A városi tájban a vasbeton panelek örökkévalónak tűnnek, mintha a város szívverését őriznék, és nem ismernék a végső pusztulást.

Az első magyar panelházak már elérkeztek a nyugdíjas éveikhez, ami egyre több embert foglalkoztat: meddig állják még a próbát ezek az épületek? Valóban csak ötven évre tervezték őket, ahogy a köztudat sugallja? Építészek bevonásával járjuk körbe a fél évszázad után lakhatatlanná váló lakótelepek mítoszát.

Az év elején volt 65 éve, hogy az első lakók beköltözhettek az első magyarországi panelházakba. A hajdani Sztálinvárosban, azaz Dunaújvárosban álló társasházak még a helyszínen előregyártott kohóhabsalak-beton panelekből épültek fel, és nem a panelelemeket előállító házgyárban készült falakból - a (Franciaországból indult) házgyári technológia az 1960-as évek elejére jutott el hazánkba szovjet közvetítéssel.

A második világháború után Budapest és a nagyvárosok lakásállománya súlyosan leromlott, miközben az iparosítás miatt tömegek költöztek a városokba. Amire az lett a megoldás, hogy hazánkban is bevezették ezt az akkoriban modernnek számító technológiát, és tucatnyi házgyárat húztak fel az ország különböző pontjain. A gyárak felépítése ugyan költséges volt, ám az ezekben legyártott panelelemek felhasználásával sokkal gyorsabban lehetett építkezni, mint a hagyományos módszerekkel.

Így az 1990-es évek elejéig közel 800 ezer panellakás épült hazánkban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy még manapság is minden ötödik magyar család lakik panelben.

Az első magyar panelházak idén ünneplik nyugdíjas éveiket, és ezzel egyre több ember fejében felmerül a kérdés: mi vár rájuk a következő évtizedekben? Aggodalomra adhat okot, hogy vajon elérkezik-e az a pillanat, amikor ezek az épületek lakhatatlanná válnak, ahogyan azt a 60-as és 70-es években a borúlátó szakértők előrejeleztek. Az idő múlásával az ingatlanok állapota és fenntarthatósága egyre fontosabbá válik, hiszen a panelházak sorsa nemcsak az ott élők életminőségét befolyásolja, hanem a városok arculatát is.

A téma alaposabb megértése érdekében beszélgettünk Miklós Balázzsal, aki az 1980-as években az újpesti Izzó lakótelep vezető tervezőjeként dolgozott, valamint az ADI STUDIO Építészeti Kft. alapítójával. Továbbá, Kádár Bálint, a céget DANU néven folytató, a Kortárs Építészeti Központ alapítvány elnöke is hozzájárult a diskurzushoz.

Ez az 50 éves élettartam azt jelenti, hogy ennyi idő után érdemes felülvizsgálni az épület állapotát. Nem pedig azt, hogy addigra biztosan használhatatlanná válik

- fogalmazott a rendszerváltás előtt mindkét nagy, lakótelepek tervezésével is foglalkozó építészirodánál, az állami LAKÓTERV-nél és a fővárosi BUVÁTI-nál is megforduló Miklós Balázs, akivel egy olyan kisebb, 1980-as években épített angyalföldi paneltömbnél találkoztunk, amit szintén ő tervezett.