A fiatal Miller Zoltán számos női szívet elrabolt, hiszen karrierje kezdetén igazán vonzó megjelenésével hódított.


Miller Zoltán - mint sok más színészünk - a Gór Nagy Mária színitanodában kezdte pályafutását a '90-es évek elején. Hamar a színpad egyik kedvence lett, ám közben a zenei karrierje is beindult: 1995-ben Berkes Gáborral megalapították az Emberek zenekart, melynek olyan örökérvényű slágereket köszönhetünk, mint a Mama, a Tábortűz vagy a Forog a Föld. Csak halkan jegyezzük meg, hogy mennyire jó lenne ebből is egy film a Hogyan tudnék élni nélküled? mintájára...

Ha visszatekintünk az elmúlt három évtizedre, nehéz olyan platformot találni, ahol ne bukkant volna fel ez a sokoldalú színész. A tévé képernyőjén is sokszor láthattuk, hiszen ki ne emlékezne arra, amikor Julcsi udvarlójaként varázsolta el a nézőket a Szomszédok című sorozatban? De nemcsak a televízióban, hanem a színpadon is megcsillogtatta tehetségét: Andrew Lloyd Webber szerint Az operaház fantomjában ő volt a legjobb Raoul, akit valaha látott. Emellett koncerteken is rendszeresen feltűnt, és egy Emberek fellépésre ma is szívesen elugranánk. Ráadásul minden '90-es években felnőtt lány szívét megnyerte Aladdinként, ami igazán jól mutatja népszerűségét.

Fedezd fel velünk, hogyan alakult Miller Dávid stílusa az évek során, és nézd meg a kis Miller Dávidról készült néhány kedves képet is. Ma már ő is jelentős eredményeket ért el, és saját jogán elismerést vívott ki magának.

Related posts