A felvidéki magyar irodalom kiemelkedő alakját, a régió íróinak korelnökét üdvözöljük.

A felvidéki magyar irodalom egyik nagy nemzedékének képviselői 1930-ban látták meg a napvilágot. Ha felsoroljuk név szerint őket, az irodalomkedvelő olvasók bizonyára igazat adnak nekem. Dobos László, Fónod Zoltán, Török Elemér, Veres János, Nagy László Endre, Szeberényi Zoltán.

Ma már csak Szeberényi Zoltán él közülük, és nyilván a 95 év terhét ő is nehezebben viseli, de Tőzsér Árpádtól tudom (ő is jubilál az idén, 90 éves lesz október 6-án), hogy időnként telefonálnak egymásnak és megbeszélik a világ dolgait.

Szeberényi Zoltán maga így vélekedett az idő múlásáról egy évekkel ezelőtt készült interjúban:

Szeberényi Zoltán, a komáromi születésű pedagógus, aki 1930. augusztus 11-én látta meg a napvilágot, pályafutása során középiskolai és egyetemi oktatóként számos pedagógust indított el a szakmai úton. Tanítványai mindig szeretetteljes tisztelettel emlékeztek rá, hiszen nem csupán tudását, hanem emberi értékeit is átadta nekik. A fiatal írók számára is fontos mentor volt, hiszen irodalomkritikusként figyelemmel kísérte fejlődésüket, és számos értékes tanáccsal segítette őket a nehézségek leküzdésében. Az ő támogatása és útmutatása sok fiatal számára alapvető fontosságú volt a sikeres pályafutásuk során.

Az irodalomtörténet volt Szeberényi Zoltán fő szakterülete, ahol jelentős nyomot hagyott. 1972-ben publikálta A vox humana poétája, Győry Dezső csehszlovákiai költészete című monográfiáját, amely mérföldkőnek számít a háború utáni felvidéki magyar irodalomkutatásban, hiszen ez volt az első átfogó munkája ennek a témának. Az 1989-es rendszerváltást követően Zoltán újabb monográfiákkal gazdagította a szakterületet, többek között Duba Gyuláról, Ozsvald Árpádról és Turczel Lajosról írt részletes elemzéseket. Emellett nem elhanyagolhatóak azok a kötetek sem, amelyekben felvidéki írók portréit állította össze, mint például az Arcok és portrék, valamint a Magyar irodalom Szlovákiában 1945-2000, I-II. A kritikái, bár nem olyan gyakorisággal jelentek meg, ahogy szerettük volna, szintén értékes hozzájárulások voltak. Tőzsér Árpád A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikonában is méltatta Szeberényi munkásságát, hangsúlyozva annak jelentőségét a magyar irodalom terén.

Nagyon nehezen viselte, hogy "életkorának" következtében - 65 évesen - kénytelen volt otthagyni a nyitrai egyetemet, és már nem taníthatott tovább. Azonban feletteseinek ez a döntése valószínűleg még inkább megviselte azokat a fiatalokat, akik a pedagógusi pályára készültek. Szeberényi tanár úr nem csupán egy pártatlan vizsgáztató volt, hanem számukra egyfajta iránytű is, aki segíthetett volna eligibilis úton haladni a szakmai életben.

Kedves Zoltán! Reméljük, hogy elkövetkező éveid tele lesznek jó egészséggel és friss, életerős szellemi energiával!