160 évvel ezelőtt távozott az élők sorából a zseniális magyar orvos, akinek munkássága szó szerint megváltoztatta a világ sorsát. Élete és találmányai révén nem csupán hazáját, hanem az egész emberiséget segítette, így öröksége máig él és hatással van rán

Százhatvan éve, 1865. augusztus 13-án halt meg Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója, aki felfedezte, hogy a vérmérgezés kórokozóit a szervezetbe jutásuk előtt el lehet pusztítani (aszepszis).

Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén született Budán német származású családban, szülei tíz gyermeke közül az ötödikként. Fűszerboltos apja kívánságára 1837-ben a bécsi jogi karra iratkozott be, de egy évvel később már az orvosi kar hallgatója volt. A bécsi és a pesti egyetemet felváltva végezve 1844-ben doktorált, 1846-ban sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett. Johann Klein professzor bécsi szülészeti klinikáján tanársegédként szinte naponta szembesült a halállal végződő gyermekágyi lázas esetekkel, és felfigyelt arra, hogy az otthoni szülések során és a szegényeknek fenntartott klinikán sokkal kevesebb a halálos áldozat, holott a szüléseket doktorok helyett szülésznők vezették le. Amikor egy kollégája boncolás közben megsértette kezét és a fertőzésbe belehalt, a boncolási jegyzőkönyvet olvasva tűnt fel neki, hogy az teljesen egybevág a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel.

Nem a vérmérgezés felismerése volt a legnagyobb érdem, hanem annak a mélyebb összefüggésnek a megértése, hogy a boncnok kezén ott lapul a fertőző ágens, amely csupán egy seb révén kerülhet a véráramba. Ezért nem meglepő, hogy minden szülő nő testén fellelhetőek ezek a sebek. Semmelweis volt az első, aki ráébredt, hogy a gyermekágyi láz nem egy különálló betegség, hanem egy olyan fertőzés következménye, amelyet az orvosok saját kezeik révén terjesztenek. Ennek tudatában arra kötelezte a munkatársait, hogy a betegekkel való érintkezés előtt alaposan mossák meg a kezüket erős fertőtlenítő szerrel – klórmeszes vízzel. Ezzel sok ellenséget szerzett magának, mivel kollégái mélyen megsértődtek azon a gondolaton, hogy ők lennének a betegek halálának okozói. Mindazonáltal a módszere bizonyítottan eredményes volt: a gyermekágyi láz előfordulása Semmelweis osztályán 18%-ról mindössze 2%-ra csökkent.

Semmelweis felfedezését nem publikálta, inkább levelekkel árasztotta el Európa szülészeit, akik közül sokan felháborodva utasították vissza a magyar orvos "zaklatását". Az 1848-as forradalmak után a bécsi orvosok a nemzeti érzésre apellálva megszabadultak a "kényelmetlen" magyartól, akinek barátai kiharcoltak ugyan egy magántanári állást, de a szülészetre többé nem tehette be a lábát. A csalódott, a támadásokba és áskálódásokba belefáradt Semmelweis 1850 végén Pestre költözött, ahol 1851-ben a Szent Rókus Kórház főorvosának nevezték ki, a vezetése alatt álló intézményben a gyermekágyi láznak szinte nyoma sem maradt. 1855-ben a szülészet és nőgyógyászat professzora lett a Pesti Tudományegyetemen, itthon ő végzett először petefészek műtétet, és az elsők között császármetszést. Kiterjedt praxist épített fel, megnősült, öt gyermeke született, az önkényuralom időszakában lelkes hazafiként munkálkodott.

A gyermekágyi lázzal kapcsolatos kutatásainak eredményeit 1858-ban kezdte el részletesen bemutatni az Orvosi Hetilap hasábjain, míg német nyelvű monográfiáját, mely a "A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése" címet viseli, 1861-ben publikálták. Az általa javasolt elvek azonban még a legnevesebb orvosok körében is csupán keveseknél nyertek elismerést. Későbbi éveiben egyre szokatlanabb viselkedéssel tűnt fel, kollégái és felesége megfigyelései alapján magatartásában az elmezavar jelei voltak észlelhetők. 1865 júliusában a bécsi Döbling ideggyógyintézetbe került, ahol augusztus 13-án, mindössze negyvenhét éves korában hunyt el. Földi maradványait 1891-ben szállították vissza Magyarországra, és a Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Halálának körülményei mindmáig rejtélyesek, számos elmélet merült fel a háttérben. Egyesek szerint egy korábbi, boncolás során felfedezett szifiliszes fertőzés vezetett agysorvadáshoz, míg mások a döblingi intézetben elszenvedett brutális bántalmazást említik okként. A boncolási jegyzőkönyv, valamint az 1963-64-ben elvégzett kórbonctani és radiológiai vizsgálatok alapján halálát a jobb kezén kialakult csontvelőgyulladás miatti vérmérgezés okozta. Az antropológiai elemzések után földi maradványait az egykori tabáni szülőházának helyreállított udvarában kialakított sírboltban helyezték végső nyugalomra. Emléke előtt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum falán elhelyezett emléktábla is tiszteleg.

Semmelweis nem érte meg, hogy az antiszepszis elve Londonban az elsőségét elismerő Joseph Lister (1827-1912), majd Louis Pasteur (1822-1895) révén Párizsban és végül Bécsben is diadalmaskodjon, és a tanításából gyakorlat legyen. Az utókor azonban többféle módon is adózik nagyságának, az UNESCO 2013-as döntése értelmében a gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között nyomtatott formában megjelent dokumentumai a világemlékezet részét alkotják. Szobra látható a chicagói Nemzetközi Sebészeti Múzeumban, a Halhatatlanok Termében az orvostudomány legnagyobb hatású kiválóságai között. Budapesten a többi között a Szent Rókus Kórház előtt áll szobra, amely Strobl Alajos alkotása. Nevét viseli a budapesti orvostudományi egyetem, emlékét őrzi egészalakos bronz szobra, és egy kisbolygót is elneveztek róla.

Születésének 200. évfordulója tiszteletére a kormány 2018-at Semmelweis-emlékévvé nyilvánította. E jeles alkalomból számos nemzetközi városban állítottak fel emlékművet a híres orvosnak, és a Magyar Nemzeti Bank egy különleges emlékérmet is kibocsátott, hogy méltóképpen megőrizzük Semmelweis Ignác örökségét.

Születésnapja a magyar egészségügy napja, ekkor adják át a Semmelweis-díjat és a szakmai elismeréseket. 2023-ban mutatták be az életéről szóló, Koltai Lajos rendezte Semmelweis című játékfilmet. Lánya, Semmelweis Antónia révén családjában generációkon át napjainkig öröklődött az orvosi hivatás.