Az ország rengeteget köszönhet neki: sajnos egy rutinszerű beavatkozás során vesztette életét a népszerű magyar sztár.

Végre elővehetjük az esernyőt? Riasztást adtak ki: jégesővel és viharral érkezik a hidegfront

Egy nincstelen fiúból vált dúsgazdag műgyűjtővé, akinek palotája állt München szívében, míg Velencében csodás lakás várta. Nemes Marcell nem csupán a saját kedvtelésére gyűjtögetett, hanem szívből adományozott számos festményt a Szépművészeti Múzeumnak, gazdagítva ezzel a közönség élményét és a művészet világát.

Saját bevallása szerint négy elemit végzett Jánoshalmán, ahol 1866-ban született. Tizenévesen egy Kerepesi úti kávézóban üldögélt és abból élt, hogy portrékat rajzolt a vendégekről vagy szerelmes leveleket írt megrendelésre, amelyekkel később cselédlányokat szédítettek az írástudatlan megrendelők. A festészet már ekkor izgatta, a művészetekről viszont semmit sem tudott, ezért a Japán kávéházba járt rendszeresen és a festők, szobrászok asztalánál jegyzetelt, hogy a kortársak közül ki számít talentumnak, kinek a festményeit érdemes megvásárolni - kezdi visszaemlékezését az Újságmúzeum korábbi cikke.

Az évek alatt hihetetlen érzéke lett ahhoz, hogy felismerje, melyik kép időtálló és remek befektetés.

Amikor végre bányavállalkozóként megerősödött anyagilag, egy merész lépést tett: egyszerre ötven festményt vásárolt Rippl-Rónai Józseftől. De nem állt meg itt; elutazott Párizsba is, hogy Munkácsy Mihály özvegyének padlását átkutatva számos, eddig ismeretlen Munkácsy-skiccet fedezzen fel. Ezeket a műveket rendkívül kedvező áron szerezte meg, hogy aztán jóval magasabb áron értékesítse őket. Később Londonban is szorgalmasan kutatott a kisebb műkincskereskedőknél, ahol a pincétől a padlásig mindent átvizsgált. Így akadt rá Tintoretto, El Greco és Cézanne festményeire is, amelyeket szintén olcsón szerzett be. Például egy Cézanne-alkotásért mindössze 2000 frankot fizetett, de amikor eladta, a vételár többszörösét, másfél millió frankot kért érte.

Nemes Marcell a gazdagság csúcsára jutott, és életét a jótékonykodás szellemében alakította. Évről évre egyre értékesebb, világhírű művészek által megalkotott festményeket adományozott a Szépművészeti Múzeumnak, ezzel gazdagítva a magyar kultúra kincsestárát. Budapest szívében egy csodálatos rezidenciát birtokolt, míg Tahiban egy impozáns birtok terült el, mely egykoron az egész Papsziget birtoklásával büszkélkedhetett. Később Münchenben egy négyemeletes palota vált otthonává, de emellett Párizs és Velence is otthont adott neki, ahol újabb luxuslakásokban élvezhette az életet.

Az életét a művészet és a gyűjtés köré építette, jelentős anyagi támogatást nyújtva a tehetséges magyar festők számára. Ezen kívül olyan festményeket ajándékozott a Szépművészeti Múzeumnak, amelyek mai értékükben milliárdokban mérhetők. Kecskemét városának is számos világhírű alkotást adományozott, mégis, amikor megnyílt a múzeum, őt figyelmen kívül hagyták, és nem kapott meghívót az eseményre...

1918-ban úgy döntött, hogy Münchenben folytatja tovább a munkáját, így átköltöztette székhelyét. A következő évben, a Tanácsköztársaság idején, sajnálatos módon lefoglalták pesti festménygyűjteményének több száz darabját, amelyeket később német földre szeretett volna eljuttatni. Azonban az állam nem engedte a magyar művészek alkotásainak kivitelét. Müncheni palotája falain a világ legnevesebb művészeinek remekművei díszelegtek, az olasz reneszánsz mestereitől kezdve a németalföldi zseniális alkotókig. A legnagyobb büszkeséggel azonban a miseruha-gyűjteményére tekintett. Palotájában számos híres festő és szobrász látogatott el, és egy időben ott lakott nála az osztrák impresszionista költő, Rainer Maria Rilke is.

1924-ben saját költségén vásárolta meg Mányoki Ádám Rákóczi Ferencről készült híres portréját külföldön, hazahozta és pompás ünnepség keretén belül adta át a Szépművészeti Múzeumnak. Nemes Marcell már a negyvenes éveiben végrendeletet készített. Tetemes summát jelölt meg a magyar állam részére, azzal a kikötéssel, hogy alapítsanak ingyenes nyelviskolát, laboratóriumokat, népjóléti intézményeket. Egyes források szerint rövid ideig volt házas, a felesége viszont váratlanul elhunyt, gyermekük pedig nem született.

Mindent tudott a festmények világáról, ezért nem tartotta fairnek, hogy laikusoktól vásároljon műalkotásokat; ehelyett a műkincs-kereskedőkkel szívesen tárgyalt, és rendszerint ő zárta le az üzleteket a kedvezőbb feltételekkel. Annyira ügyesen bonyolította le a tranzakciókat, hogy az egész kontinensen elismeréssel adóztak Nemes Marcell gyűjteményének, aki igazán a semmiből, saját tehetsége révén építette fel ezt a páratlan birodalmat.

Bár 1918 óta München városában élt, gyakran visszatért szülőföldjére, hiszen sosem rejtette véka alá, mennyire fontos számára hazája. Ugyanakkor az állandó politikai zűrzavarok következtében úgy érezte, hogy külföldön nagyobb biztonságban van.

1930 októberében éppen Budapesten volt egy rutinműtét miatt, amely után azonban trombózist kapott és hiába küzdöttek az orvosok, már nem tudták megmenteni az életét. Csupán 64 éves volt a váratlan halála idején.

A Fiumei úti sírkertben nyugszik. Herman Lipót, a neves festő, így nyilatkozott Nemes Marcell halála után: "Talán szétszóródik e tragikus esemény nyomán a hatalmas életmű termése. Szétszórják a rengeteg csodálatos Tizianót, Rembrandtot, bútorokat, ezüsttárgyakat, klasszikus drapériákat és bronzszobrokat, a világ minden sarkába. Eladják a birtokokat, kastélyokat és palotákat, valamint a jelentős értékeket. De annak a kivételes személyiségnek, akit Nemes Marcellnek hívtak, az emléke bámulatos egységben fog megmaradni."

Herman Lipótnak részben igaza volt. Nemes Marcell életművét szétszórták, festményeit árveréseken értékesítették. Az emlékét viszont csak kevesen őrzik. Egyetlen utca sincs, ami az ő nevét viseli, sem Budapesten, sem Kecskeméten, és még Jánoshalmán sem. Pedig sokkal többet érdemelne. Sokkal többet.