Donald Trump Amerikája már nem kívánja betölteni a példaképi vagy globális vezető szerepét.

Transzneműség és sport - a morál, az ideológia vagy a pénz számít?

A 90-es években nőttem fel, és a mai napig élénken él bennem az évtized Amerika-képe, ami messze több volt, mint puszta életérzés. Ebben az időszakban minden, ami az Egyesült Államokból érkezett, igazi slágernek számított. A Nike cipők, a McDonald's, a Chicago Bulls és Michael Jordan, a Windows operációs rendszer, a PC-s játékok, a Die Hard filmek, és az MTV klipjei Guns N' Roses és Michael Jackson dalaira. Azok, akiknek akadt egy rokonuk az USA-ban, máris menőnek számítottak. Apám 1993-ban járt kint, és hozott nekem whiskeyt, GI Joe figurát, Barbie-t, Chicago Bulls-os relikviákat és egy amerikai focilabdát. Az élmények és az emlékek máig velem maradtak, és formálták a gyerekkorom Amerika-álmát.

Amerika a nyugat megtestesítőjeként lépett a színre, a "győztes" nagyhatalom szimbólumaként, amely a Top Gun életérzését hozta el nekünk: a zenét, az erőfitogtatást, a napszemüveget és a stílust, ami a "kúl" fogalmát átszövi. Ez a hatás pedig beszivárgott a magyar popkultúrába is, formálva ízlésünket és kultúránkat. Megjelentek az Álmaimban Amerika, a New York, New York, és a Valami Amerika-filmek, amelyek mind tükrözték ezt az amerikai mániát. Ezen túl, a 2001-es Üvegtigris Lalija is ennek a hatásnak a jegyében élt, bemutatva a kultúrák közötti kapcsolatot és a nyugati életérzés iránti vonzalmat.

Az ezredfordulón hazánkban is megérkeztek a kereskedelmi televíziók, amelyek az amerikai trendek nyomdokain haladva különféle valóságshow-kat és sorozatokat hoztak el nekünk. Ezzel elkezdődött egy új korszak, amely gyökeresen átalakította ízlésünket. A korábbi, modoros és posztszocialista televíziózás már nem volt elég, helyét átvette a látványos spektákulum és a non-stop szórakoztatás világa. Olyan programkínálat jelent meg, amely szinte minden igényt kielégített, és a megfelelő műsorsávban már szinte bármi megvalósulhatott.

De megjött Magyarországra a nyugati haderő is. A 90-es évek közepén Taszár nemzetközi katonai bázisként működött, és az IFOR, SFOR szövetség katonáinak támaszpontja, majd a későbbi iraki önkéntesek kiképző központja lett. A taszári repülőnapok nyílt légi parádéi elhozták a Top Gun-életérzést - a kelet-közép-európai vurstli hangulatával keverve. Clinton elnök 1994-ben és 1996-ben is Magyarországra látogatott, 1999-ben pedig csatlakoztunk a Szovjetunió elrettentése céljából létrehozott katonai szövetséghez, a NATO-hoz. Az egykori keleti blokk - és ezen belül Magyarország - nagy erővel szívta magába, amit addig nem szívhatott, kulturális, politikai és gazdasági értelemben is.

Egy szeptemberi délutánon a televízióban két füstölgő felhőkarcolót mutattak a híradók, amelyek nem sokkal később tragikus módon összeomlottak. Ez a pillanat 2001 szeptemberében drámai fordulatot hozott a világ történelemben. Amerika, amelyet a vietnámi háború kudarcai után hosszú időre megingattak, a Reagan-korszak és a hidegháborús győzelmek révén visszanyerte presztízsét, ám ekkor egy eddig sosem látott fenyegetés árnyékolta be ezt a helyreállítást. Az Egyesült Államok szívét, legfontosabb és legélénkebb városát, New Yorkot (valamint Washington D.C.-t) érte az "ostrom", amely számos ártatlan ember életét oltotta ki, és örökre megváltoztatta az anyaföld történelmét.

A Bush-adminisztráció a terrorizmus elleni harc jegyében háborúkat indított, kezdetben Afganisztánban, majd Irakban. E lépések nyomán világszerte tüntetések indultak, melyek hullámszerűen terjedtek, majd elcsendesedtek. E korszakot sokan a modern amerikai külpolitika megkérdőjelezhető szakaszaként emlegetik, különösen azok körében, akik Putyin háborús törekvéseivel kapcsolatban is a kettős mérce alkalmazását kifogásolják. A NATO 1999-es koszovói beavatkozása is sok vitát generált, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a légicsapásokat végül az orosz diplomácia is támogatta, amikor az ország még jelentős nyugati anyagi támogatásra volt rászorulva. Az orosz "igen" után szinte azonnal bekövetkezett Jugoszlávia kapitulációja, és a posztszovjet politika is támogatta a nyugati beavatkozást, valamint a posztjugoszláv államformák átalakítását.

A Bush-korszak egyik legvitatottabb kérdése a guantánamói fogolytáborhoz kapcsolódott, amelyet a Bush-Cheney-adminisztráció létfontosságú eszközként használt a terrorizmus elleni harcban. A táborban zajló "kihallgatások" módszereit később Barack Obama vizsgálta felül, és döntött a leállításuk mellett, ezzel pedig jelentős ellenállást váltott ki a patrióta és republikánus közvéleményből. Ekkor kaptuk ajándékba Kaliforniában élő családi barátunktól Donald Rumsfeld és Bush egykori szövegírójának, Marc Thiessennek a könyvét. A "Courting Disaster" (magyarul: "Fenyegető katasztrófa") című művében a szerző arra figyelmeztet, hogy Obama döntése a fogolykihallgatások leállításáról újabb, a 9/11-hez hasonló tragédiához vezethet. Ezzel párhuzamosan a közvélemény egy része – különösen a demokraták – Obama megválasztását forradalmi és szimbolikus eseményként értékelte. Ezt a felfokozott hangulatot a South Park egyik epizódja ragadja meg a legjobban, amelyben Randy Marsh, a demokrata szavazó, részeg állapotában az utcán vonaglik, miközben a "változás" kifejezést ordibálja.

Amikor az Egyesült Államok legfrissebb megítélését vizsgáljuk, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy a legpozitívabb időszak a Barack Obama vezette éra volt. Ez a jelenség főként a politikai szimpátiának volt köszönhető, amely sokak számára egyfajta reménysugarat jelentett. Az "Amerika-hívők" között talán a legélénkebb véleményt Randy Marsh fogalmazta meg, aki a közvélekedés szórakoztató, mégis éles kritikáját nyújtotta. Azonban, ha alaposabban megvizsgáljuk ezt az időszakot, láthatjuk, hogy a valós változások elmaradtak. Az Obama-kormány válasza a pénzügyi válságra – a bankok állami beavatkozással történő megmentése – csupán a régi rendszert erősítette meg. Az első afroamerikai elnök nem tudta beteljesíteni a megváltás ígéretét, és érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen kampányok és politikai ígéretek vezettek ahhoz, hogy végül ki került a Fehér Házba.

Pár évvel ezelőtt, amikor egy belvárosi, idegen nyelvű könyvesbolt pénztárához léptem a Bob Woodward Rage című könyvével, amelynek borítóján Donald Trump "félbevágott" arcképe volt látható, egy váratlanul megjelenő, intelligens amerikai hölgy megszólított. Elmondta, hogy Chicagóból érkezett, és reméli, nem hiszem, hogy minden amerikai olyan, mint "az az ember". Rövid beszélgetésbe kezdtünk, és igyekeztem megnyugtatni, hogy nem, nem így gondolkodom. Közben talán azt éreztem, hogy magyarázkodnom kell: biztosítottam róla, hogy csupán "szórakozásból" tervezem elolvasni a könyvet.

Másrészt a "Trump-károsultak" jelensége valójában csak olajat önt a trumpi retorika tüzére. Az, hogy ez a jelenség mennyire elkerülhetetlen, és hogy a média működéséből fakad, különösen a legutóbbi évek átalakulásából, jól példázza Ezra Klein, a Vox társalapítójának meglátása. A "Miért polarizálódtunk?" című könyvében így fogalmaz a sajtó és Trump viszonyáról: "Trump nem csupán a részrehajló tendenciák terméke; ő sem az első, sem az utolsó ilyen politikai figura. A sajtó világa elfogult, de nem csupán a bal- vagy jobboldal irányába, hanem sokkal inkább a zajos, felháborító, színes, inspiráló és konfrontatív tartalmak felé." (Ezra Klein, Miért polarizálódtunk?, Profile Books, 2021, 170.)

Sokan gondolják ugyanakkor, hogy elsősorban a demokrata szavazó amerikaiak szégyellik Trumpot, ám ez biztosan nincs így. A Trump-féle fellépés, mely nevezhető egyfajta poszt-diplomáciának, és a tárgyalási tradíciók felrúgásán alapszik, a republikánus közösségen belül is megosztó. Az pedig, hogy amerikaiak és az Egyesült Államokkal szimpatizálók együttesen okolják Trumpot azért, hogy romlik az USA megítélése, egybeesik azzal, hogy a liberális demokrácia világszerte pozíciókat veszít.

Nem csupán a megszokott jóindulatról van szó, de ha már felmerült a téma, érdemes alaposabban is szemügyre venni. 2022-ben tíz napot tölthettem az Egyesült Államokban egy kulturális programsorozat keretében, és azt kell mondanom, eddig még soha nem tapasztaltam olyan szintű udvariasságot, óvatosságot és előzékenységet a hétköznapi interakciók során, mint ott. Teljesen függetlenül attól, hogy kivel találkoztam, a társadalmi hovatartozás nem tűnt jelentős tényezőnek. Hogy mindez félelemből vagy az ország szigorú fegyvertartási szabályaiból ered-e, esetleg valamilyen mélyen gyökerező kulturális normát tükröz, az számomra nem egyértelmű.

A városi élet sodrásában, miközben egy trendi kávézó ajtaján lépünk be, vagy éppen a hatósági személyekkel kommunikálunk, szembesülhetünk azzal a sajátos attitűddel, ami még a legkisebb sértést vagy udvariatlanságot is igyekszik elkerülni. Ezt a jelenséget nevezhetjük a de-eszkaláció hétköznapi politikájának, de szólhatunk róla mint a társadalmi normák, tisztelet és az emberség megnyilvánulásáról is. Azonban a viselkedésünkre vonatkozó legmarkánsabb visszajelzést egy déli államból érkezett arisztokrata republikánus hölgytől kaptuk, aki a vendéglátónk volt. Ő határozottan megjegyezte, hogy evés közben ne könyököljünk az asztalra. Mindeközben a férje éppen arról értekezett, hogy miért lenne helyes, ha az Egyesült Államok kilépne a NATO-ból, majd igyekezett elkerülni a feszültséget azzal, hogy kifejezte örömét, hogy mi is a szövetség részei vagyunk.

A dolgokat belülről megélni mindig más perspektívát ad. A Black Lives Matter mozgalom megértéséhez elengedhetetlen, hogy szembenézzünk az Egyesült Államok mélyen gyökerező strukturális és történelmi rasszizmusával, amely a nagyvárosok utcáin sétálva azonnal érezhető. Hasonlóképpen, a MAGA jelenség sem válik le az amerikai nemzetközi politikai dinamikáról, amely szorosan összefonódik a világpolitika legfontosabb kérdéseivel. Ezért minden, amit az Egyesült Államok elnöke tesz vagy mond, messzire ható következményekkel jár, és befolyásolja az emberek életét világszerte.

Amerika eddig nem csupán ország, hanem egyfajta ideál volt, egy világméretű példakép, akit a történelem apai figurájának tekintettek, akit félelemmel és tisztelettel öveztek. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy tanúi vagyunk annak a folyamatnak, amelyben Amerika már nem kívánja ezt a szerepet betölteni. Vagy ha mégis, akkor azt meglehetősen sajátos és ellentmondásos módon teszi, amiért mindkét politikai tábor felelősséggel tartozik.

Makai Máté egy sokoldalú író és újságíró, aki az ÖT című művével hívta fel magára a figyelmet. Kreatív gondolkodása és írásművészete révén képes különleges perspektívákat nyújtani olvasóinak.

Ez a cikk az ÖT és az Index közötti szerkesztőségi együttműködés eredményeként került fel oldalunkra. Ha tetszett, kérjük, ossza meg, vagy írja meg véleményét! Ha pedig még több hasonló tartalomra vágyik, látogasson el partnerünk, az ÖT weboldalára!

A véleménycikkek esetében fontos megjegyezni, hogy ezek nem feltétlenül képviselik az Index szerkesztőségének hivatalos nézeteit.