Az ágyúlövés táncának ritmusa - tüzérségi bunker mélyén töltött éjszaka varázsa.

Bár a három éve zajló fegyveres konfliktus során a drónok szerepe folyamatosan növekszik, a tüzérség továbbra is a háború legfőbb hatalmi tényezője. Győri Boldizsár riportja az ukrán frontvonal mélyére kalauzol.

A kihalt úton haladó terepjáró egyre inkább elhagyja a civil járműveket, mígnem az Oszkil folyón való átkelés után egyedül vágtat a néptelen falvak között. Az emberi nyomokat csupán a házak előtt álló olívazöld terepjárók és mentőautók árulkodó sziluettjei jelzik, mintha a csendes táj őrizné a múlt emlékét.

Egy sötét, kivilágítatlan elágazásnál a földútra kanyarodva megáll egy hatalmas fa árnyékában, és leoltja a fényszóróit. A jobboldali kormány mögött ülő sofőr, akinek tekintete a sötétségbe réved, az ablakon kilógatva egy méter hosszú antennát, elkezdi tekergetni a rádió gombjait. Hangja halkan cseng a csendben: "Itt Mologyec, Mologyec. Jöhetünk?"

A csillagos ég alatt leállított motorral várakozó autó belsejéből hallhatóvá válik a távoli mennydörgés. A csillagok azonban elárulják, hogy nem az égből, hanem a látóhatár felől érkezik a hang. Néhány perc próbálkozás után a rádión recsegve megérkezik az engedély: a sofőr beletapos a gázba, és fényszórók nélkül, a kora tavaszi sárba vájt keréknyomot követve elindul a horizonton dörgő száraz vihar irányába. A félhold fényében a lámpákat csak egy-egy másodpercre villantja fel, hogy ellenőrizze, nem tévedt-e le az ösvényről.

Egy fasor mellé érve lelassít, azzal párhuzamosan haladva a jobboldali ablakon keresztül egy piros zseblámpa fényét óvatosan fel-felvillantva keres egy jelet a sötétben. Kis idő múlva egy hasonló piros lámpa fénye válaszol neki, és egy férfi lép ki a fák takarásából. Mögötte egy darabon hiányzik az erdő, mintha egy óriás forgolódás közben letarolta volna a fákat. A hiányzó lombkoronát álcahálók pótolják ki, hogy felülről ne látszódjon a hiányuk.

Kupjanszktól délre, az Oszkil folyó keleti partján a harmadik ukrán rohamdandár megfeszített harcot folytat az orosz előrenyomulás megállításáért. Ez a folyó az utolsó természetes akadályt jelenti az orosz erők számára, amelyek Harkiv megye szíve felé tartanak. Ha az orosz csapatok átkelnének a folyón, az komoly veszélyt jelentene Kupjanszk városára is, hiszen ennek a városnak az elvesztése széleskörű utánpótlási vonalakat nyithatna Oroszország Belgorod régiója és az utolsó ukrán ellenőrzés alatt álló donyecki nagyvárosok között.

Egy Sztálin szájából származó mondás szerint a tüzérség a háború istene. A napóleoni korszak óta egészen napjainkig ez a fegyvernem uralta a konvencionális csatatereket, és a szovjet, valamint posztszovjet doktrínákban is központi szerepet kaptak a különféle ágyúk és a mögöttük álló tüzérek. Itt, a fasor rejtekében is egy ilyen háborús isten lapult, bár birodalmát már alaposan megtépázták: a borovai járásban a 2022. szeptemberi ukrán ellentámadás óta a frontvonalak alig mozdultak, miközben a hadviselés és a haditechnika fejlődése felgyorsult a drónok megjelenésével és elterjedésével – talán soha nem látott mértékben, mióta az első világháború zajlott.

Amíg 2022-ben a sebesülések és halálok 70 százalékáért a tüzérség felelt, 2024-ben az ukránok már több drónt lőttek ki, mint tüzérségi lövedéket. Tícser, a harmadik rohamdandár sajtótisztje és egykori tüzér is elismeri, hogy a drónok hatékonyabbak, de csak akkor, ha valamilyen fedezék mögé kell eljuttatni a robbanóanyagot. Így - állítja - csökkenő területen ugyan, de sok helyen még mindig a tüzérség a meghatározó.

A drónok ugyan rendkívül precízek, ám a pontosság nem minden esetben a legfőbb szempont. Amikor elnyomó tűz megindítására van szükség, vagy amikor sürgősen nagy területeket kell bombázni hatalmas mennyiségű repeszdarabbal, ott a tűzerő a kulcs. A tüzérség továbbra is a háború uralkodója, csupán a hatalma csökkent a modern hadviselés világában.

A "magyarázza" kifejezés általában arra utal, hogy valaki részletesebben kifejt egy témát vagy fogalmat, hogy mások számára érthetőbbé tegye. A magyarázat során fontos, hogy világosan és érthetően fogalmazzunk, példákat hozzunk, és szükség esetén összefüggéseket mutassunk be. Egyedi szöveget alkotva, például egy egyszerű fogalmat, mint a "barátság", így magyarázhatunk el: **A barátság:** A barátság nem csupán egy kapcsolat két ember között, hanem egy különleges kötelék, amely mélyebb érzelmeket és megértést hordoz. Képzelj el egy fát, amelynek gyökerei a közös élményekből, titkokból és támogatásból táplálkoznak. Ahogy a fa növekszik, úgy a barátság is fejlődik, erősödik. A barátok mellettünk állnak a nehéz időkben, és megosztják velünk a boldog pillanatokat is. Ez a kötelék a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapul, és az évek múlásával egyre értékesebbé válik. A barátság tehát nem csupán egy szó, hanem egy életre szóló ajándék, amely gazdagítja mindennapjainkat.

A piros lámpát tartó férfi neve Radik, aki egy AS90-es üteg parancsnokaként szolgál. Ez a brit gyártmányú önjáró löveg lenyűgöző teljesítménnyel bír: 155 milliméteres átmérőjű lövedékeit akár 35-50 kilométeres távolságba is eljuttathatja. A tarack különlegessége, hogy lánctalpakra van szerelve, ami lehetővé teszi, hogy a tüzelés után saját lábán, gyorsan és hatékonyan változtassa meg a pozícióját. Radik tehát nem csupán egy egyszerű parancsnok; ő egy modern haditechnika mestere, aki a csatatér dinamikáját mesterien irányítja.

Radik lehajolva óvatosan félrehúz egy avarnak tűnő takarót, és felfedez egy titkos, földbe vájt lépcsőt. A lépcsőn leereszkedve egy szűk, deszkákból készült folyosóra jut, amely egy bunker mélyére vezet. A helyiség egyik felét emeletes ágyak foglalják el, a másik oldalon pedig egy asztalnyi méretű generátorokkal működtetett tablet áll, mely folyamatosan pörög, és adatokkal látja el a csapatot. A félhomályban fáradt, piszkos arcok bukkannak fel; Radik négy beosztottja éjjel-nappal készenlétben áll, hat kilométerre az orosz állásoktól, türelmesen várva a tűzparancsot, amely bármikor megérkezhet.

Az AS-90 a második világháború óta fejlesztett harckocsialvázakra rakott ágyúk közül szakértők szerint is precíziós pontosságú, félelmetesen pusztító erejű gépcsoda. Ők 2024 nyarán kapták meg ezt a típust, előtte különböző szovjet tarackokkal vagy mozsárokkal dolgoztak. Elmondásuk szerint hiába csak három napig képezték ki őket az új típusra, ég és föld a különbség a nyugati fegyver javára. Még úgy is, hogy egy-egy tarackot a felhasznált lövedéktípustól függően három-ötezer lövés után karbantartásra kell vinni, ez a frontvonalon nagyon ritkán sikerül: legutóbb hétezer lövés után vontak ki egyet.

A szovjet technika a fizikai erőnlétre épült: minden egyes lövést kézzel kell betöltened, manuális célzást igényel, a küzdőtér pedig zsúfolt és feszített légkörrel vár rád. Itt nem csak a szaktudás számít, hanem az is, hogy mennyire kitartóan dolgozol. Az izzadságcseppek folyamatosan csorognak, és végül, a fáradtság miatt, a pontosságod is csökken.

„Tedd különlegessé a szöveged!” – szólalt meg Miszlivic, a csapat 48 éves rádiós szakembere.

Ehhez viszonyítva az AS-90 sokkal kényelmesebb és automatizáltabb töltőrendszerrel rendelkezik, amely teljes mértékben elektromos vezérléssel működik. Ha viszont a töltőrendszer meghibásodna – ami sajnos előfordulhat –, akkor manuálisan kell végeznünk a töltést, és kész.

- egészíti ki Ján töltőkezelő, aki 57 éves kora ellenére a 40-48 kilogramm közötti lövedékeket berakja az önjáró tarack küzdőterébe, illetve derék- vagy vállmagasságig emelve helyezi azokat az automata töltőrendszerbe. Óriási ősz szakálla és combnyi vastagságú karja van: ha megkérnénk a mesterséges intelligenciát, hogy rajzoljon egy tüzérbe oltott télapót, pont így nézne ki. Ballisztikus szemüvegében dupla lencse van - a látása már nem a régi. Egészségi állapota miatt rég leszerelhetne, de nem teszi. Szűkszavúan annyit mond, van miért harcolnia. Családtagjai élnek az oroszok által elfoglalt területeken. Nem engedi magát lefotózni.

A többiek állítják: csak idő kérdése, hogy valakinek ilyen fizikuma legyen, ha a tüzérségnél köt ki. "Nem igaz, a szalonna teszi" - vicceli el Ján a hasát paskolgatva.

A beszámolóik alapján szinte elegendő lőszer áll rendelkezésükre. Egy adott esetben négy nap leforgása alatt 300 lövést adtak le, de ez csupán a maximum, amit elérhettek: az orosz csapatok támadása során nem igazán tudják visszafogni magukat. Azonban az offenzíva után a következő napokban rendkívül óvatosan kellett gazdálkodniuk a készleteikkel, hogy újra feltölthessék a raktáraikat.

Radik parancsnokon, Miszlivic rádióson és Ján töltőkezelőn kívül még egy vezető és egy célzó alkotja a gárdát.

Kiválóbb, komfortosabb, halkabb és precízebb. Ez a legjobb eszköz, amivel valaha is dolgoztunk.

A csapat továbbra is lelkesen osztja meg gondolatait a brit önjáró tarackkal kapcsolatban.

Amíg a szovjet rendszerben tíz lövedéket is ki kellett lőniük egy találathoz, a britnél három-öt is elég. Ráadásul a szovjet rendszerben már az is találatnak számított, ha a repesz kárt tett a célpontban: a brit önjáró taracknál csak a telitalálatot számítják.

Mindannyian a háború kezdetétől fogva harcolnak: legfeljebb két hét tüzérképzés után álltak az ágyúk mögé, a többi tudnivalót már a bajtársaik adták át nekik az egységekben. Mindenki azt a feladatot kapta, amely leginkább megfelelt a képességeiknek, ám a pozíciók között nincs hierarchia: egy célzó bármikor felkaphat egy lövedéket, ha a helyzet megkívánja. Ján véleménye szerint - bár a 26 éves vezető bőven lehetne az apja - a korkülönbség nem gátolja az együttműködés zökkenőmentességét.

Úgy bánunk egymással, mint ahogy a legközelebbi családtagok szoktak. Mindig a legjobbat szeretnénk a másiknak, és ezért fáradozunk nap mint nap. Más közösségekben talán nem tapasztalható olyan mély összetartás, és az emberek nem mindig bánnak egymással a miénkhez hasonló tisztelettel és szeretettel. A háború nem formálja az emberek jellemét, csupán felfedi, mi rejlik a lelkük mélyén.

A tarack lőtávolsága miatt legtöbbször nem közvetlenül a frontvonalra, hanem amögé lőnek, a közvetett célzás miatt így sokszor azt sem tudják, mire. Parancsnoki állások, drónpilóták bunkerei, harcjárművek vagy akár kisebb támadó csoportok is a célkeresztbe kerülhetnek: magas rangú vagy speciális tudással rendelkező katonát pedig egyenként is célozhatnak.

Úgy emlékszem, tavaly nyár végén történt, hogy egy géppuskás ellenfél miatt a gyalogságunk nem tudott előre haladni. Ekkor a mi tüzérségünket kérték fel a támogatásra.

- mondja Miszlivic, miközben szemeiben a lelkesedés fénye csillan.

Egy adott helyzetben akár harminc lövést is leadhatnak, de a szenzorokkal teleszórt harcmező miatt ez nem tűnik bölcs döntésnek. A levegőben köröző drónok ugyanis az azonnal felvillanó torkolattűz alapján könnyen nyomra lelnek a tarackok helyére, amit a kezelők nem kockáztatnának meg. Egy jól beásott pozícióban akár két naptól egészen két hétig is tartózkodhatnak, azonban minél több lövést adnak le egy helyről, annál nagyobb a valószínűsége, hogy bemérik őket, így gyakran költözniük kell. Szerencséjükre a frontvonal állandósága lehetővé teszi, hogy általában már előzőleg kiásott és kiépített pozíciók között mozogjanak, ezzel megkímélve magukat a folyamatos földmunkától. Ügyelnek arra is, hogy a saját és az autóik nyomait eltüntessék, és mindent álcahálóval takarjanak el, ezzel is fokozva rejtőzködésük hatékonyságát.

Orosz ellenfeleik nem ilyen szerencsések: őket sokkal gyakrabban felfedezik, és mintha nem is törekednének annyira, hogy álcázzák magukat, mint az ukrán kollégáik.

Az orosz katonák gyakran tűnnek figyelmetlennek. Számtalanszor lehet tanúja az ember, hogy hol tartózkodnak és mit csinálnak. Vagy nem is sejtik, hogy megfigyelik őket, vagy egyszerűen nem érdekli őket a dolog. Az alapján, ahogy a gyalogságukkal bánnak, inkább a második lehetőséget valószínűsítem. Foglyok beszámolói alapján drónpilótákat és tüzéreket anélkül osztanak be a gyalogsághoz, hogy bárminemű előzetes felkészítést kapnának, ha nézeteltérésük támad a parancsnokaikkal, vagy ha a harc során megsemmisül a lövegük. Tehát, ha például az aknavetőjük elvész, nem várnak újabb eszközre; onnantól kezdve gyalogosként folytatják a harcot.

- Tedd különlegessé a mondandódat! - javasolja Radik.

A bunker sötétje lassan elnyeli az éjszakát. Az utóbbi néhány nap csendje szokatlan ezen a frontvonalon, mintha a világ egy pillanatra megállt volna. Egy régi tábori rezsón gőzölgő kávé készül egy hatalmas kotyogósban - itt mindenki osztozik, ahogy a kávé végre elkészül, körbejárják a poharakat, és az ukrán hagyományoknak megfelelően valamilyen édes finomsággal szolgálnak mellé. A sütemények illata betölti a levegőt, és egy kis ízelítőt ad a normalitásból, amit a háború elfeledett.

Hirtelen egy üzenet szólal meg a rádión – az emberek azonnal felpattannak, és a rádiós kivételével mindenki kirohan a bunkerból a ragyogó csillagok alatt. A sötétben egy másik álcahálót félrehúzva a föld alatti lőszerraktár felé sietnek: itt, a falnak támasztva, több tucat 155 milliméteres tüzérségi löveg várakozik, készen arra, hogy bevetésre kerüljön. A piros fejlámpák fénye alatt, a töltőkezelő kivételével, mindenki tovább rohanni kezd a föld alatti alagúton, ami egy félig beásott önjáró tarackhoz vezet. Radik parancsnok a hátsó részt kinyitva beengedi az embereit, míg a küzdőtérben a rádión keresztül fogadja az utasításokat. A célzó, aki az érintőképernyőn gyorsan beüti a szükséges adatokat, már készül a következő lépésre, hogy a tüzelés pontos és hatékony legyen.

Egy parancsot ad egy emberének, hogy vegye le az álcát. Mintha a föld megmozdult volna a tarack alatt, pedig csupán a toronykoszorú igazodott automatikusan a célzóba beírt koordinátákhoz.

A vezető óvatosan beugrik a vezetőülésbe, gyorsan aktiválja a gyújtást, készen arra, hogy bármilyen váratlan helyzetben azonnal el tudjon távolodni a tarackkal. Eközben a töltőkezelő kivetődik az alagútból, kezében egy 40 kilogrammos lövedékkel, amelyet ügyesen a küzdőtér közepére helyez. Ezt követően egy már korábban kibiztosított muníciót görget a lába közé, biztosítva, hogy minden készen álljon a következő lépéshez. Radik egy dobozból elővesz egy apró gyutacsot, amelynek látszólagos egyszerűsége mögött instabil lőpor rejtőzik – ez az, ami életet lehel majd a félméteres robbanóanyagnak, amit a töltőkezelő már egy másik nyílásba becsúsztatott. Végül a lövedék is megérkezik az automata töltőkar ölelésébe, amely halk nyekkenés nélkül emeli fel, majd precízen becsúsztatja a csőbe, készen arra, hogy beteljesítse küldetését.

"Armata!" - kiáltja. Pár másodperc feszült várakozás után Ján elkiáltja magát: "Posztríl!" - és rátenyerel egy gombra. Dörrenés kíséretében hátravágódik a löveg, a célzó vigyorog, de Radik azonnal kiadja a parancsot az álca visszarakására, a motor leáll - így csak pár másodpercig volt látható felülről az önjáró löveg.