A halálos kórban szenvedő Komár László tisztában volt vele, hogy a gyógyulásának esélye gyakorlatilag nulla.
A Házasság első látásra című műsorban Gerje érzelmei hirtelen a felszínre törtek, mikor felesége miatt könnyeivel küszködött: "Most már igazán zavarba ejtő ez a helyzet."
Édesapja, Komár Márton imádott kártyázni. A cipészmester a szegénység közepette is megmaradt szenvedélyes férfinak, aki olykor csak úgy, nevelő célzattal, alaposan felpofozta a fiait. Csoda-e, ha a Köztársaság téren megalakult galeriban érezte legjobban magát? Iskola helyett csavarogtak, moziban lógtak, vagy futballmeccsre jártak, hiszen Komárnak a Fradi volt az imádott csapata. Már az ifjúkora is kalandosra sikeredett, ám amikor befutott énekes lett, úgy élt itthon, a vasfüggöny mögött, mintha Los Angelesben lépne fel, gyönyörű nők rajongása közepette.
Mindig is csodáltam Komár Laci zenei világát, és különleges tehetségnek tartottam őt. Olyan karakter volt, aki mellett sosem lehetett elmenni szó nélkül; mindenhol, ahol megjelent, az emberek figyelme rá irányult. Néha valóban úgy tűnt, mintha Elvis bőrébe bújt volna. Tele volt szenvedéllyel, és mindig kimondta, ami a szívén volt, amiért sokan nem tudták őt megérteni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az életének utolsó szakaszában a barátja lehettem, és rengeteg értékes pillanatot tölthettem vele – osztotta meg érzelmekkel telítve G. Németh György, egykori zenei újságíró. Tudtuk, hogy Laci súlyos beteg, és egyre inkább világossá vált, hogy a gyógyulásra már nem volt remény. Az ő orvosa, Krisztina mutatott be minket egymásnak. Laci is tisztában volt azzal, hogy a helyzet kilátástalan. Minden lehetséges kezelést kipróbált, kórházi és alternatív módszereket egyaránt, de a betegség sajnos egyre inkább eluralkodott rajta. Az én fejemben pedig folyamatosan az motoszkált, hogy egy ilyen nagyszerű énekes, akit a közönség imád, miért nincs még díja. Folyamatosan lobbiztam, szervezkedtem, amíg végül sikerült ezt a helyzetet megváltoztatni. Soha nem fogom elfelejteni azt a különleges napot, amikor a Jam Pubba hívtuk őt, és ő gyanútlanul lépett be. Amint átlépte a küszöböt, a vaku villanások kereszttüzében találta magát, mindenki felállva tapsolt, Laci pedig tréfásan megkérdezte: „Mi történik itt, fiúk, múmiatalálkozó?” Aztán, amikor átvette a Hungaroton életműdíjat, a könnyeivel küzdve elérzékenyült. Mi, Nagy Tibor Magnus, Laci slágereinek szerzője, boldogan és büszkén néztünk rá, és tudtuk, hogy ez a pillanat örökre megmarad mindannyiunk szívében.
Komár László annak idején tánciskolában tanult, később KISZ rendezvényeken kezdett énekelni, hogy aztán egyszer csak a Scampolo együttesben találja magát. A többi már történelem. Láthatta őt a közönség Táncdalfesztiválon, fellépett a Bergendyvel, majd 1979-től megkezdte szólóénekesi karrierjét. Amikor a súlyos betegséggel harcolt, akkor sem panaszkodott. Hol kórházban volt, hol otthon próbált gyógyulni, ám a rák mellett embóliát kapott. 2021. október 17-én reggel, az otthonában hunyt el.
- Egy Pest környéki étteremben találkoztunk utoljára, s hiába szenvedett rengeteget a betegségtől, jókedvű volt, s energikus. Amikor meghalt, Krisztina fogta a kezét, a felesége, akit kétszer is elvett. Ő az én segítségemet kérte Laci búcsúztatásához. A Köztemetőben óriási tömeg köszönt el tőle, a koporsóját egy rózsaszín Cadillac hozta, és felkerült rá egy fekete lakkcipő. A fia és a lánya mellett egy ország siratta - idézte fel a szomorú emléket G. Németh, aki a Komár örökség sorsát is nyomon követte, sőt ápolja.
- Krisztina később eladta közös otthonukat, ahol Laci meghalt. Ráadásul a hagyaték miatt pereskedni kényszerült Laci másik, korábbi feleségével. Ő azóta is kerüli a nyilvánosságot, és ránk, barátokra hárul Komár zenei örökségének ápolása. Olykor úgy érzem, elfelejtették őt. A dalait szinte sehol nem játsszák. Mi gondolkodunk egy emlékkoncert, és egy film elkészítésén. Laci megérdemelné - zárta gondolatait G. Németh György.