi igényekre és problémákra reflektálnak. Ezen felül, a közös munka során kialakult kapcsolatok és tapasztalatok nem csupán a konkrét projekt sikerét segítik elő, hanem hosszú távon is erősítik a közösség identitását és összetartását.

Az innováció gyakran nem egyéni, hanem közösségi szinten, együttműködésben történik. Az élelmiszer-veszteséget csökkenthetik az ellenállóbb fajtákat szélesebb kör számára elérhetővé tevő közösségi magbankok, a közös (akár szövetkezeti) feldolgozóüzemek, vagy az értékesítés kapcsán hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő bevásárlóközösségek, közösségi gazdasági rendszerek. Külföldről jó példák ismertek a közösségi szállításra, üvegvisszaváltó rendszer üzemeltetésére is. A közösségi megoldások ereje abban rejlik, hogy nemcsak a veszteségek csökkentésére kínálnak választ, hanem arra is, hogyan lehet újraépíteni a gazdasági és társadalmi kapcsolatokat az élelmiszer körül.

Az élelmiszer-veszteség a termék életciklusának szinte minden szakaszában megjelenhet, kezdve a földműveléstől egészen a piaci forgalmazásig.

A bevásárlóközösségekhez vagy közösségi mezőgazdasághoz történő csatlakozás egyik legfontosabb előnye, hogy a termelők előre ismerik a fogyasztói igényeket. A rendszeres rendelések, előfizetéses modellek vagy közvetlen kommunikáció révén pontosabban tervezhető a termelés, így kevesebb felesleg keletkezik, és ritkábban fordul elő, hogy eladatlan áru marad a gazdaságban vagy a piaci standokon.

A rövid láncok rugalmassága lehetővé teszi, hogy a termelők gyorsabban reagáljanak az aktuális keresletre, a fogyasztók pedig közvetlen visszajelzést adhassanak, ami elősegíti az igazodást a minőségi és fenntarthatósági elvárásokhoz is. A kisebb tételben, gyakrabban történő szállítás és értékesítés segít a frissesség megőrzésében, és mérsékli a tárolásból adódó veszteségeket is.

A kereslet és kínálat hatékonyabb összehangolását elősegítik az olyan közösségi minősítési rendszerek, mint a Nyíregyházi Kosár Közösség termékértékelési gyakorlata. E rendszer öt alapelve – többek között a termék helyi jellegének, az alapanyagok származásának és a gazdaság méretének figyelembevételével – nem csupán a vásárlási döntésekre gyakorol pozitív hatást, hanem előmozdítja a termelők közötti tapasztalatcserét, a közös tanulást, és erősíti a közösségi normákat is. A közösségi tanúsítás tehát nem csupán egy információs forrást jelent, hanem egyfajta társadalmi kontrollt is, amely a hosszú ellátási láncokban elvárt külső minősítéseket helyettesíti a közvetlen kapcsolatokra épülő bizalommal és átláthatósággal.

Kutatásunk alapján számos konkrét beavatkozási pontot azonosítottunk, amelyek elősegíthetik az élelmiszer-veszteség csökkentését és a kistermelők versenyképességének erősítését. Elengedhetetlen a célzott képzések és a helyi tudásátadás bővítése: a gyakorlatban kipróbált megoldások akkor hasznosulnak igazán, ha helyi szereplők, a helyi környezet igényeihez igazodva adják tovább őket.

Fontos, hogy a szabályozási kereteket rugalmasabbá tegyük annak érdekében, hogy a feldolgozás és értékesítés hatékonysága növekedhessen. A címkézési és higiéniai előírások, valamint az adminisztratív kötelezettségek sokszor aránytalanul nagy terhet jelentenek a kistermelők számára. Ezért elengedhetetlen olyan szabályozás kialakítása, amely tükrözi a helyi termelés sajátosságait és kihívásait.

Az infrastrukturális támogatások, mint például a mobil hűtők, közös feldolgozók és a szállítási kapacitás megosztására alapozott modellek, rendkívül fontos szerepet töltenek be a veszteségek minimalizálásában. Ezek a megoldások lehetővé teszik, hogy a termelők ne egyedül viseljék a beruházások finanszírozásának terheit, hanem közösen osztozzanak rajtuk, így hatékonyabban működhetnek.

A digitális eszközök fejlesztése és széles körű elérhetősége kulcsfontosságú lenne, hiszen ezek hozzájárulhatnak a piaci alkalmazkodás javításához, valamint az adminisztrációs folyamatok egyszerűsítéséhez. Ez a lépés nemcsak a kistermelők hatékonyságát növelheti, hanem rugalmasságukat is fokozhatja, lehetővé téve számukra, hogy gyorsabban reagáljanak a piaci igények változásaira.

Az élelmiszer-hulladék csökkentése nem csupán környezeti és gazdasági szempontból fontos, hanem társadalmi szempontból is egy kiemelkedő lehetőség: erősítheti a helyi közösségeket, támogathatja a vidéki életformát, és hozzájárulhat egy igazságosabb, fenntarthatóbb élelmiszerrendszer kialakításához. A technológiai innovációk magukban foglalják a jövőt, de a valódi változásokhoz elengedhetetlen a közösségi összefogás, a tudásmegosztás és az együttműködés.

A rövid ellátási láncok, a kistermelők és a vásárlók közössége ma is sokat tesz a veszteségek csökkentéséért, a kérdés az, hogy a szabályozás és támogatási rendszerek képesek-e felzárkózni melléjük.

A bejegyzés alapjául szolgáló kutatás: Benedek, Zs.; Kujáni, K.; Molnár, J. Reducing Food Loss: Post‐harvest Strategies at the Small Scale. EUROCHOICES, 6 p. (2025)

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.